„Az alkoholt durvább dolognak tartom, mint a drogot” – Stohl András őszintén vallott saját küzdelméről
Stohl András élete egy ponton látványosan kisiklott, és most arról beszélt, hogy szakember segítségével próbálja kezelni a viszonyát az itallal. Egy hét hónapos absztinens időszakról is beszámolt az Otthon a rabbinál című podcastben, ahol Megyeri Jonatán vendége volt. A karrier és a magánélet mellett előkerült az a téma is, ami a nevét végleg a bulvár panteonjába emelte: a függőség – írta a Blikk. A színész nem finomkodott a szavakkal, amikor a legális és a mindennapokban normalizált tudatmódosítóról beszélt.
A színész elárulta, hogy a nemrég véget ért, több mint féléves száraz időszak annyira jól sikerült, hogy már-már dühítette a kísértés puszta látványa.
– mondta, majd felsorolta, milyen konkrét, pozitív hozadékai voltak az alkoholmentes életnek. „Annyival jobban voltam, amikor nem ittam hét hónapon keresztül: pihentebben ébredtem, összeszedettebb voltam, szebb volt a bőröm, jobb volt a testem.” A beszélgetésből kiderült, hogy a tudatos önvizsgálat egy terapeutával zajlik, aki egy egyszerű, de velős tanáccsal látta el.
Stohl a múltat sem kerülte ki: a részegen okozott balesetét és a börtönbüntetést hatalmas zuhanásként élte meg, ami a siker csúcsáról rántotta a mélybe. A történtek elmondása szerint maradandó nyomot hagytak benne, és egyfajta kiégést is okoztak. „Már nem csillog úgy a szemem” – fogalmazott a színész. Ez a tapasztalat azonban felelősségtudatot is ébresztett benne a fiatalabb generáció iránt.
és nem ritka, hogy egy-egy stábbulin félrehív valakit, hogy mentorként próbálja megóvni őket azoktól a hibáktól, amelyeket ő maga is elkövetett.