SZTÁR
A Rovatból

Őrületes összegért lépett fel Rihanna egy indiai esküvőn, kár, hogy egy kicsit sem érdekelte

A háromnapos ünnepségen az énekesnő volt a sztárvendég. Fellépéséért 6.3 millió dollárt, azaz több mint 2 milliárd forintot kapott.

Megosztom
Link másolása

Pénteken kezdődött az a háromnapos luxusesküvő, ahol Ázsia leggazdagabb emberének a legkisebb gyermeke veszi el kedvesét.

Mukesh Ambani a mumbai-i székhelyű Reliance Industries névre hallgató multinacionális konglomerátum vezérigazgatója, aki két idősebb gyermeke számára is hasonló színvonalú rendezvényekkel szolgált pár évvel ezelőtt.

2018-ban lánya, Isha, egy évvel később pedig idősebb fia, Akash kapott nagyszabású partit, ahol Beyoncé, a Coldplay frontembere és a The Chainsmokers lépett a színpadra.

Egy ilyen line up még a Szigeten is megállná a helyét, azonban Mukesh Ambani ezúttal sem adta alább, és az est sztárvendégének Rihannát kérte fel.

Az ilyen kaliberű hírességek általában nem vállalnak el ilyesmi haknikat, kizárólag akkor, ha azzal tényleg jól járnak.

És ha igazak a hírek, Rihanna még számára is kiemelkedő, 6.3 millió dollárt kapott az esküvői fellépésért, ami átszámolva meghaladja a kétmilliárd forintot.

A show olyan látványos volt, mintha az énekesnő egyik turnéállomása lett volna, szóval itt sem spóroltak a részleteken.

Az egyetlen, aki talán kicsit kevésbé volt lelkes, az maga Rihanna.

A videókat látva ugyanis számos rajongó megkérdőjelezte az énekesnő elhivatottságát, mondván - pláne ennek az összegnek a tudatában - talán kicsit jobban is odatehette volna magát.

@diet_paratha How is this an Indian wedding?! 😭😭actually…nvm #ambaniwedding #ambani #rihanna #rihannanavy #india #gujarati ♬ original sound - Diet Paratha

„Eléggé elvesztette minden érdeklődését az előadóművészkedés iránt. Ami jó neki, mert most már anya, de rossz nekünk” - írta az egyik videó alatt egy hozzászóló.

„Tom Hollandot kellett volna iderepíteni, hogy megcsinálja az esernyős koreográfiáját. 1.000.000x több energia”

- viccelődött egy másik.

Ha valaki esetleg anno lemaradt volna, a színész részt vett a Lip Sing Battle című amerikai tévéműsor egyik részében, ahol Rihanna Umbrella című számát adta elő. Amit azonban közben a táncosokkal produkált, az egészen elképesztő és több mint zseniális, mutatjuk:

Az esküvőre egyébként olyan vendégeket hívtak meg, mint Mark Zuckerberg, Bill Gates, Larry Fink, vagy éppen Ivanka Trump.

Forrás: Unilad


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Édes fotót osztott meg Tornóczky Anita az újszülött kisfiáról, már barátkoznak vele a kutyusai
Hatalmas az öröm, már mindenki várta a baba érkezését.

Megosztom
Link másolása

Mi is megírtuk, hogy megszületett Tornóczky Anitáék várva várt kisfia, Noel.

A baba és a mama jól van, bár a műsorvezetőt megviselte a szülés.

Férjével együtt több éve küzdöttek a gyermekáldásért, és mindketten boldogok voltak, amikor idén kiderült, hogy Anita gyermeket hord a szíve alatt.

A műsorvezető most egy tündéri fotót osztott meg Instagramon: a csöppséggel már barátkoznak a kutyusai.

Íme, a kép:


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Tóth Gabi a kislányát olyan fotósorozattal köszöntötte, amelyekről csak egy ember hiányzik: Hannaróza édesapja, Krausz Gábor
5 éves lett Tóth Gabi (és ezek szerint így, zárójelben, Krausz Gábor) kislánya. Ebből az alkalomból készült a videó, amiben még Papp Máté Bence is szerepel, ám a séf nem.

Megosztom
Link másolása

Betöltötte az 5. életévét Hannaróza, Krausz Gábor és Tóth Gabi kislánya.

Annak idején az érkezését nagyon várták, és hatalmas volt a boldogság a születésekor.

Tóth Gabi most egy fotósorozattal, és saját énekhangjával köszöntötte fel a kislányukat. A képeken Hannaróza csecsemőkorától mostanáig látható, gazdagon dokumentálva az elmúlt 5 évet. Ám a fotógalériát a videóhoz sikerült úgy összeállítani, hogy azokon Krausz Gábor, Hannaróza édesapja nem látható, Papp Bence Máté viszont igen.

- mesélte akkoriban az énekesnő a Story magazinnak.

Tóth Gabi most egy fotósorozattal, és saját énekhangjával köszöntötte fel a kislányukat. A képeken Hannaróza csecsemőkorától mostanáig látható, gazdagon dokumentálva az elmúlt 5 évet. Ám a fotógalériát a videóhoz sikerült úgy összeállítani, hogy azokon Krausz Gábor, Hannaróza édesapja nem látható, Papp Máté Bence viszont igen.

A fotókból készült videót erre a linkre kattintva láthatod.

Te erről mit gondolsz?


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Curtis csinos barátnőjének sikerült olyan rafináltan felöltöznie a vacsorára, mintha nem is volna rajta ruha
Az éttermi illemszabályok ezek szerint már kimentek a divatból.
Sassy - sassy.hu
2024. december 03.


Megosztom
Link másolása

Nagyon rafinált öltözéket választott az éttermi vacsorához Curtis barátnője, Judit.

Úgy öltözött fel, mintha nem is lenne rajta igazán ruha, csak egy melltartó és némi necc anyag.

Az etikett szabályai szerint étteremben férfiak számára a legjobb a galléros ing, nőknek az egybe szabott ruha vagy blúz szoknyával, esetleg nadrággal. A szoknya nem érhet a térdnél két ujjnyival feljebb, és kerülni kell a túlságosan felsliccelt szoknyát és a túl mély dekoltázst is.

Az átlátszó, gyakorlatilag hálóból álló ruhadarabokra azért nem tértek ki régen az illemszabályok, mert akár 10-15 évvel ezelőtt senkinek eszébe sem jutott ilyesmit, vagy kombinéra, fehérneműre emlékeztető ruhadarabokat felvenni egy éttermi vacsorához.

A fotó Instagramon látható:


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Takács Nikolas nem bírta magában tartani a véleményét, beolvasott a mai tehetségkutatóknak és a mai sztároknak
„Nem tudom, miért hitték el a műsorok készítői, hogy a sok követővel rendelkező valaki/bárki, bármilyen szerepkörre jó lesz, illetve miért hiszik, hogy a nézőknek nincs szükségük a minőségre?”

Megosztom
Link másolása

Takács Nikolas énekes aktív a közösségi oldalakon, és rendszeresen oszt meg posztokat.

Nemrégen élesen bírálta a mai tehetségkutató műsorokat és azokat is, akiket ma sztároknak neveznek. Ebből kiderült, mennyire fontos számára a színvonal és a szakmai alázat a zenei pályán.

"Tudom, h anno sem volt minden tökéletes, sőt! De voltak szakmák, amiket szakemberek műveltek!"

- kezdte a posztot.

"Biztosan volt anno is “kakukktojás”, itt-ott-amott, hiszen ki, kinek a kije... De ha csak a televíziót, a rádiót, és az újságot nézem, akkor ezek azok a munkahelyek voltak, ahová bejutni, és ahol dolgozni kivételes lehetőség volt azok számára, akik a saját szakmájukat kitanulták, és magas szinten művelték"

- írta.

"Kérdezem én, nem kellemetlen úgy szerepelni, hogy semmit, vagy csak foszlányokat tud az illető arról, amit képvisel? Csoda, hogy ma már bárki énekesnek, színésznek, műsorvezetőnek, táncművésznek, mentornak, tanácsadónak érzi és gondolja magát? Dehogy csoda! Hiszen a “sztár” szint, felfoghatatlanul elkeserítő! Nem tudom, miért hitték el a műsorok készítői, hogy a sok követővel rendelkező valaki/bárki, bármilyen szerepkörre jó lesz, illetve miért hiszik, hogy a nézőknek nincs szükségük a minőségre?"

- folytatta.

"Ha marad ez a siralmas tendencia, akkor már valóban nem kell azon csodálkozni, hogy nem marad gondolkodó, igényes néző! Minden egyes, igazán TEHETSÉGES fiatalnak, aki teli reménnyel fut neki a tehetségkutatóknak, pedig a következőt üzenném. Sajnos nem tud mindenkinek sikerülni! De minél jobb vagy szakmailag, minél többet dolgozol magadon, minél jobban figyelsz, és hallgatsz, és saját magad maradsz, és nem akarsz egy másik valaki lenni, ha alázattal és emberséggel teszed a dolgod, határ a csillagos ég!"

Többen egyetértettek vele, és akadt olyan kommentelő, aki szerint ma katasztrofális a helyzet.

Takács Nikolas 1986. június 26-án született a szlovákiai Galántán. Zenei tanulmányait a Pozsonyi Állami Konzervatóriumban kezdte klasszikus ének és hegedű szakon, majd a budapesti Kőbányai Zenei Stúdió dzsessz-ének szakán folytatta. Olyan neves művészekkel dolgozott együtt, mint Jávori Vilmos, Babos Gyula és Charlie.

Itthon a 2010-es X-Faktorban ismerhettük meg. A műsorban a döntőig jutott. Azóta több albumot is kiadott ki, sikeres koncerteket adott, és több rangos zenei fesztiválon is fellépett.


Megosztom
Link másolása