SZTÁR

Nagy Ervin az apaságról: „Nem segítek, hanem a róluk való gondoskodás számomra magától értetődő”

A színész szerint egy ikrek mellett különösen fontos, hogy mindkét fél kivegye a részét a gyerekek körüli teendőkből. De úgy látja, ma már egyébként is egyre inkább alapnak számít, hogy az apukák is aktív résztvevői a gyerkőcök életének.

Megosztom
Link másolása

2022 őszén születtek ikrei Borbély Alexandrának és Nagy Ervinnek. Elza és Franciska gyorsan cseperednek, amiről időnként megosztanak egy-két szép pillanatot a közösségi médiában is, figyelve arra, hogy ne mutassák a lányok arcát.

A színész a Nők Lapja legutóbbi számának címlapján pózolt ikerlányaival, ugyanis a lap most több ismert férfi - Csányi Vilmos, Grecsó Krisztián, Bagossy Norbert, Kiss Gergely és Rákóczi Feri - igyekszik felhívni a figyelmet az apák szerepének fontosságára.

„Nem segítek, hanem a gyerekeinkről való gondoskodás számomra magától értetődő dolog”

- mondja erről maga Nagy Ervin is. A színész szerint manapság azért már nem mamutokra kell vadásznia a férfiaknak, így a megspórolt energiát az apák ugyanúgy a gyereknevelésre tudják fordítani, mint az anyukák.

„Bennem nemcsak akkor támad fel az igény, hogy részt vegyek a kislányaim gondozásában, amikor meg kell őket védeni, hanem akkor is, ha meg kell őket hőmérőzni, vagy ha hajnalig kell őket ringatni, mert lázasak és jön a foguk, vagy amikor pelenkázni kell őket” - tette hozzá.

„Az az igazán tökös férfi, aki ebből részt vállal”

- jelentette ki, majd elmondta, náluk édesapja is hasonlóan jelen volt a gyerekek körüli teendőknél, így számára ez sosem okozott nehézséget.

„Az ikreknél egyébként nem is opció, hogy egyedül maradjon az anya, két újszülötthöz két szülő kell. Szerintem azért is megy szét nagyon sok pár szülés után, mert nem vállal sorsközösséget a férfi.

De ahhoz képest, hogy apáink generációja a babakocsit sem volt hajlandó tologatni, mi teljesen máshol tartunk. Már tizenhárom éve is, amikor az első lányom született, úgy éreztem, sokat haladtunk előre, azóta pedig szinte elvárás, hogy egészen a születés pillanatától az apa is ott legyen a gyereke mellett.”

Úgy gondolja, sokat változott a világ, és a férfiak nagy többsége végre rájött, hogy nagy felelősségük van abban, hogy gyerekük hogyan boldogul majd a későbbiek során. Most már sok helyen látni, hogy milyen szuper apukák vannak, ez kezd alapértelmezetté válni.

„Én is megnézem a brit dokkmunkást, aki tündérkének öltözik, mert ezt kérte a kislánya. Lassan, de biztosan beépül az újabb generációkba, hogy az apának dolga van.

Ez a kampány sem dorgálni akarja a férfiakat, csak ráerősít arra, ami elindult. Nem elveszett dolgok ezek.”

A fotózásról készült édes kis werkfilmet itt lehet megnézni:

Via: 24.hu


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Forstner Csenge szerint ha napi 2 vitamint szedsz be, akkor egy 60 darabos doboz 2 hónapra elég
A redditezők szóltak, hogy nem jön ki a matek.

Megosztom
Link másolása

Érdekes dologra hívták fel ismét a figyelmet a redditezők.

Forstner Csenge egyik Instagram-sztorijának képét másolták be. A sztoriban egy kérdésre válaszolt az influencer.

Ezek szerint ha naponta 2 vitamint szedsz, akkor egy 60 darabos doboz 2 hónapra elég. A redditezők szerint nem jön ki a matek.
Fostner Csenge szerint ha napi 2 vitamint szedsz be, akkor egy 60 darabos pakk 2 hónapra elég

Forstner Csenge magyar közösségi média influenszer TikTokon vált ismertté a videóival. Jelenleg több mint 1,1 millió követővel és 121,9 millió kedveléssel rendelkezik. 2003. június 13-án született Budapesten.

A TikTok mellett aktív Instagramon is, ahol több mint 379 ezer követője van. Itt gyakran oszt meg személyes pillanatokat és divattal kapcsolatos tartalmakat. YouTube-on is jelen van.

Zenei téren is kipróbálta magát; közreműködött a Three Guests nevű formáció "Haunt You" című dalában. Vállalkozóként dolgozik a XXL Hair nevű hajápolási márka alapítójaként és vezérigazgatójaként.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Megszületett Zámbó Jimmy fiának, Zámbó Sebastiannak az ötödik gyermeke, nagyon boldog az apuka
Megható fotót osztott meg újszülött kisfiáról az egyik közösségi oldalon.

Megosztom
Link másolása

Megható képet osztott meg a rajongóival Zámbó Sebastian.

A néhai Zámbó Jimmy középső fia, aki apja nyomdokaiba lépve énekesként és zenészként tevékenykedik, 2023-ban vett feleségül a szerelmét, Nikolettát.

A felesége előző kapcsolatából már született három gyermek, egy közös kisfiuk is van, így a nemrég világra jött babával együtt már öt gyermeke van az énekesnek.

Zámbó Sebastian büszkén posztolta Facebookon a képet, amelyen a csöppséggel látható.

A fotót erre a linkre kattintva láthatod.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Na jó, Tornóczky Anita újszülött kisfiánál édesebbet ma már úgysem tudunk mutatni!
Egészen más lesz az idei karácsony a műsorvezető és családja számára.

Megosztom
Link másolása

Pár hete született meg Tornóczky Anitáék várva várt kisfia, Noel.

A 45 éves műsorvezető és párja, Miklós öt éven át próbálkozott a családalapítással, és végül egy lombikprogram révén vált valóra álmuk. Tornóczky Anita 2024. november 27-én adott életet a kisfiúnak.

A baba és a mama jól van, bár a műsorvezetőt megviselte a szülés.

Anita és családja számára az idei karácsony különösen örömteli, hiszen már Noel jelenlétében ünnepelhetnek.

A műsorvezető már megosztott pár kedves pillanatot a köbvetőivel, most egy édes fotót publikált Instagramon:


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Így néz ki most Geronazzo Mária, akit a hatalmas ajkairól és felnőttfilmes múltjáról ismert meg annak idején az ország
Jelenleg négy házasság után boldog szingliként él, és nem vágyik társra.

Megosztom
Link másolása

Megkereste a Blikk Geronazzo Máriát, aki a hatalmas szájáról lett híres annak idején.

Geronazzo Mária magyar médiaszemélyiség, aki a 2000-es években vált ismertté különleges megjelenésével és médiaszerepléseivel.

Több plasztikai műtéten is átesett, de ezek közül kétségkívül az ajakfeltöltései tűntek ki.

Az elmúlt években visszavonult a magyar médiától, és Svájcban élt, ahol spirituális képességeit fejlesztette. Egy ezoterikus televíziónál dolgozott, és nagymesterré vált. Saját csoportot vezetett, ahol energiát adott át tagjainak.

Nemrég elárulta, hogy életére visszatekintve csak egyetlen döntését bánta meg: a felnőttfilmben való szereplését.

Minden más döntését szerette, és mindig önmagát adta. A jövőben pedig spirituális internetes műsor indítását tervezi:

"Ahol a boldogsággal foglalkozom majd, mert sok a boldogtalan ember. A koromból adódóan segíthetek nekik. Egyébként tanulni is szeretnék még, méghozzá pszichológiát, amiben a lányom is támogat. Úgyhogy hamarosan jelentkezem az egyetemre, és képezni fogom magam."

Ami a magánéletét illeti, négyszer volt férjnél, és mindegyik házasságából ő lépett ki, mivel elmondása szerint partnerei féltékenyek voltak rá, és nem hagytak számára privát teret.

Jelenleg boldog szingliként él, és nem vágyik társra.

Ken baba és Geronazzo Mária beszélhgetése néhány éve:


Megosztom
Link másolása