Krizsó Szilvi az Árulókról: „Utána egy hónapig nagyjából nem is tudtam visszatérni az életembe”
Krizsó Szilvia, aki hosszú éveken át az Este arca volt, most egészen más terepen próbálta ki magát. Beköltözött Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsor hírhedt falai közé, ahol minden pillanatban gyanakvás, manipuláció és pszichológiai sakkjátszma uralja a terepet. Egy hely, ahol a bizalom ritkább, mint a nyugalom.
A negyedik évad szereplőlistája idén különösen vegyesre sikerült, és Krizsó azzal, hogy igent mondott, kilépett abból a világból, ahol a szavakra épül minden, és belépett egy olyanba, ahol a tekintet többet árul el, mint bármely mondat.
– mondja mosolyogva.
„A férjem előre megmondta”
Otthon azonban nem mindenki osztozott a lelkesedésben. „A lányom, Luca nagyon örült, a férjem viszont megpróbált lebeszélni róla. De teljesen hajthatatlan voltam. Attól tartott, ami be is igazolódott, hogy nehezen tudom majd megemészteni a bent történteket. Hallgatnom kellett volna rá.”
Az elején még stratégiát is kovácsolt magának. Áruló akart lenni – paradox módon, mert az legalább valamilyen kapaszkodót ad.
Azt a stratégiát találtam ki, hogy elcsendesedek, hogy ne hívjam fel magamra a figyelmet, de ez aztán annyira jól ment, hogy sikerült a szürke 51. árnyalatát produkálnom, miközben azért mentem oda, hogy a valódi énemet, a színeimet megmutassam” – vallja be önkritikusan.
Tisztesség, tisztaság, törődés – és egy rossz döntés
A tévében ritkán látni olyat, aki ilyen mereven tartja magát az elveihez. „Már jó ideje egy hármas alapelv alapján próbálom élni az életem, ez pedig a törődés, a tisztesség és a tisztaság triója. Ezekhez a kastélyban is tartottam magam.
Csakhogy ebben a játékban a jóhiszeműség gyorsan veszélyes luxussá válik. „Nem szereztem pajzsot, amikor lehetőségem lett volna rá, mert hazudni kellett volna érte, és én ezt nem akartam. Plusz az is átfutott rajtam, hogy igazságtalan lenne a többiekkel, ha nekik se pajzs, se pénz nem jutna. És mivel azt gondoltam, az árulóktól egyelőre nem kell félnem, őszinte voltam. Ez utólag óriási hibának bizonyult.”
A naivitás ára: bizalmatlanság, magány, és végül a „halálsor”.
„Az ártatlanok többsége egyrészt nem értette és értékelte a döntésemet, másrészt ezután teljesen lejtmenetbe kerültem, aztán halálsorra, ami életem egyik legsokkolóbb élménye volt.
Szinte lehetetlen átadni egy kívülállónak, hogy mennyire elmosódnak a határok a valóság és a játék között.”
Egy hónapig tartott, mire visszatalált a valóságba
Nem véletlen, hogy a forgatás után még sokáig nem tudott visszarázódni. „Elképesztően mélyre ment az élmény – sóhajt fel. –
A műsor nemcsak saját határait, hanem az emberi viszonyok határát is próbára tette. „Van, akiben óriásit csalódtam, mert azt láttam rajta, mindenkit feláldoz a játék oltárán saját magán kívül. Ezt a fajta mentalitást károsnak, visszataszítónak és emberileg is elfogadhatatlannak tartom” – mondja határozottan.
