LOVE
A Rovatból

„Minden randi előtt legyantáztam magam, mégsem feküdt le velem”

‘Jóképű volt, okos, egyedülálló, és úgy tűnt, megőrül értem. Akkor fogtam gyanút, amikor meg akartam csókolni, és elhúzódott, hogy ne, herpesze van.’
Sassy - sassy.hu
2022. január 03.


Megosztom
Link másolása

– Mondd már el nekem, hogy lehet így kinézni húsz év házasság meg egy gyerek után – kezdtem. Elfintorodott.

– Hagyjál ezzel. Épp most akarom elmesélni neked életem legnagyobb önbizalmi buktáját. Kábé úgy érzem magam, mint egy síró, nyöszörgő ruhakupac.

Hátradőltem, a nap beletűzött a szemembe. – Remek. Akkor megint jön egy történet, amit ha megírok, senki sem fogja elhinni nekem?

– Én is nehezen hiszem el, pedig velem történt meg. Nem tudom, tudsz-e róla, hogy Barnával másfél éve elváltunk. A gyerek elballagott, most egy évig Portugáliában tanul, a házasságunk már rég egy lapos haversággá alakult. Szerintem Barnának rég van valami nője is, de nem érdekelt. Ebben ennyi volt.

– Sajnálom.

– Egy évig furán éreztem magam, magányosnak, céltalannak, de gondoltam, ahhoz még fiatal vagyok, hogy egyedül maradjak, hát elkezdtem párt keresni online. Randizgattam is, belefutottam egy csomó megtört szívű, friss elváltba, meg olyanba is, aki az asszony mellett kalandozgatott. Aztán jött Szilárd. Nagyon szép leveleket írt, még egy Youtube-dalt is küldött valami argentin énekestől, lefordította nekem a szövegét, cuki volt.

Eltelt vagy egy hónap, mire először randit kért. Amikor megláttam a kávézóban, komolyan leesett az állam. Gyönyörű férfi volt, 48 éves, korban is ideális, elképesztően szerencsésnek éreztem magam. Nagyon izgult, ahogy kezet fogtunk, csatakos volt a tenyere, de ezt jó jelnek vettem. Hogy ennyire fontos vagyok neki.

– Csatakos tenyér közel ötven évesen?

– Tudom, fura, de akkor nem tűnt annak. Csak azt láttam, hogy a nők megbámulják, és engem feszített a büszkeség: velem van! Nagyon intelligens is volt, jól eldumáltunk, rögtön az első este órákat lófráltunk a városban. Egy orvosi műszereket forgalmazó cégnél dolgozott, biztos egzisztenciája volt. Gondoltam, milyen jó, Barnát volt, hogy évekig én tartottam el, végre valaki, akinél ettől nem kell félnem.

– Ez tényleg a “túl szép, hogy igaz legyen” kategória. Mi volt a bibi?

– Hogy két hónap randizás után se feküdt le velem.

– Ööööööö...

– Ne röhögj. Már két hete jöttünk-mentünk, világmegváltó beszélgetések, állandó csetelés. Kívülről fújta a munkabeosztásomat, (tudod, hogy műszakokban dolgozom), meg hogy mikor van pilátesz-órám. Állandóan pityegett a mobilom. Este több órás telefonok, azt mondta, imádja az "agyamat", végre egy igazán okos nő, akivel bármiről elbeszélgethet. Lassan a legintimebb titkaimba is beavattam. Munkahelyi problémák, család, a harcaim apuval, tudod.

Már tisztára olyanok lettünk, mint egy házaspár. Bevallom, egyre jobban el voltam varázsolva. Úgy éreztem, megtaláltam a lelki társam, talán egy kicsit szerelmes is lettem. A harmadik héten meghívtam, hogy szombat este aludjon nálam. Tetőtől talpig gyanta, új, levendula-színű, atomszexi fehérnemű, beszárított haj, finom smink, vacsifőzés. Már az ágyban feküdtünk, amikor meg akartam csókolni. Erre közölte, hogy ne, herpesz van a száján, nem akar megfertőzni.

– Bocs, hogy közbevágok, de előtte sem volt köztetek semmi intimitás? Csókok, ilyesmi...

– Hát...nem nagyon. Néha búcsúzáskor megölelt, de se csókok, se bókok...azt hittem, csak tartózkodó, meg én se vártam, hogy rögtön leteperjen. Gondoltam, ismerkedünk, és majd megjön ez is. Egyszer majd átszakad a gát.

– És nem szakadt?

– Nem, a jó francba.

Kivillantotta kaliforniai mosolyát, de a hangja tele volt keserűséggel.

– Azt mondta, hogy ő nem az a “legyet is röptében” típus, az ő “párkapcsolati tempója” meg az “érzéki bevonódása” sokkal lassúbb, mint az enyém, minden barátnőjénél hónapokig tartott.

– Érzéki bevonódás? Hónapokig? Az egy pasinál nem öt másodpercig tart, ha igazán kell neki egy nő?

– Dehogyisnem. Vagy ha nagyon úriember, a harmadik randiig. De én húsz évig házas voltam, ne felejtsd el. A végén persze Barnával se voltunk nagy lepedőakrobaták, de nem volt összehasonlítási alapom. Azt hittem, nem vagyunk egyformák, Szilárd olyan, hogy is mondjam...

– Szilárd jellem?

Röhögtünk, mint a tinilányok.

– Az. Mert egyébként elég irányító típus volt. Jól el lehetett lenni vele, nagyon kedves tudott lenni, és rengeteget voltunk együtt, nálam is, nála is, többször együtt is aludtunk, "barátilag". De csak az volt oké, ha minden az ő szabályai szerint ment. Egyszer megkértem, hogy írjon egy üzenetet, ha épségben hazaért, mert vidéken volt hosszabb üzleti úton. Közölte, hogy én csak ne szabjam meg neki, mit csináljon, mert ezzel “megsértem a határait”. A papírtörlőből pedig mindig csak egy kockát szabad letépni, ha kicsöppen a kávé, mert kímélni kell a környezetet.

– Jézusom. És mindehhez nulla bók, nulla szex, nulla jövőkép?

– Gyakorlatilag. Mintha a testiségtől félt vagy irtózott volna. Talán kétszer, ha csókolóztunk, de úgy éreztem, azt is inkább én erőltetem, neki mintha a fogát húznák. Amikor finoman jeleztem, hogy én lassan többre vágynék, kedvesen, de határozottan elmagyarázta, hogy túl rámenős vagyok, elvárok tőle dolgokat, amiknek spontán kéne kialakulnia. Meg ezek az én belső bizonytalanságaim, amiket nekem kell kezelnem, neki ehhez semmi köze. Mondtam, hogy akkor maradjunk csak haverok, amíg kialakul, ritkítsuk a randikat. Erre viszont dührohamot kapott, hogy "lepattintom".

– Meddig tartott ez az egész?

– Majdnem két hónapig. De akkor már romokban hevert az önbizalmam. És sajnos érzelmileg elkezdtem kötődni hozzá, mert mondom, szinte nulla-huszonnégyben lefoglalt, valósággal a rabja lettem. Közben meg végig úgy éreztem, ronda vagyok, kicsi a mellem, büdös a szám, egyszerűen valami taszítja bennem. Nem vagyok neki elég jó nő. Minden randi előtt reménykedve gyantáztam, sminkeltem, álmodoztam, hogy na majd most... És aztán soha, semmi. Kezdeményezni nem mertem a herpeszes sztori után, de azért simogattam, puszilgattam, egyszer meg is masszíroztam, adtam a jeleket...azt eltűrte, de ennyi. Ja, meg azt is, hogy ágyba vigyem neki a kávét. Az ágyba, ahol semmi sem történt. Azt szerette. Beszélni nem lehetett vele a problémáról, mert én voltam a hülye meg a követelőző.

Aztán egy este elmentem az öcsémékhez, tudod, ő is házas, van két gyerekük. Ott volt néhány baráti házaspár. Annyira el voltam keseredve, hogy elmeséltem a sztorimat. Az “érzéki bevonódás”-résznél a pasik olyan röhögőgörcsöt kaptak, hogy majdnem kiöntötték a sörüket. A feleségek meg zavartan, sajnálkozva néztek. Aztán az öcsém csak annyit mondott:

“Zsuzsi, gondolkodj már józan, paraszti ésszel. Ez a faszi vagy impotens, vagy nem kellesz neki. Csak élvezi, hogy leural. És még kamuzik is neked. Akármi is van, ez egy iszonyú beteg sztori. Menekülj.”

Na, ott helyrebillent az agyamban a lötyi. Hazamentem, megírtam neki, hogy ágyesz-bugyesz, én léptem, és letiltottam mindenhol.

Akkorát sóhajtottam, hogy szinte belehullámzott a Duna.

– Jól tetted. Tudom, hogy egy válás után az ember sebezhető, meg vágyik a szeretetre. De szerintem ez a férfi nem véletlenül maradt agglegény 48 éves koráig, ilyen külsővel. Nem tudom, mi érhette, de nagyon gáz.

Sajnáltam ezt a nőt. Tényleg kifejezetten szép, és most itt ül mellettem megtörten, és csúnyának, visszataszítónak érzi magát. Milyen károkat tudunk tenni egymásban... és önmagunkban. Rám emelte hatalmas, kék szemét.

– Tudod, félni kezdtem. Egy kolléganőm azt mondta: “Zsuzsikám, jegyezd meg, negyven fölött már csak a bolondok maradtak. Nemigen találsz normális férfit, azok mind foglaltak.” Szerinted ez igaz?

– Hát... azért van kivétel. Meg ott vannak az elváltak is. De az már egy másik sztori. Előbb szerintem szedd össze magad.

Nem akartam neki megmondani, amit valójában gondoltam: hogy a húsz éves házasság-burokból szabadult kis naivitásával meg szeretetéhségével nem kecsegtethetem őt sok jóval. Nem néz könnyű évek elé.

(A szereplők védelme érdekében néhány paraméterüket megváltoztattuk.)

Fotó: Pexels


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


LOVE
A Rovatból
Íme a 60 másodperces intim gyakorlat férfiaknak, ami drámai hatással van a teljesítményükre
A legjobb pedig az, hogy a gyakorlatot bárhol, akár a munkahelyen is diszkréten el lehet végezni.

Megosztom
Link másolása

Létezik egy 60 másodperces gyakorlat, ami nemcsak az ágyban hozhat komoly javulást a férfiaknak, de még a hólyagkontrollon is segít – és ez most nem valami kétes webshop reklámszövege, hanem tudományosan alátámasztott tény. A dolog ugyanis nem légből kapott:

rengeteg ötven év feletti férfi küzd egyszerre a gyengülő hólyagkontrollal és szexuális teljesítménygondokkal,

a korai magömlés pedig a Nemzetközi Szexuális Orvostudományi Társaság szerint a férfiak körülbelül 30 százalékát érinti élete során. A megoldás pedig közelebb lehet, mint gondolnánk, és nem igényel semmilyen külső eszközt.

Van egy izomcsoport, ami kulcsszerepet játszik az erekció stabilitásában, az ejakuláció kontrolljában és úgy általában abban, hogy „működik-e minden, amikor kell”.

Nem, nem a bicepszről van szó, és nem is a haskockáról, hanem a medencefenék izmairól.

Ezek erősítésére szolgál a Kegel-gyakorlat, amit sokáig kizárólag női témaként kezeltek, pedig a férfiaknál legalább ennyire számít.

A jó hír: az egész egy perc. Se felszerelés, se edzőterem, se látványos mozdulatok. Senki nem veszi észre, mégis dolgozik.

Először: hol van ez az izom?

Az az izomcsoport a cél, amellyel vizelés közben meg tudnád állítani a sugarat. (Fontos: ezt csak azonosításra használd, ne így eddz rendszeresen.)

A gyakorlat – összesen 60 másodperc

0–10 másodperc


Ülj vagy állj egyenes háttal. Lazítsd el a hasat, combot, farizmokat. Normál légzés, nincs feszülés.

10–30 másodperc: rövid szorítások


Feszítsd meg a medencefenék izmait 1 másodpercre, majd lazíts 1 másodpercig.
Ezt ismételd meg tízszer. Gyors, kontrollált munka.

30–50 másodperc: hosszú tartások


Feszítés 5 másodpercig, majd lazítás 5 másodpercig.
Kétszer egymás után. Itt már az állóképesség dolgozik.

50–60 másodperc: levezetés


Teljes lazítás, pár mélyebb, lassú lélegzet.

Mire jó ez az egész?

A rendszeresen edzett medencefenék stabilabb erekciót ad, javítja az ejakuláció feletti kontrollt, és általában jobb ideg–izom kapcsolatot eredményez ott, ahol ez számít.

Milyen gyakran?

Napi 2–3 alkalommal, teljesen észrevétlenül végezheted. Ülés közben, munkában, sorban állva. Az első érezhető változás jellemzően néhány hét alatt jelentkezik – feltéve, hogy nem csak egyszer próbálod ki.

Nem csodaszer, nem instant megoldás, viszont az egyik leghatékonyabb, legolcsóbb és legkevésbé kínos dolog, amit egy férfi tehet a saját teljesítményéért. Egy perc. Ennyi.

A kulcs a medencefenék-izomzat, vagyis az az izmokból és szalagokból szőtt „függőágy”, amely a hólyagot, a beleket és a végbelet támasztja alá. Ezt a területet eddig főleg a szülés után lábadozó nőknek javasolták erősíteni, de

kiderült, hogy a férfiak szexuális életére is drámai hatással lehet.

Dr. Ashwin Sridhar, egy londoni urológus szakértő szerint a mechanizmus pofonegyszerű. „A medencefenék izmai függőágyként támasztják alá a belső szerveket. Tehát, ha ezek az izmok erősek, számos egészségügyi előnnyel járnak” – magyarázta a szakember. Kifejtette, hogy az edzett izmok sokkal hatékonyabban segítenek abban, hogy a vér a péniszben maradjon, ami elengedhetetlen az erekció fenntartásához. „Megerősítésük keményebb, hosszabb ideig tartó erekcióhoz vezethet” – tette hozzá. De itt még nincs vége az előnyöknek. „A Kegel-gyakorlatokkal jobban tudod irányítani az ejakulációs reflexet.

Az erős medencefenékkel rendelkező férfiak gyakran képesek akaratlagosan összeszorítani az izmaikat, hogy késleltessék az orgazmust.”

Sőt, a rendszeres edzés erősebb összehúzódásokat eredményez ejakuláció közben, ami „intenzívebb és élvezetesebb orgazmusokhoz” vezet.

És ez nem csak egyetlen orvos magánvéleménye. Egy, a Therapeutic Advances in Urology szaklapban publikált kutatás konkrét adatokkal támasztotta alá az elméletet. Negyven, korai magömléssel küzdő férfit kértek fel, hogy három hónapon keresztül, heti háromszor végezzenek medencefenék-rehabilitációs gyakorlatokat. Az eredmények megdöbbentőek voltak: a résztvevők 83 százaléka képes volt az ejakulációs reflexét az átlagos 39 másodpercről 2 percre és 40 másodpercre kitolni.

A kutatók szerint a fizikai kontroll javulása meglepő módon megdobta az önbizalmukat is.

Persze az életmódbeli tényezők, mint a megfelelő testsúly vagy a kardiovaszkuláris fittség, szintén sokat számítanak, de a tudomány zöld utat adott: napi egy percnyi célzott edzés valóban jelentős változást hozhat.


Megosztom
Link másolása

LOVE
Először beszélt nyíltan a szerelméről Xantus Barbara és Laklóth Aladár, akiknek a kapcsolata mindenkit meglepett
Sosem gondolták, hogy egyszer egy pár lesznek. Mi kellett ahhoz, hogy végül egymásra találjanak, és miért nem hitt senki a szerelmükben?

Megosztom
Link másolása

Két színész, két külön világ: a konzervatív Laklóth Aladár és az általa csak „liberális pillangónak” nevezett Xantus Barbara évtizedekig kerülgette egymást a színházi és televíziós kulisszák mögött, most pedig először beszéltek nyíltan a szerelmükről.

A pár a Palikék Világa YouTube-csatorna Szóló című műsorában tett kivételt, és Dombovári Vandának sok mindent elárultak magukról.

Bár a Madách Színházban vagy a Barátok közt forgatásain is találkozhattak volna, sorsuk végül az első közös színházi munkájuk során fonódott össze.

A kollégáik eleinte nemigen hittek benne, hogy tartós lehet a szerelmük.

„A kívülállók, akik ismernek minket, valószínűleg csodálkoznak azon, hogy két ennyire különböző ember összejött. Nem titok, hogy én – a magatartásomból is sugárzik – meglehetősen konzervatív beállítottságú ember vagyok, míg itt van az én ‘liberális pillangóm’, aki repked mindenfelé” – ecsetelte Laklóth Aladár, aki 2015-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét is megkapta.

A színész szerint a kapcsolatuk titka az elfogadás.

„Ezt azért össze kell simítani a hétköznapokban, és csak elfogadással lehet. Fontos a másik elfogadása bármilyen nehéz helyzetben. Szoktunk mi is ütközni, olykor szikráznak a pengék a szobában, de az a vége, hogy nem letarolni akarjuk a másikat, hanem megérteni.”

Arról is beszéltek, miért nem verték eddig nagy dobra a kapcsolatukat.

„Nincs benne titok, csak nem akartuk kitenni a kirakatba”

– jelentette ki Laklóth.

Xantus Barbara elárulta, örül, hogy most és nem korábban találtak egymásra, mert aggodalmas típus, és korábban halálra izgulta volna magát.

A színésznő azt is elmondta, imponál neki, hogy a párja mindent elintéz és megszerel, mert korábbi kapcsolataiban sokszor neki kellett ezeket a feladatokat elvégeznie. A szakemberekben nem bízik, tréfásan csak „Mekk Eleknek” hívja őket, így különösen értékeli Aladár ügyességét.

A teljes beszélgetést itt láthatjátok:


Megosztom
Link másolása


LOVE
A Rovatból
„Százhatvan kilósan is egy dzsigoló voltam az ágyban”: magyar sztárok kitálaltak a hálószobatitkaikról
Hírességeink nem finomkodtak, amikor a hálószobáról kérdezték őket. Kiderült, ki a lírai szerelmes, és ki az, aki bárhol, bármikor elcsábulna!

Megosztom
Link másolása

A hálószoba rejtélyes hely, de a magyar sztárok szerencsére időnként résnyire kinyitják az ajtaját. A Story.hu gyűjtése szerint van, aki a nyers energiára esküszik, más a tudatos tervezésre, de egy biztos: a szenvedélyt mindenki másképp tartja életben.

Emilio például nem sokat teketóriázik,

ha a témáról van szó, szerinte a dolog pofonegyszerű:

„Az ágyban kezdődik és végződik minden, én pedig kilencven évesen is ’pornósztár’ akarok lenni. Ez nem korfüggvénye. Sőt!”

Az énekes állítja, az idő csak jót tesz a libidójának, és a fogyása óta még komolyabb formában van.

„Százhatvan kilósan is egy dzsigoló voltam az ágyban, keményen odatettem magam,

most pedig, hogy lefogytam, pláne nagy lepedőakrobata vagyok. Állandóan nézegetem, méregetem Tinát. Bárhol, bármikor el tudnám kapni, annyira kívánatos!”

De nem mindenki pörög ennyire a nyers fizikalitáson.

Bochkor Gábor például

egy meglepően lírai oldalát mutatta meg, amikor élő adásban festett képet magáról. „Én ellágyulok közben, én olyan érzelmes vagyok, azt el nem tudjátok képzelni.

Én sírni tudnék magamon, ha látnám filmen magam.”

A rádiós odáig ment, hogy egy filmes hasonlattal írja le magát: „Én kék lagúna vagyok! Mert van az építőmunkás, aki jön, és megcsinálja a dolgot, van a költő, aki lírai, hedonista módon csinálja, és van a kék lagúna, aki elvész az érzelmekben és a gyönyörben, na ez volnék én!”

A romantikához persze nem kell feltétlenül kék lagúnának lenni, van, aki szerint az egész agyban dől el.

Détár Enikő

és párja, Kiss Péter a külsőségek helyett a minőségi időre és a figyelemre esküsznek. „Az izgalom, az erotika az agyban kezdődik, a mi kapcsolatunknak a titka pedig a valós odafigyelés” – mondta Péter, míg Enikő arról beszélt, hogy

„nem tudom, hogy mitől függ, hogy ez a zsigeri vonzalom meddig fog tartani köztünk, de most nagyon jelen van”.

Párja szerint a színésznő energiája mindent elárul: „ha 57 éves korában spárgában pörög a táncpartnere feje fölött, akkor el lehet képzelni, milyen tűz van benne…”

A spontán tűz és a zsigeri vonzalom mellett létezik egy másik út is: a kőkemény tervezés.

Palya Bea szerint

a vágynak igenis meg lehet ágyazni, sőt, kell is. „Ahogy egy vacsorához, úgy a szexnek is meg lehet teríteni, ez egy rituális dolog” – ecsetelte az énekesnő, aki bevallotta, náluk a spontaneitás helyett a tudatosság működik.

„Nálunk szexrandik vannak. Leülünk az asztalhoz, és eszünk. Lefekszünk az ágyba, és szerelmeskedünk.”

Sőt, a naptár is előkerül: „Beírjuk a naptárba, hogy mikor van időnk együtt lenni. Nekünk ez jól működik, és imádom.” Míg Palya Bea a naptárra, addig

Polgár Tünde és Polgár Árpád

a közös fantáziára esküszik: nemcsak a szerepjátékokat kedvelik, de egy pikáns bakancslistájuk is van, aminek egyik pontja, hogy egy repülő mosdójában szeretkezzenek.

És mi történik, ha a naptárba a szexrandi mellé a gyerekek is bekerülnek?

Laky Zsuzsi és Dietz Guszti

szerint a kapcsolatuk ettől csak jobb lett. „Amikor megszületett Luca, akkor sokkal jobb lett a kapcsolatunk” – mondta a szépségkirálynő, aki szerint náluk ez sosem volt logisztikai kérdés.

„Nekünk soha nem okozott gondot, hogyan oldjuk meg, hogy együtt legyünk. Tudtam, hogy meg kell oldani…

Guszti annyira férfi… Nem az, hogy követeli, de a mindennapjaink része.”


Megosztom
Link másolása


LOVE
A Rovatból
A legártalmatlanabb mondattal kezdődik a legmérgezőbb kapcsolati játszma, és a legtöbben észre sem veszik
Lehullott a lepel a mártírkodás és bűnbakképzés jelenségét illetően a párkapcsolatokban. A tudattalan minta láthatatlan érzelmi adósságot hoz létre, ami elhidegüléshez vezethet.

Megosztom
Link másolása

„Hagyd csak, majd én megcsinálom!” – hangzik el az ártalmatlannak tűnő mondat, ami valójában egy érzelmi aknamezőre vezet, ahol a gondoskodásból hatalmi játszma, a szeretetből pedig fojtogató adósságspirál lesz. Ismerős a jelenet?

Az egyik fél szent mártírként mindent magára vállal, sóhajtozva mosogat, miközben a másikból lassan, de biztosan bűnbakot farag.
A jelenség annyira hétköznapi, hogy a Meglepetés magazin a napokban egy egész cikket szentelt neki, amelyben Hennel Éva mediátor boncolgatta, miért lépünk rá erre a kapcsolati dinamitra, és hogyan lehet hatástalanítani.
A taktika lényege, hogy a mártír nem őszintén ad, hanem befektet.
„Mártírszerepben az ember rendszeresen háttérbe szorítja a saját szükségleteit, túl sokat ad, túl keveset kér, majd – kimondva vagy kimondatlanul – elvárja, hogy ezt a másik észrevegye, értékelje és visszaadja” – mondta a szakember.

A rejtett üzenet valójában egy érzelmi zsarolás: „Lásd, mennyit szenvedek érted, és ezért te tartozol nekem.” Ez a láthatatlan adósság pedig lassan megmérgezi a legszorosabb köteléket is, mert a mártírkodás valójában a passzív agresszió egyik leggyakoribb formája. A „jobb, ha én megcsinálom” attitűd nem az alázatról szól, hanem a kontroll kiharcolásáról.

De miért csinálja ezt bárki is? A háttérben többnyire nem a rossz időbeosztás áll, hanem mélyebb sérülések:

tanult családi minták, ahol a szeretetért teljesíteni kellett, vagy egy olyan belső meggyőződés, ami szerint önmagáért nem elég szerethető.

„Sokszor abból fakad, hogy az illető nem érzi magát önmagáért szerethetőnek, így a teljesítményéért és a gondoskodásáért próbálja kiérdemelni a szeretetet és az elismerést.” A nélkülözhetetlenség illúziója pedig kényelmesen elfedi a „nem vagyok elég jó” érzését.

A kapcsolatban ez a dinamika törvényszerűen rombol. A mártír egyre frusztráltabb lesz, a partnere pedig vagy passzívvá, vagy védekezővé válik, hiszen senki sem kérte tőle az áldozatot.

„A kapcsolati dinamika torzul: az egyik fél túlvállal, a másik passzívvá vagy védekezővé válik” – hangsúlyozza a cikkben. A bűnbakképzés egyenes út az elhidegüléshez és a magányhoz. Egy bűnbakká tett családtag szavaival élve, aki egy hasonlóan mérgező rendszerben nőtt fel: „A kudarc elfogadhatatlan volt. A visszabeszélés hazaárulásnak számított.”

A jó hír, hogy a csapdából ki lehet mászni. Az első lépés a kíméletlen önvizsgálat: „Valóban meg akarom ezt tenni, vagy csak félek nemet mondani?” A második a nyílt kommunikáció: nem célzásokkal és sóhajokkal, hanem konkrét kérésekkel. A harmadik pedig a határok kijelölése bűntudat nélkül.

Ha pedig a párunk hajlamos a mártírkodásra, a legfontosabb, hogy ne erősítsük rá a viselkedésére.
Ne jutalmazzuk a szenvedését extra figyelemmel, hanem kérdezzük meg, mire van valójában szüksége, és tegyük egyértelművé, hogy a közös terheket közösen akarjuk megoldani, nem pedig egy mártír árnyékában élni.


Megosztom
Link másolása