INSPIRÁLÓ
A Rovatból

Multimilliomos lett a 11 éves kislány, hamarosan nyugdíjba is mehetne

Ennyi idősen mi még a tv előtt ültünk és rajzfilmeket bámultunk, ő meg alig 11 évesen már gyakorlatilag egy életre berendezkedett - de vajon jó-e ez egy ilyen fiatal gyereknek?

Megosztom
Link másolása

A közösségi médiának óriási hatalma van, derült ki ismét, amikor is egy ausztrál kamaszból multimilliomos üzletasszonyt varázsolt.

A 11 éves milliomos influencer, Pixie Curtis több mint 21 millió dollárt, azaz olyan 7 milliárd forintnak megfelelő összeget keresett játékok és hajkiegészítők eladásából.

Kisöccsével, Hunterrel együtt olyan életet élnek, amilyenről legtöbben csak álmodni tudunk: trópusi nyaralásokra utazik, és édesanyját, a 43 éves ausztrál publicistát és üzletasszonyt, Roxy Jacenkót kíséri el vörös szőnyeges eseményekre, miközben rengeteg pénzt költ vásárlásra és szülinapi bulikra.

Pixie Curtis anyukája elmondta, hogy kislánya 15 éves korában akár nyugdíjba is mehetne, miután már annyi pénzt keresett hajgumik, játékok és fidget spinnerek eladásával, hogy többé nem lesz gondja a megélhetéssel.

Curtis kihasználta saját és édesanyja hírnevét - nem is beszélve Bitcoin-befektető és tőzsdeügynök édesapja, Oliver Curtis hírhedtségéről, akit 2016-ban börtönbe küldtek bennfentes kereskedelem miatt, hogy több saját termékcsaládot is piacra dobjon.

A szülei segítettek neki elindítani egy fidget spinner márkát még a világjárvány idején, amely állítólag havi 130 000 dollárt (44 millió forintot) hoz a kislánynak - ez már önmagában is elég lenne ahhoz, hogy többszörös milliomossá tegye a 11 éves lányt.

De Curtisnek van egy rendkívül népszerű, Pixie's Bows nevű, lányoknak szánt hajkiegészítő termékcsaládja is, amelyet Ausztrália legnagyobb áruházláncában árulnak, és kicsit beköszönt a játékbizniszbe is, gyerekeknek szánt játékgyurma- és szlájm termékekkel.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Pixie's Bows (@pixiespixonline) által megosztott bejegyzés

Pixie Curtis rendszeresen dokumentálja Instagramján luxus életét. Csillogó anyukájához hasonlóan Curtis is imádja a jó kis vásárlásokat, és rendszeresen megosztja zsákmányait követőivel. Nemrég például csúcskategóriás kozmetikumokat, ruhákat és bőrápolási termékeket szerzett be. Teljesen normális egy 11 évestől, nem igaz?

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Pixie Curtis (@pixiecurtis) által megosztott bejegyzés

A legviccesebb a beszerzett termékek közül egy pár közel 50 ezer forintos UGG csizma volt, amit korára való tekintettel maximum fél éven belül ki is fog nőni. Az internet persze kiakadt a megvásárolt termékeken, többen kérdőre vonták, hogy miért van szüksége bronzosítóra vagy éppen ajakfeltöltő hatású szájfényre egy 11 éves kislánynak.

„Van egy nagyszerű ötletem”

- írta az egyik felhasználó.

„Menjetek el a helyi gyermekkórházba Randwickbe, és töltsétek a napot a kevésbé szerencsés gyerekekkel.”

Az kommentelő a továbbiakban arra buzdította Curtist, hogy értékelje, amije van.

Nem ez az első alkalom, hogy a kislány életmódja felháborodást váltott ki. 2022-ben a pazarló, 40 000 dolláros születésnapja akkora visszhangot váltott ki, hogy az anyukája elment a Today című ausztrál reggeli műsorba, hogy megvédje a bulit.

„Mindenkinek lesz véleménye”

- mondta Jacenko a Today műsorvezetőinek.

„A valóság az, hogy... rövid ideig vagyunk itt, és biztosítani akarom, hogy a gyermekeim a lehető legjobb lehetőségeket kapják, és ha ezt megengedhetjük magunknak, miközben jótékonykodunk is... Azt hiszem, ezzel nincs semmi baj.”

Volt olyan, aki hasonló indokokkal védte meg Curtist Instagramon.

„Nem igazán értem, hogy felnőtt nők miért kommentálják rosszallóan egy fiatal lány posztját”

- írta az egyik felhasználó.

„Ő egy fiatal lány, aki most keresi az útját ebben a nagy, nehéz világban, az ítélkezéseinkkel senkinek sem teszünk jót.”

Remélhetőleg Curtisnek a multimilliomos üzleti mogul lét között van ideje arra, hogy csak gyerek legyen. Az édesanyja mondta a legjobban - csak rövid ideig vagyunk itt.

Forrás: YourTango

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
A mangalicás lány, aki a piacozó nagymamának segítő kislányból lett állattenyésztő
Az ország egyetlen női mangalica farmjának vezetője hajnalban kezd és estig dolgozik, itt nincs szabadnap, nincs hosszú nyaralás. Mégsem akar váltani, mi több, beleszeretett ebbe az életmódba.

Megosztom
Link másolása

A mangalica nemcsak külsejében, hanem természetében is különbözik más sertésfajtáktól. Általánosságban barátságos és nyugodt állatok, könnyen alkalmazkodnak a környezetükhöz és jól tűrik a hidegebb időjárást is, köszönhetően dús szőrzetüknek. Társas lények, így szeretik, ha nincsenek egyedül, legyen a társaságuk ember vagy állat.

Kíváncsi természetűek, gyakran kutatják környezetüket és szeretnek játszani, főként fiatalabb korukban.

Az elmúlt években a fajta nemzetközi szinten is egyre népszerűbbé vált, köszönhetően a mangalica hús különleges ízvilágának és a fenntartható állattartási gyakorlatoknak. Fekete Zsóka mangalicákat tenyészt saját farmján, melynek fő profilja a kézműves termékgyártás. Piacozó nagymamának besegítő kislányból lett maga is állattenyésztő, munkáját, mangalica termékeit számos hazai és nemzetközi elismerés dicséri. Farmján a hagyományos állattenyésztés és a fenntartható gazdálkodás összefonódik.

- Több, mint tíz éve, hogy elindítottam a farmot. Abszolút a nulláról kezdtem az állattenyésztést fiatal nőként. Borzasztóan nehéz volt, gondolok itt a gyakorlati, fizikai munkára és a háttérfeladatokra.

Az egészben az volt a legrosszabb, hogy semmilyen tapasztalatom nem volt a mangalicák neveléséről és feldolgozásáról. Erre az időszakra úgy emlékszem, mint egy testi-lelki megpróbáltatásra,

amelynek mára érett be a gyümölcse. De nem túlzás azt állítani, hogy minden időmet és energiámat rászántam. Rengeteget tanultam. A farm sok áldozattal jár, nekem tényleg nincsen szabadság, én tényleg hajnalban kezdem a munkát minden egyes nap. Ezt nem könnyű megszokni, bevallom a magánélettel is nehezen tudtam összeegyeztetni, de végül belejöttem, és talán nem járok el szórakozni minden este, azért a barátaimra marad időm. Eleinte sokan kérdezték, hogy fogom bírni, de ma itt vagyok több, mint egy évtized után, és úgy érzem, hogy még sok lehetőség vár rám.

- Élelmiszermérnök és lovaskultúra-szakoktató vagy. Miért éppen a mangalicára esett a választásod?

- Ennek egyszerű oka van. Ez egy őshonos állat Magyarországon, vagyis minden adott a mangalicatartáshoz, kezdve a takarmánytól az időjárásig. A családdal a bio növénytermesztés és a szőke mangalicatenyésztés mellett döntöttünk. Nem is alakulhattak volna jobban a dolgok, több sikeres uniós pályázattal sikerült kiépíteni az önálló vállalkozásomat.

- A családot említed, a szüleid is bekapcsolódtak? Együtt tanultátok az új szakmát?

- Édesapám ezelőtt is bio zöldségtermesztéssel foglalkozott, mára bio takarmánynövényeket termeszt,  búzát, kukoricát, árpát, zöldborsót, így ma ő felel a farmon a takarmányért, hogy tudjam etetni a közel négyszáz mangalicát. Leginkább azon múlik egy hústermék minősége, hogy mivel etették az állatot. A farm nekem és édesanyámnak hozott nagy változást az életünkben, ő a piacozásban segít. Vagyis édesanyám velem együtt minden pénteken hajnali kettőkor kel, hogy Hajdúböszörményből elmenjünk Budapestre, a Lehel téri piacra. Ma már személyesen ismerik őt, persze engem is, a vevők, a piacozás több egyszerű munkánál. Itt azonnal kapunk visszajelzést, itt látszik igazán, hogy jó irányba tartunk.

- Egyedüli nő vagy az országban, aki mangalicákat tenyészt.

- Én beleszerettem ebben az életbe. Mondhatom, hogy mangalicákkal kelek, fekszem. Nálunk ki tudnak menni karámba az állatok, pihenni tudnak. Melegben bent vannak, mert ott hűvösebb van, amikor hűvösebb az idő, ki tudnak menni sütkérezni. Nagy területen élnek, lehetőségük van arra, hogy eleget mozogjanak, játszanak.

Ők kondás állatok, megvan ott is a hierarchia, hogy ki a vezéregyéniség. Nyári időszakban wellness van, még locsoljuk is őket, megkapják a fürdőjüket, téli időszakban a sok szalmát, abban be tudnak kuckózni.

- Igaz az, hogy a mangalica vadabb, mint az átlagos hússertés?

- Nagyon függ a tartástól. Mi úgy tartjuk őket, hogy közéjük megyünk, beszélünk hozzájuk, nem félnek tőlünk, odajönnek, meg lehet simogatni őket, nálunk nincs vadabb állat. Nyilván, amikor kocák alatt kismalacok vannak, arra figyelni kell, akkor nem érdemes bemenni hozzájuk. Akinek kint vannak az állatai az erdőben, talán ott félénkebbek a mangalicák, azokhoz nem lehet közel menni.

- Van kedvenced?

- Még régebben, amikor kevesebb állat volt, inkább volt kedvencem,

ismertem, hogy melyiknek milyen az egyénisége, de most már közel 400 darab van, így inkább a tenyészállatokat ismerem jobban, tudom, ki hogy viselkedik.

De egyedül vezetem a vállalkozást, hozzám tartoznak a háttérfeladatok, én tartom a kapcsolatot a partnerekkel, én gondoskodom a pénzügyekről és a feldolgozásban is kiveszem a részem. Igaz, nem én vágom le az állatokat, ezt a munkát bérvágásban egy helyi vágóhíd végzi.

- Az ízekben mennyire tükröződik a te ízlésvilágod?

- Az alaptermékeink, a kolbász, disznósajt, hurka, ezeket még a nagymamám receptjei alapján készítjük, eredeti hajdúsági recept szerint.

Nyilván vannak új termékeink is, amiket már én kísérleteztem ki, az ízvilágával együtt. Ilyenek a ketogén diétába beilleszthető termékek vagy a paleolit áru, és a grilltermékek is, idén ez az újdonságunk. Szóval egy hagyományos vonalat is képviselek és egy új, innovációs vonalat is.

Tudom, ez sok munka, amit kevesen bírnak, és még kevesebben vágynak erre, de én hiszek abban, hogy mindig lesznek olyan fiatalok, akik megszeretik ezt a ritka területet és kiteljesedhetnek az állattartásban. Gyakran járok iskolákba előadást tartani a fiataloknak, így ösztönzöm őket arra, hogy bátran válasszák a mezőgazdaságot, mert meglesz a gyümölcse. Ami pedig a sikert illeti, ha jobban belegondolunk, valójában mindegy, hogy mangalicafarmról vagy más egyéb mezőgazdasági munkáról, esetleg egy irodáról beszélünk, kitartás és szorgalom nélkül nem fog összejönni.

 

- A Gourmet Fesztivál minden évben egy központi témát tűz a zászlajára: ezúttal a női energiák uralják majd a gazdag kínálatot. Te is ott leszel...

- Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy felkértek az idei Gourmet Fesztivál nagykövetének. Ez lehetőséget ad arra, hogy ráirányítsam a figyelmet arra a kemény munkára, amit sok más női vállalkozó és termelő végez. A látogatók a fesztiválon személyesen is találkozhatnak velem, valamint két nagykövet társammal, Ormós Gabriellával és Ötvös Zsuzsával. Ami pedig a mangalicahúst illeti, annak népszerűsége egyre nő a gasztronómiában. Én is azt igyekszem népszerűsíteni, hogy minél többen megkóstolhassák és élvezhessék ezeket a termékeket a mindennapokban.

- Már csak egy kérdés foglalkoztat: szoktál boltban élelmiszert vásárolni?

- Fűszereket leginkább, idejét nem tudom, hogy mikor vettem utoljára hústerméket boltban. Tojást adnak a tyúkjaim, sajtot, tejterméket, zöldséget pedig cserélek a piacon, teljesen más az ízük, mint az áruházi verzióknak. Nem tudom eléggé hangsúlyozni: indulás a piacra! Csak így tudnak fennmaradni a helyi termelők, arról nem beszélve, hogy ott sokkal jobb minőségű élelmiszert vehetünk, mint a nagyüzemi termelésből. Támogassuk a hazai kistermelőket.


Megosztom
Link másolása

INSPIRÁLÓ
A Rovatból
60 évesen lett szépségkirálynő, ezzel történelmet írt az ügyvédnő
Ő képviseli majd Argentínát a Miss Universe versenyén Mexikóban.

Megosztom
Link másolása

Alejandra Rodríguez elvarázsolta a Buenos Aires-i zsűrit, így nemcsak ő lett a győztes, hanem ő képviselheti a hazáját a Miss Universe világversenyen is, melyet idén Mexikóban rendeznek - hangzott el a Fókuszban. Alejandra azonban nemcsak a szép, hosszú haja és az kedves mosolya miatt volt különleges a zsűrinek, hanem azért is, mert már 60 éves.

Alejandra a verseny előtt hónapokig dolgozott kifutói edzőkkel és stylistokkal, hogy csiszolja imázsát és javítsa önbizalmát, ugyanis semmilyen tapasztalata nem volt hasonló versenyeken.

Eltökéltsége és elhivatottsága kulcsfontosságú volt ahhoz, hogy eljusson oda, ahol ma van, szembeszállt az előítéletekkel, és bebizonyította, hogy a szépségnek nincs kora.

A Miss Universe Argentínában való részvételének bejelentése után Alejandra nagy támogatást kapott követőitől a közösségi oldalakon. Sokan dicsérték bátorságát és elszántságát, kiemelve belső szépségét és karizmáját.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Pásztor Anna: „Bármikor közelebb engedtem magamhoz egy ismeretlen nőt, annak rossz vége lett”
Az Anna and the Barbies vagány frontembere egészen mostanáig valahogy nem jött ki a nőkkel. Pásztor Anna őszintén mesélt arról, hogy mi változott, és hogy miért érti meg jobban a férfiakat.

Megosztom
Link másolása

Pásztor Anna az idén 20. születésnapját ünneplő, Fonogram-díjas Anna and the Barbies frontembere, a hazai zenei élet egyik karizmatikus szereplője. Széles közönséghez elérő, folyamatosan megújuló, sokszínű, érzékeny művész. Zenésztársaival együtt kitartó munkával, kreativitással és alázattal vált a hazai művészet egyik meghatározó alakjává.

- Egy négytagú fiúbanda élén állsz nőként. Szereted ezt a felállást?

- Nem igazán szeretek nőkkel dolgozni, nagyon rossz tapasztalataim vannak női munkatársakkal. Sokáig egyetlen nőben mertem megbízni, a saját édesanyámban. Bármikor máskor közelebb engedtem magamhoz egy ismeretlen nőt, előbb-utóbb rossz vége lett, és nem értem, hogy miért. Mindenesetre épp elég ilyen helyzettel találkoztam ahhoz, hogy ne akarjak nőkkel szorosan együttműködni.

- Tisztelnek a zenekar tagjai? Mégiscsak a rock’n’roll világáról beszélünk.

 

- Legyünk őszinték, rocksztárnak lenni nem büntetés. Szerencsésnek érzem magam, hogy ezzel foglalkozom.

Ami pedig a rock’n’roll világát illeti, olyan ez, mint a művészvilág: nem az számít, hogy mi a nemed, a legfontosabb kérdés, hogy elég jó legyél. Aki jó, azt tisztelik a társai, aki nem elég jó, az kiesik. Az én zenekarom sem azt nézi, hogy nő vagyok, hanem azt, hogy itt van egy ember előttünk, de vajon elég jól szerepel a színpadon? Töri a jeget előttünk, bármi is legyen? Tud kapcsolódni a közönséghez? Jól énekel? Ha ezek mennek, akkor nem fog elengedni a zenekar. Itt tényleg nem nézik, hogy nő vagyok, vagy férfi. Jó példa erre, amikor terhes voltam, akkor is én kaptam a legrosszabb helyet a koncertbuszban. Itt senki sem játssza meg magát, nyafogásnak pedig semmi keresnivalója a buszon, sem a színpadon, sem a próbateremben. Ez egy egyszerű, letisztult világ.

- Mindig is otthonosan érezted magad a férfiak világában?

- Mindig. Az öcsémmel igazi szövetség van köztünk. Három évvel fiatalabb, de amióta megszületett, ő a legjobb barátom, ő a legfőbb szövetségesem. De a zenekar többi tagjával is jól kijövök, értem a humorukat, jókat bulizok velük, minden adott ahhoz, hogy jó viszonyban álljunk egymással.

- A nőkkel már sosem szeretnél barátságot kötni?

- Az elmúlt időszakban kezdtem el nyitni a nők felé is, mára egyre több nőben kezdek megbízni. Most például itt vagyunk a Ciklus fesztiválon, ahol Pirner Almával és Budai Lottival beszélgettem a színpadon a nőiességről, női sorsokról és női önérvényesítésről. Bár sosem leszek igazi nőcis nő, a többi női rock’n’roll előadóval együtt nekem is feladatom, hogy ott legyek a női körökben.

Ez néha szórakoztató, mert mi, fiús csajok, nem játszmázunk, mi azt mondjunk, amit gondolunk, nem fogunk édesen beszélgetni, és ez meglepő egy női társaságban,

pedig valójában nincs abban semmi rossz, ha egy nő merészebb, ha nem olyan visszafogott. Vagyis közeledek a nőkhöz, és tudom, hogy erre szükség van, mert egy új női magatartást látnak, amivel, ha mások is tudnak azonosulni, akkor nem fogják egyedül érezni magukat.

- Hogyan lehetsz ennyire magabiztos?

- Mindig saját magunkkal kell kezdeni. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy a stabil belső énkép nélkül nem tudunk fejlődni. Ahhoz, hogy felépítsünk egy megingathatatlan nőt vagy férfit, előbb meg kell teremteni a teljes belső stabiltást, amit én úgy képzelek el, mint egy ólomgolyót, amely megmozdíthatatlan. Nem mozdul, akár hideget kap, akár meleget. Na jó, néha egy kicsit meginoghat néha ez a belső stabilitás, elvégre emberek vagyunk és nem gépek. De nagyon fontos, hogy rövid időn belül visszaálljon a saját helyére. Ez kell ahhoz, hogy békében legyünk önmagunkkal, és ha ezt elérjük, ha sikerül megszilárdítani az önképünket, akkor hirtelen az egész világ egy jobb hely lesz. Túl sok oldalról kapunk pofonokat, néha engem is felborítanak ezek a pofonok, de megtanultam gyorsan elengedni és felülkerekedni rajta. Kérek minden nőt, hogy találja meg a belső stabilitását, mert utána minden megváltozik, minden jobb lesz.

 

 

Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Lubics Szilvia: „A futáshoz csak két dolog kell, futócipő és akaraterő”
Mit adhat a futás egy nőnek? Félni kell-e tőle? Mit jelent a futás Lubics Szilviának? Nemrég erről beszélgettünk.
Szegedi Éva - sassy.hu
2024. április 25.


Megosztom
Link másolása

Bár már 28 éves kora óta fut, a legtöbben akkor ismerték meg itthon Lubics Szilvia nevét, amikor 2014-ben a világ harmadik legjobb ultrafutójának választották. A magyar amatőr hosszútávfutó, ultramaratonista, az Ultrabalaton és a Spartathlon többszörös győztese civilben fogorvos és három fiú édesanyja.

Semmi nem tudja eltántorítani a futástól és a céljaitól. Kitartását és erejét az is mutatja, hogy 2023-ban a melanómaműtétét követően 350 kilométeres távot teljesített egy skóciai futóversenyen és megszerezte a 7. helyet.

A futásról és mindarról, amit ez a sport jelent számára, a Forbes Women's Summiton beszélgettünk, április 3-án.

- Létezik külön fiú sport és lány sport? Fiús vagy lányos sportok? Van olyan sportág, amit lányoknak inkább nem kellene űzniük, mert az nem jó nekik?

- Nincsen ilyen éles határvonal, én legalábbis így gondolom; mindenki olyan sportágba vág bele, ami őt vonzza. Nyilván vannak azért olyan sportok, amelyeket inkább tipikusan férfiak űznek, illetve olyanok amiket nők választanak.

- Többször is hallottam már azt a vélekedést, hogy a lányok inkább ne fussanak, mivel ez a sport nem tesz jót a nők szervezetének. Téged megtaláltak már ezzel a véleménnyel?

- Eddig még nem, bár elképzelhető, hogy csak nekem nem merték még ezt mondani.

- Ha valaki elkezd rendszeresen futni, azon kívül, hogy sportol és növekszik az erőnléte, az állóképessége, még mit adhat neki?

-Rengeteg mindent! Alapvetően azt gondolom, hogy a futás szuper kikapcsolódás, tökéletesen ki lehet szellőztetni vele a fejünket.

Egyfajta terápia is: bármilyen stresszhelyzetet kiválóan le lehet vezetni futással.

- Az mindegy, hol és hogyan futunk?

- Lehet, hogy másnak futópadon is megy ez a kikapcsolódás, én viszont csak a szabadban tudom elképzelni a futást.

Rengeteg emberi kapcsolatot hoz magával a futás, barátokat szerezhetünk vele, megismerhetjük a szűkebb és tágabb környezetünket, azt a helyet, ahol élünk. Ha elutazunk valahová, azt is másképp, más szemszögből nézzük, mint egy tipikus turista, vagy az, aki csak éppen oda megy nyaralni. Nagyon szeretem futás közben felfedezni a világot.

- Vittél magaddal kifejezetten azért futócipőt nyaraláskor, hogy ott majd lesz olyan hely, ahol futhatsz?

- Soha nem is megyek futócipő nélkül sehova, mert nincsen olyan hely, ahol ne tudnék futni. És mivel gyakorlatilag minden nap futok, ezért 20 éve nem utazom futócipő nélkül, az az első, amit becsomagolok.

- Az előbb említetted a barátokat, az ismeretséget. Egy kívülállónak, aki nem fut, magányos sportnak tűnik.

- A futást nem lehet kategorizálni és kijelenteni róla, hogy magányos vagy társas sport, mivel minden a körülményektől függ. Bárhogyan elkezdhető és űzhető, társaságban és egyedül is, aszerint, hogy kinek hogyan megfelelő.

Tapasztalataim szerint sokszor pont az a jó, úgy lehet a legjobban kikapcsolni, ha egyedül vagy, önmagaddal töltöd az időt és tudsz gondolkodni. De ez nem jelenti az, hogy csak így lehet csinálni. Eleve nagyon sok baráti közösség vagy klub van, amelynek a tagjai szívesen futnak együtt.

Én igazából mind a két verziót szeretem, mindkettőnek megvan a helye az edzéseimben.Lubics Szilvia interjú

- Mit gondolsz, ha valaki teljesen kezdőként elkezd futni, mi a legelső probléma, amivel szembesülni fog?

- Szerintem nem kell semmilyen problémával szembesülnie. Ha valaki el akarja kezdeni, akkor az a legjobb, ha elvárások nélkül vág bele. Ha nem akar mindenáron gyorsan futni vagy nagy távolságot megtenni, hanem egyszerűen a saját érzéseire hagyatkozva nekiáll kocogni.

Amivel találkozni fog, azok a tipikus „kezdő futó nyavalyák”, amelyek akkor jelentkeznek, amikor az ember szervezete még nem szokott hozzá a rendszeres futáshoz. Amikor a teste bizonyos részein fájdalmat érez, mert mondjuk még nem elég erősek az ízületek, a szalagok.

Sok kezdő futót elrettent, ha például megfájdul a térde vagy kialakul egy kis ínhüvelygyulladás. Ezek a szervezet teljesen normális válaszai a kezdeti terhelésre, ám ezektől nem kell különösebben megijedni, a test hozzá fog szokni a terheléshez. Ahhoz hasonló, mint amikor először megyünk konditerembe, és izomlázunk lesz.

- Mondhatjuk, hogy a futás bárki számára rendelkezésre áll? Hiszen nem kell speciális, drága felszerelést beszerezni hozzá, hanem nagyobb anyagi befektetés nélkül is elkezdhető.

- Kezdőként két dolog kell csupán hozzá: futócipő és akaraterő. Ráadásul a futás igazságos rendszer: ami energiát beleteszel, az megtérül. Nem egy zsűri dönti el, hogyan csináltál valamit, hanem a számok beszélnek. Úgyhogy korrekt és ebből a szempontból nagyon tiszta sport.

Nyilván lényegesen olcsóbb is, mint sok más sportág, még azzal együtt is, hogy a futócipő után vesz az ember később egy-egy pólót meg nadrágot. De ez a „befektetés” még mindig a töredéke annak, amit mondjuk a kerékpáros sportra kell áldozni.

- Melyik volt számodra a legnehezebb vagy legemlékezetesebb kihívás a futásban?

- Már az ultrában is több mint 100 verseny van mögöttem, nagyon nehéz versenyeken vagyok túl, és mindegyikre igyekeztem alaposan felkészülni, ezért nem könnyű egyet vagy kettőt kiválasztani közülük.

Inkább a nagy váltások jelentettek kihívást. Például az első huszonnégy órás futásom vagy az első kétszáz mérföldes táv. Amikor először találkozom egy adott versenytípussal, az mindig nehéz.

A körülményeket tekintve azért eléggé elmentem a végletekig. És bár futottam már a Halál völgyében is, plusz 50 fokban, úgy gondolom, a körülményeket tekintve az antarktiszi futásom volt a legdurvább, a leghúzósabb.

- Mi volt a legfontosabb, amire megtanított a futás?

- Leginkább arra, hogy bármi is történik, mindenhonnan, minden helyzetből, minden nehézségből fel lehet állni és ki lehet jönni.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk