„Ilyen valójában a mennyország” – egy vezető agysebész szerint, aki kómába esett, és ott járt
Dr. Eben Alexander amerikai agysebész elmesélte, hogyan született újjá, miközben az orvosok épp azt mérlegelték, hogy lekapcsolják-e az őt életben tartó gépekről.
Az utolsó pillanatban, nem igaz?
A doki élete 2008 novemberében örökre megváltozott, amikor egy reggel brutális fejfájással ébredt. Bement dolgozni a virginiai Lynchburg General Hospitalba, de néhány órán belül kómába esett:
- magyarázta.
Megállapították, hogy Alexander bakteriális agyhártyagyulladásban szenvedett, begyulladt a gerincvelője - és a túlélési esélyei a nullához közelítettek.
Az akadémikus, aki a Harvard Medical Schoolon tanított idegtudományt, rohamokat kapott, és az orvosok úgy döntöttek, hogy mesterséges kómába helyezik, hogy a szervezetének esélyt adjanak a felépülésre, bár a prognózis nem tűnt jónak.
- olvasható A mennyország térképe című könyvében a Daily Mail szerint.
„A vizsgálatok semmilyen tudatos tevékenységet nem mutattak - az agyam nem rosszul működött, hanem teljesen leállt. De belül még mindig léteztem, dacolva a tudomány minden ismert törvényével”.
Alexander bevallotta, hogy munkája miatt szkeptikusan viszonyult azokhoz a betegekhez, akik azt állították, hogy testen kívüli élményeket, angyali találkozásokat éltek át, mivel úgy vélte, hogy az agy ezekkel a hallucinációkkal küzd meg a traumával.
- mondta az idegtudós. „Hét napon át, miközben abban a vegetatív kómában feküdtem, a tudatom utazást tett egy sor birodalmon keresztül, amelyek közül egyik rendkívülibb volt, mint a másik - olyan utazást, amely túlmutat a fizikai világon, és amelyet addig minden bizonnyal lehetetlennek ítéltem volna.”
Amit látott
Alexander elmagyarázta, hogy az orvosi feljegyzések a kómában töltött minden egyes percéről semmi jelét nem mutatják agyi aktivitásnak, ami azt bizonyítja, hogy amit átélt, az nem csak az elméjében bontakozott ki.
Miután belecsúszott a kómába, úgy érezte magát, mintha egy „primitív, ősi állapotban lenne, amely olyan érzés volt, mintha a földbe temetkezne” - de tudatában volt annak, hogy ez nem az a világ volt, amelyet ismer, mivel más entitásokat érzékelt, hallott és látott.
Alexander leírta, hogy mit látott:
Ez egy kör alakú entitás volt, amely gyönyörű, mennyei zenét bocsátott ki, amit én Pörgő Dallamnak neveztem el.”
A fény úgy nyílt meg, mint egy hasadék a durva birodalom szövetén, és úgy érezte, hogy átmegy a hasadékon, fel egy buja és termékeny zölddel teli völgybe, ahol vízesések kristályos medencékbe ömlöttek.
Felhők voltak ott, mint rózsaszín és fehér pillecukor pamacsok. Mögöttük az égbolt gazdag sötétkék volt.
Ez volt a paradicsom, és Alexander „egyre mélyebbre és mélyebbre” akart utazni benne.
A mennyországot úgy írja le, hogy „hatalmas, változatos és népes, mint a Föld”, de azt mondja, hogy ott „semmi sincs elszigetelve, elidegenítve vagy elszakítva”, és hozzáteszi: „Minden egy”.
Alexander kifejtette, hogy miközben magába szívta a hely puszta szépségét,
„Ő egy rendkívül gyönyörű nő volt, soha nem láttam még ezt a nőt. Nem tudtam, hogy ki ő. Mégis a jelenléte elég volt ahhoz, hogy meggyógyítsa a szívemet, és olyan módon tegyen egésszé, amiről nem is tudtam, hogy lehetséges. Az arca felejthetetlen volt.
Ez nem romantikus szerelem volt. Nem barátság volt. Ez messze túlmutatott a szerelem mindenféle rekeszén, ami a Földön létezik. Anélkül, hogy ténylegesen megszólalt volna, tudatta velem, hogy mérhetetlenül szeretett és törődött velem, és hogy az univerzum egy hatalmasabb, jobb és szebb hely, mint amiről valaha is álmodhattam volna.”
Az újjászületés
Megnyugtatta Alexandert, hogy szeretik, vigyáznak rá és nincs mitől félnie - ami elmondása szerint „teljesen csodálatos élménnyé” tette a mennyei időszakát.
Közben a kórházban, míg egy hétig kómában volt és nem mutatta a javulás jeleit, az orvosok arra készültek, hogy lekapcsolják az életfenntartó berendezéseket - csakhogy aztán hirtelen magához tért.
- magyarázta. „Mindent újra kellett tanulnom: ki, mi és hol voltam. Napok, majd hetek alatt, mint a finoman hulló hó, úgy tért vissza a régi, földi tudásom.
Ez a teljes gyógyulás a modern orvostudomány minden magyarázat nélküli csodája maradt.”
Halálközeli élménye után az átélt dolgok miatt „más embernek” érezte magát, és különösen nehezen tudta kiverni az Omot a fejéből.
Minden világos lett, amikor a doktor, akit gyerekkorában örökbe fogadtak, négy hónappal később kapott egy levelet.
Alexander elmondta, hogy semmire nem emlékezett a születési családjából, és úgy nőtt fel, hogy nem tudta, van egy biológiai húga, Betsy. Csak akkor derült ez ki, amikor később elkezdte keresni a szüleit.
Egy rokona, akivel kapcsolatban állt, elküldött Alexandernek egy fényképet a húgáról, ami megerősítette a túlvilági élményét — Betsy volt az a nő, akivel találkozott.
„Amikor megláttam a képet, teljesen ledöbbentem – mondta Alexander. - Abban a pillanatban valami megváltozott bennem. Az a fotó volt az a bizonyíték, amire szükségem volt. Ez megkérdőjelezhetetlenül igazolta, hogy az élményem valódi volt.
Onnantól kezdve visszatértem a régi földi világomba, amit a kómám előtt elhagytam, de most már tényleg új emberként. Újjászülettem."
Alexander három könyvet írt az élményéről — A mennyország bizonyítéka, A mennyország térképe és Élet egy tudatos univerzumban —, miután teljesen meg volt győződve arról, hogy a túlvilág létezik.
