Kínában kirúgtak egy mérnököt a munkahelyéről, mert „túl sokszor” és „túl sokáig” volt a vécén a munkaidő alatt
Azonnal kirúgták azt a kínai mérnököt, aki négyórás vécészünetet tartott, miután a bíróság kimondta: a mosdóban töltött idő „messze meghaladta” a fizikai szükségleteit.
Az eset országos vitát robbantott ki a dolgozói jogok és a munkahelyi fegyelem határai között.
A Csiangszu tartományban dolgozó, Li vezetéknevű férfi április és május között
– írta a South China Morning Post.
A vállalat a kamerafelvételek elemzése után, a szakszervezet jóváhagyásával mondott fel a férfinak.
Li aranyérre hivatkozva perre vitte az ügyet, és 320 ezer jüan kártérítést követelt. Bizonyítékként olyan gyógyszereket és egy januári műtétjének iratait mutatta be, amelyek mind a vitatott időszak utánról származtak. A bíróság szerint a férfi nemcsak hogy nem tudta igazolni az állapotát, de a szerződésben foglaltak ellenére nem is jelezte előre a problémáját, és nem kért betegszabadságot.
Bár Li a pert elvesztette, a bíróság végül egyezségre bírta a feleket. A cég beleegyezett, hogy 30 ezer jüan egyszeri juttatást fizet neki, tekintettel a vállalatnál eltöltött éveire és a munkanélküliség miatti nehéz helyzetére.
Nem ez az első eset, hogy a vécészünetek miatt vita robban ki Kínában. Tavaly egy férfit azért bocsátottak el, mert a leghosszabb mosdószünete egy nap alatt hat órán át tartott, a bíróság pedig a cégnek adott igazat.
Eközben több cég azzal borzolta a kedélyeket, hogy
Az eset megosztotta a közvéleményt. „Ha én lennék a cégvezető, kirúgnám” – írta egy online hozzászóló. Egy másik kommentelő a munkatársak szemszögéből fogalmazta meg a véleményét. „A főnököt félretéve, kollégaként mélységesen zavarna. Az, hogy órákig a vécében ült, azt jelentette, hogy a munkáját a kollégái végezték el.”