Az RTL letiltotta Veiszer Alinda interjúját: „Nem gondoltam, hogy ezt fogom írni a végén, de hál’ istennek, vége Az Árulóknak.”
Hiába készült a Partizánnál a nagyinterjú, amelyben Veiszer Alinda Gulyás Mártonnal beszélgetett volna Az Árulók című műsorról, a felvétel sosem kerül adásba. Az RTL ugyanis közbelépett: a csatorna megtiltotta, hogy az egyik legismertebb játékos, „a gyilkos”, bármilyen más platformon beszéljen a műsorról. A tiltás nemcsak Alindát, hanem a stúdióban jelen lévő vendégeket – Szinetár Dórát, Hajnóczy Somát és Tudós Lacit – is érintette.
Az RTL indoklása szerint
Más szóval: aki beszél, az csak náluk beszélhet.
„Hál’ istennek, vége Az Árulóknak”
Veiszer Alinda a tiltás után közösségi oldalán jelentette be, hogy az interjú meghiúsult, és nem rejtette véka alá, mit érzett a forgatás és az azt követő hetek alatt. „Nem gondoltam, hogy ezt fogom írni a végén, de hál’ istennek, vége Az Árulóknak.”
A mondat mögött nem csak a csatorna döntése húzódik. Alinda azt írja:
A műsor ideje alatt ugyanis példátlan gyűlölethullám zúdult rá. „Kicsit úgy érzem magam, mintha meghívtak volna egy úszóversenyre a tengerbe, de nem szóltak volna előre, hogy a visszaútra az én útvonalamon beetetetik a cápákat nyers hússal és sok-sok vérrel” – írja.
Az emberkísérlet, amit mindenki nézett
Az Árulók című reality nemcsak játék volt, hanem társadalmi tükör is – legalábbis Veiszer szerint. „Azt mondják, ez a játék a manipulációról szól. Először is a kastélyban. Jóformán egy emberkísérlet – összezárunk 24 embert, mit kezdenek egymással. (...) Az alkotók azt is mondják, a műsor társadalmi kísérlet is. (...) Megy az ítélkezés és a gyűlölködés ezerrel.”
A műsor nézői sem maradtak érintetlenek:
Alinda szerint a kérdés nemcsak az, hogy ki árul el kit, hanem az is, ellen tudunk-e állni a csordaszellemnek. „Ellenállnak-e a szereplők és a nézők az elemi vágynak, hogy csoporthoz tartozzanak... Ma már tudjuk a válaszokat.”
A beszélgetés, amit már sosem hallunk
A Partizánban készült interjú állítólag nem csupán a játék kulisszatitkairól szólt volna, hanem
Az előzetest már eltávolították a YouTube-ról.
A riporter később nyilvánosságra hozta az RTL levelét, majd hozzátette: „Egyéb dilemmákról és hatásokról hétfőn a Partizánon fogunk beszélgetni. Marci, Dóri, Soma, Tudós Laci és jómagam – írtam ezt először ennek a levélnek a végére, de azóta arról értesítettek, hogy ez a beszélgetés mégsem jöhet össze.”
A végén Alinda azokhoz fordul, akik még látják a játék mögött az embert: