SZÍNES

Egy férfi visszavette az italt, amit egy nőnek vett, miután látta, hogy az egy másik sráccal beszélget

Az akcióról videó is készült, sokan kiakadtak rajta.

Megosztom
Link másolása

Egy TikTok-videóban Geo Tinoco egy bárban járt, ahol beszélgetni kezdett egy nővel, és végül meghívta egy italra. A kedve azonban hamar elromlott, amikor észrevette, hogy a nőt egy másik férfi érdekli, akivel táncolni kezdett. Úgy döntött, hogy ezek után visszaveszi tőle az italt, amit neki vett.

Tinoco akcióját valaki végig videózta, így szerencsére mi se maradtunk le a kérdéses akcióról. Tonoco lendületet vesz és odasétál a nőhöz, akivel korábban, az éjszaka folyamán beszélgetett, és akinek italt is vett. A meg nem nevezett lány néhány méterrel arrébb áll, táncol és lazán beszélget egy másik férfival, kezében az itallal.

Tinoco váratlanul odalép a nőhöz, egy szó nélkül elkezd nyúlni az italért. A nő zavartan megpróbálja elhúzni az italt az útjából, de Tinoco mosolyogva, kitartóan nyúl érte, és nagyot kortyol az ital szívószálából. A nő és a másik férfi értetlenül áll a helyet előtt.

Tinoco tovább iszik a nő szívószálából, mire a nő végül megelégeli, és hagyja, hogy a férfi elvegye az italt, majd elsétál a sráccal, akivel korábban beszélgetett. Tinoco pedig elégedetten visszasétál a videózó személy felé.

@georgievids so i bought this “nice” lady a drink, she chatted me up and even gave me her number but as soon i gave her the drink, she walked away from me and started to talk to a different dude😪 yk i had to #snatchback #pickingupwomen #barscene #fyp #sigma ♬ original sound - Geo Tinoco

A videó alatt elmagyarázta az esetet:

„Elcsevegett velem, és még a számát is megadta, de amint odaadtam neki az italt, elsétált tőlem, és egy másik csávóval kezdett beszélgetni.”

A videójára reagálva Tinoco kommentek tömkelegét kapta, sokan kritizálták, amiért azt gondolta, hogy tartozik neki valamivel a nő, csak azért, mert italt vett neki.

„Ezért nem engedtem soha, hogy egy férfi valaha is italt vegyen nekem, amikor szingli voltam. Mindig elvárnak valamit cserébe és azt hiszik, hogy birtokolnak”

- írta egy TikTok-felhasználó.

Egy másik felhasználó hozzátette:

„Biztosan megmutattad neki..., hogy jól tette, hogy elkerül téged. Jó ösztöneid vannak, kislány!”

„Nem volt veled randizni, miért érzed úgy, hogy tartozik neked minden figyelmével? Nem látok semmi rosszat abban, hogy azt csinálta, amiért oda jött, táncolni”- mutatott rá egy harmadik felhasználó.

Más nézők azzal vádolták, hogy a „kedves srác szindrómában” szenved, aki valójában magát sztereotipikus kedves srácnak tartja, de akinek kedves cselekedeteit csak az motiválja, hogy cserébe kapjon valamit a nőktől.

Ezek a fiúk hajlamosak azt hinni, hogy ha kedveskednek a nőknek, akkor ennek megfelelően kapnak cserébe valamit. Akár azt is jelentheti, hogy jogosultnak érzik magukat arra, hogy egy nő lefeküdjön velük, akár azt, hogy a barátnőjük legyen. Gyakran az ilyen típusú férfiak erősen panaszkodnak, hogy mindig utolsóként érnek célba, vagy hogy állandóan csak barátkoznak velük.

Amit az ilyen típusú férfiak nem vesznek észre, az az, hogy a nők nem tartoznak nekik semmivel, és bár bájosnak, félénknek, kedvesnek, sőt, szerencsétlennek tűnhetnek a szerelemben, általában gyakran, becstelenek, önimádók és manipulatívak.

Forrás: YourTango

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZÍNES
Ez a gyönyörű Playboy nyuszi anno Hugh Hefner villájában élt, most egy sátornál többre nem futja neki
Sokan javasolták neki, hogy kezdjen OnlyFans-karrierbe, ám ennél többre tartja magát.

Megosztom
Link másolása

Hatalmasat fordult a kocka Louise Glover életében. Az egykor még Hugh Hefner lenyűgöző hollywoodi villájában sütkérező modell mára egy kétszemélyes sátorban húzza meg magát, egy kemping eldugott szegletében.

A 41 éves modell azt mondja, hogy a megélhetési válság miatt nem maradt más választása, mert nem engedheti meg magának a „lehetetlen” albérlet árakat.

A pin-up, aki a Nike és a Reebok számára is modellkedett, több mint egy hónapja táborozik ideiglenes otthonában, azonban tisztában van vele, hogy jobb megoldást kell találnia, mielőtt beköszönt a tél.

„Próbálok derűlátó maradni és a legtöbbet kihozni a helyzetemből, de nehéz.”

– nyilatkozott az egykori Playboy nyuszi, aki jelenleg kutyatréninggel és kutyasétáltatással foglalkozó bizniszt próbál építeni.

A nőnek van egy autója is, és elzárt területen húzza meg magát, így próbál biztonságban maradni, de tudja, hogy ezt az állapotot nem tarthatja fent sokáig.

A The Sunnak adott nyilatkozatában elmondta, még most is eszébe jutnak azok az idők, mikor a Playboy villában élte boldogan az életét. Olyan nagy nevekkel bulizott együtt, mint Paris Hilton, Leonardo DiCaprio, Rihanna, Matthew Perry, Snoop Dogg. Akkor még fel sem fogta, milyen kiváltságos életet él.

„Nagyon kedveltem Hugh-t, igazi úriember volt. A villa hihetetlen volt, még állatkert is volt ott. Minden rózsaszín volt, és rajta volt a Playboy nyuszi logó. Vad bulikat rendeztünk. Egyszer lefestették a testemet, és mindannyian Snoop Dogg körül táncoltunk, amikor a villa színpadán lépett fel.”

Amikor 27 éves volt, Louise egy mellimplantátum-műtétet követően vérmérgezést kapott, és leállt a szíve. Öt hétig kórházban feküdt. Azt mondta:

„Majdnem meghaltam, mert annyira beteg voltam a fertőzéstől. Ez volt számomra az ébresztőóra.”

Úgy döntött, hogy felhagy a bulizós életmóddal, és belevág egy fitnesz karrierbe. Ennek köszönhetően olyan nagy sportmárkákkal is együttdolgozott, mint a Nike. Később azonban nem tudott kiépíteni egy tartós kliens bázist, így a tréner karrierje megbukott.

Sokan javasolták a gyönyörű nőnek, hogy indítson Only Fans oldalt, hiszen a lenyűgöző testéből könnyen megélhetne.

„Túlságosan tisztelem magam ahhoz, hogy vetkőzzek, ahogy azt néhányan javasolták.”

– mesélte Louise, aki a nehéz helyzetben sem adja fel erkölcseit.


Megosztom
Link másolása

SZÍNES
Videóval! Jetit videózott egy rémült túrázó: „Életem legfélelmetesebb pillanata volt”
Jeti, vagy Big Foot, a lényeg, hogy szőrös, nagy és igazi!

Megosztom
Link másolása

A Big Foot,azaz a Nagylábú is belépett a TikTok-sztárság világába! Egy tartalomkészítő állítása szerint sikerült videóra vennie a legendás lényt, és ez lehet az eddigi legélesebb felvétel a rejtélyes figuráról. A videó már több mint 1,2 millió megtekintést gyűjtött a TikTokon, és nem kis vitát váltott ki a kommentelők körében.

A felvételt @E_ManAlfaro készítette, aki éppen az oklahomai Parallel Forestben kirándult, amikor a távolban megpillantott valamit. A videós elmesélte, hogy először nem hitt a szemének, amikor meglátta a hatalmas, szőrös lényt a fák között.

„Komolyan azt hiszem, hogy egy kib**ott Nagylábút kaptam lencsevégre!"

– írta a videó alá, amely gyorsan felkapott lett a platformon.

A 10 másodperces felvételen egy narancsbarna színű, szőrös alak látható, amint nyugodtan támaszkodik egy fához, és virágokat szagolgat – mintha csak egy reklám főszereplője lenne. A videó végén a lény felnéz, mire a videós ijedten csak ennyit mond: „Ó, a fene!”

@e_man580 Scariest moment of my life and I really think I caught a fucking Bigfoot on camera in parallel forest. I wakes just doing some sight seeing and enjoying the day and saw something in the distance. Im still shaking as I type this. #bigfoot #sighting #oklahoma #parallelforest #fyp #scared ♬ original sound - E_ManAlfaro

A kommentelők reakciói vegyesek voltak. Egyesek viccesen megjegyezték, hogy a lény túlságosan hasonlít a híres jeti jelmezre, míg mások tényleg hittek abban, hogy ez lehet a valódi Big Foot. Egy kommentelő így írt:

„Nagyszerű látni egy valódi felvételt egy valódi Big Footról.”

Persze, ez sem maradhatott el gúnyos megjegyzések nélkül, egy másik hozzászóló így viccelődött:

„Az igazi Big Foot mindig homályos a képeken, nem láttátok róla a fotókat?”

A videós azonban kitartott amellett, hogy a látottak valósak voltak, és megvédte a felvételt a kétkedők előtt. „Ezért kapni el a kamerát, amikor megláttott, de látszik, hogy rémült voltam, amikor filmeztem," válaszolta egy szkeptikus kommentre.

A vitát tovább fűtötte az a Reddit-pletyka, mely szerint néhány összeesküvés-hívő állítja, hogy egy 20 éves természetfilm hátterében is láttak egy vágtázó Jetit. Vajon Big Foot tényleg köztünk jár, vagy ez csak egy jól megkomponált átverés? Akárhogy is, a legendás lény mostanra igazi TikTok-szenzációvá vált!


Megosztom
Link másolása


SZÍNES
Figyelem! Ezért ne tedd soha a tejet a hűtő ajtajába - a szakértők szerint
Sokan rosszul használjuk a hűtőszekrényünket, állítják a szakértők.

Megosztom
Link másolása

Hűtőszakértők most felfedték azokat a gyakori hibákat, amelyeket szinte mindannyian elkövetünk a hűtőink használatakor – és kiderült, hogy az egyik legnagyobb ballépés az, ha a tejet az ajtóban tároljuk!

Pedig nem ez az egyetlen baki, amelyet elkövetünk. Cesar Fernandez, a Miele egyik vezető konyhamenedzsere szerint az egyik leggyakoribb probléma, hogy túlságosan túlzsúfoljuk a hűtőnket.

A túlzsúfolt hűtőkben rossz a légáramlás, ami miatt a hűtő nehezebben tartja meg az egyenletes hőmérsékletet.

Cesar szerint a túlzsúfolás óriási hiba. De vigyázat! Az üres hűtő sem ideális, mert az is többet eszik, hogy fenntartsa a hőmérsékletet. Az arany középút itt is a legjobb - írja az Express.

Havi nagytakarítást is javasol, de nem mindegy, hogyan! Cesar szerint a legjobb eltávolítani az összes polcot és fiókot, de kerüljük az erős vegyszereket. Ehelyett használjunk enyhe mosószert vagy víz és szódabikarbóna keverékét. És itt egy szuper tipp tőle:

egy kis tál kávébab vagy szódabikarbóna a hűtőben csodákra képes a kellemetlen szagok ellen.

És ha már a tej tárolásánál tartunk: Lucinda Hankin, a Gousto receptszolgáltató ételelstylistja elmondta, hogy

a hűtő ajtaja az a hely, ahol a legjobban ingadozik a hőmérséklet. Tehát tejtermékeket, mint a tej vagy tejszín, inkább a hűtő hátsó részében, a legállandóbb hőmérsékletű részen érdemes tárolni.

A tejtermékeket a saját csomagolásukban vagy jól záródó edényekben tartsuk, hogy megvédjük őket a levegőtől, ami gyorsítaná a romlást. A puha sajtokat például érdemes viaszpapírba csomagolni, mielőtt eltesszük őket – így még „lélegezhetnek”, de védve is lesznek.

És még néhány gyakori hiba, amit jobb elkerülni:

ne felejtsük a régi ételeket hátul,

ne tároljuk lefedés nélkül a maradékot,

a húst ne tegyük a felső polcra,

ne legyen se túl hideg, se túl meleg a hűtő.

Igen, a hűtőhasználat tudománya is tele van buktatókkal – de most már tudjuk, hogyan kerülhetjük el őket!


Megosztom
Link másolása


SZÍNES
Őrültség hideg időben is kintre teregetni? Dehogy, most el is mondjuk, miért
A szakértő szerint nem a hő a legfontosabb faktor, ami a ruhák száradását befolyásolja.

Megosztom
Link másolása

A ruhák szárítása a hideg időszakban sokaknak nagy fejtörést okoz. A radiátorokon egy idő után már kupacokban állnak a ruhák, több ruhaszárító-állvány pedig már nem fér be a lakásba. Mit tehetünk ilyenkor?

Nem, nem kell egyből a boltba szaladni, és drága szárítógépre beruházni!

Sarah Dempsey mosodai szakértő szerint a szárítógép nem csak, hogy drága, a villanyszámlát is erősen megnyomja, de még a ruháidnak sem tesz jót, a kötött anyagoknak kimondottan ellensége - írta meg a The Sun.

Ha azt hitted, hogy télen nem tudod a ruháidat a szabadban szárítani, akkor nem vagy egyedül. Sarah szerint ez az egyik leggyakoribb tévhit.

Azt is elárulta, nem a hő a legfontosabb dolog, amikor a ruhák szárításáról van szó.

„A levegő magas páratartalma hosszabb száradási időt eredményezhet, így bizonyos esetekben előfordulhat, hogy ruháid sokkal gyorsabban száradnak egy hideg téli napon, mint egy párás nyári napon.”

– mondta Sarah, aki azt is hozzátette, a napsugárzás a leghatékonyabb módszer a gyors szárításhoz.

„Ha a ruhákat a szabadban akasztjuk fel, a szél még jobban felgyorsíthatja a szárítási folyamatot.”

Tehát Sarah szerint a száraz levegő, szél és napsütés kombinációjától akár még gyorsabban is száradhatnak ruháink, mintha a radiátorra hánynánk őket. Az pedig biztos, hogy a szárítógépnél sokkal pénztárcabarátabb megoldás.


Megosztom
Link másolása