Varga Viktort kiborult, az árvíz miatt nem engedik vissza a házába: „Csakhogy szerintem nincs itt semmiféle veszély”
Így tervezi megoldani az énekes az évtized árvize okozta vészhelyzetet.
Varga Viktor néhányszor már kénytelen volt átalakítani a házát, mert olyan területre építkezett, amit gyakran eláraszt a Duna. Ezúttal is elérte a víz az otthonát, de úgy érzi, most felkészültebben várta a helyzetet, mint decemberben.
Arra azonban nem számított, hogy az önkormányzat nem engedi haza.
Az énekesnek alig volt ideje arra, hogy megpróbáljon megmenteni, amit tud, hiszen a Duna néhány óra alatt elérte és elárasztotta a házát. Viktor arról osztott meg videókat, hogyan evezett ki kenuban a házból, hogy eljusson az edzésére, mivel más módon nem tudott elmenni otthonról. A váratlan fordulat akkor történt, amikor végzett, és haza akart menni:
„Nem vagyok jól, nem akarnak minket hazaengedni. Ezt el kell intéznem valahogy.
Eljöttem otthonról egy szál edzőruhában edzeni, és most itt vagyok, hogy nem mehetek haza,
mert a kerületi önkormányzat úgy rendelkezett, hogy nem biztonságos, és meg akarnak védeni minket.
Csakhogy szerintem nincs itt semmiféle veszély, félméteres a vízállás, és nem mehetek be, értetlenül állok a dolog előtt. Eddig ilyenre még nem volt példa soha.
Ezt most találták ki, eddig bármikor hazahajózhattam. Mindenkinek van kenuja, aki ezen a területen lakik, úgy járunk dolgozni, hogy átkenuzunk, utána pedig beszállunk a kocsiba - mondta a Bors szerint. - Ide szerveztünk most egy gyűlést és idehívtunk egy tévéstábot is. Megpróbálunk kiokoskodni valamit, de nem tudom, mi lesz belőle. Nekem ez az életem, ezzel nincs semmi probléma.
Gond akkor van, ha elkezdenek korlátozni. Engem nem kell megvédeni, sem másokat, akik itt élünk. Mi ezt választottuk. Tudtuk, hogy mivel jár ez.”
Korábban már elárulta, mivel jár, ha kiönt a Duna. Hogy azok a körülmények valóban alkalmasak arra, hogy ott éljen az ember? Nem mindenki ért egyet vele:
„Az a baj, hogy kútvizem van, és ilyenkor nincs itthon víz, nem lesz használható WC-m és a fürdőm sem. De az jó, hogy az ingatlan azért lakható marad. Most bő másfél méteres vízmagasságot ígérnek, ami több, mint decemberben volt, ez kenus közlekedést jelent.
Ilyenkor szétázik az elektronika, ami az alsó szinten van, az mind víz alá kerül. Meleg víz és WC nélkül azért nagyon húzós.
Hosszútávon kelleni fog majd valahogy egy extra túlélő megoldás ezekre a hetekre. A jurtám már nem tud elázni, mert a decemberi árvíz után felemeltük 4 méter magasba, kapott egy lábazatot” – mesélte.