Bajor Imre két végén égette a gyertyát: „Nem tudom, ezt az óriási pofont miért kaptam, mert egész életemben igyekeztem jó lenni”
Amikor Bajor Imre a negyvenes évei végén megjegyezte, hogy szerinte már csak pár éve van hátra, sokan azt hitték, hogy túloz.
Korábban, ha három napig mulattam egyfolytában, másnap reggel akkor is el tudtam menni dolgozni, semmi bajom nem volt. Ma egy nap szórakozást három napig kell kipihennem, hogy rendbe hozzam magam. Valamit ki kell találnom a jövőre nézve, hiszen nem keresek annyit, mint Al Pacino vagy Robert De Niro, tehát sok tartalékom nincs.”
Bajor Imre a Meglepetés szerint ezután sem vett vissza a tempóból. Játszott, fellépett, turnézott, kisebb falvakba is elment, ha ott várták. Élvezte a közönséget – és a színpad biztonságát. Nem tudott nemet mondani. A vég nélküli munka azonban felőrölte. 52 évesen előbb a bokája tört el, aztán idegkimerüléssel került kórházba, végül mély depresszióba zuhant. Egy időre teljesen eltűnt a nyilvánosság elől. Amikor később újra megszólalt, ezt mondta:
Mi, színészek, más tésztából vagyunk gyúrva, mint a hétköznapi emberek. Sokkal érzékenyebben reagálunk dolgokra, az örökös túlhajszoltság és a megfelelési kényszer felemészti az összes idegszálunkat. Egyszer minden cérna elszakad. Utólag nézve, csoda, hogy eddig bírtam.”
Bajor Imre mögött ott állt a családja – különösen második felesége, Ildikó, akivel egy Szulák Andrea-féle házibuliban ismerkedett meg. A színész humora és közvetlensége azonnal elvarázsolta a nőt, akit Bajor Imre két gyereke, Lili és Marci is szeretettel fogadott. Bár közös gyereket már nem vállaltak, a kapcsolatuk mély és őszinte volt. Ildikó azokon a napokon sem engedte el Imre kezét, amikor a depressziója a mélypontra ért.
Az, hogy Imre ennyire önironikusan tudott beszélni saját magáról, az egyik legnagyobb varázsa volt. Nem félt kimondani az igazságokat – sem magáról, sem a szakmáról. Szeretett élni, és szeretett adni. A kollégái, barátai is imádták: Hernádi Judit, Gálvölgyi János, Verebes István, Havas Henrik vagy Koós János is ott voltak a közeli körében. Fülei nyaralója, a budai medencés háza – ezekre nem csak büszke volt, hanem valódi otthonként tekintett rájuk.
És sosem kendőzte el az alkoholhoz fűződő kapcsolatát sem:
Soha nem felejtem el, amikor hosszú évekkel ezelőtt az akkori Népszínházban megkérdezte tőlem valaki, hogy engem mi érdekel a leginkább a színházból. Azt válaszoltam: a büfé és a pénztár. Én voltam az első Magyarországon, aki ezt be merte vállalni! Kaptam is érte egy fegyelmit.”
Őszinte volt, szókimondó, és nagyon érzékeny. És bár próbált lassítani, megállni, egy ponton már késő volt. 2014 elején agydaganatot diagnosztizáltak nála. Az orvosok őszinték voltak: kevés esélye maradt. Elutazott Kínába, hátha segít egy különleges kezelés – de már nem kaphatta meg. Mindössze 57 évesen hunyt el.
