„Érzem, hogy lezárások vannak” – Mohamed Fatima elárulta, miért volt szüksége infúzióra
Infúzióra kötve Mohamed Fatima alaposan ráijesztett a rajongóira, amikor a közösségi oldalán számolt be a megpróbáltatásairól.
A Fekete Vonat énekesnője három napig csak feküdt, de mostanra, két infúzió és két injekció után már legalább talpon van, bár a teljes felépülés még odébb lehet. A diagnózis pedig nem valami misztikus kór, hanem egy jóval prózaibb, de annál fájdalmasabb idegbecsípődés.
A részletekről a Borsnak beszélt, a történteket pedig a Story is összefoglalta. Fatima elmondása szerint a felöltözés és a lehajolás még mindig nem megy zökkenőmentesen, de barátnői és egy gyógymasszőr is segítik a lábadozásban.
A kényszerpihenő a munkáját is érinti: két énekórát is le kellett mondania, és már nagyon hiányoznak neki a tanítványai. A közösségi oldalán egy praktikus tanácsot is adott a korabelieknek, hogy 3 nap fekvés, 2 infúzió és 2 injekció és egy gyógymasszőr gyors segítsége után végre újra áll!
„40. felett már, ha ajándékozni szeretne valaki akkor sikeres lehet egy wellness, vagy egy gyógymasszőr vagy egy jó izomlazító krém…”
A fizikai tünetek mögött azonban Fatima szerint sokkal mélyebb, kozmikus okok húzódnak. Úgy érzi, a teste csupán a spirituális világban zajló, nagy energiájú eseményekre reagál.
„Konkrétan idegbecsípődésem van. Nekem már volt ilyen gyerekkoromban, de most olyan erősek az energiák, hogy ez visszatért. Én elég spirituális vagyok, érzem, hogy lezárások vannak, és ezeknek ez a testi megnyilvánulása nálam, hogy beállt a derekam” – magyarázta.
Az énekesnő szerint a jelenség egyáltalán nem egyedi, sőt, egy nagyobb folyamat része. „Spirituálisan azt gondolom, a traumablokkok feloldásánál ez elég gyakori. Én azt látom, hogy lezárult egy korszak, átléptünk a Skorpió időszakából a Nyilasba, ez is érezhető nagyon, meg hát a napkitörések is érezhetőek. Nagyon erős energiák vannak, és ezekhez még hozzátett a november 11-i, nagyon erős telihold. Szavakban ezt nem tudom megfogalmazni, de belülről nagyon érzem ezeknek a súlyát” – árulta el, hozzátéve, hogy idő kell, amíg minden a helyére kerül.
Via Story.hu