SZTÁR

„Most ők voltak az áldozatok, holnap én, holnapután te!” - Dér Heni kiállt a Schobert család mellett a kegyetlen Facebook-botrányban

Az énekesnő szerint a közszerepléssel együtt jár, hogy hideget-meleget kap az ember, amelyet önként vállaltak, azonban ez az ügy már az emberi méltóságukat sérti.
Sassy - sassy.hu
2022. július 28.


Megosztom
Link másolása

Rubint Réka a Blikknek azt is elmondta, hogy a legszörnyűbb a gyerekeik megalázása.

„Van olyan vendégem, aki azért nem jön el az Alakreform-táborokba, mert ennek a csoportnak a tagjai aztán ellopják a képeinket, majd gúnyt űznek azokból, akik ott vannak. Az internetes bántalmazás pedig igenis komoly bűncselekmény, érzékenyebb embereket még öngyilkosságba is hajszolhatnak az ilyen trollok! Ez nem játék”

- árulta el Réka a lapnak.

Most úgy tűnik Dér Heni sem hagyja szó nélkül a történteket: kiállt a Schobert család mellett közösségi oldalán.

„Önmagában az is gyomorforgató, hogy egyesek mások gyerekeiből, családtagjaiból képesek napról napra, hétről hétre, évről évre gúnyt űzni. Az pedig, hogy mindezt - legtöbbször - név és arc nélkül, kamu profilok, álprofilok mögé bújva, hordába szerveződve követik el, ráadásul 8 éve büntetlenül, minden határon túlmegy”

- idézi Dér Henit a Blikk.

Az énekesnő szoros viszonyt ápol Norbiékkal, támogató szövege mellé egy bensőséges közös képet is posztolt, amely az esküvőjén készült.

„Most ők voltak az áldozatok, holnap én, holnapután te! [...] Mindannyian érintettek vagyunk ebben a témában, aki ismert ember, akinek gyereke van, családja van, vagy aki nyitott szemmel jár, és látja az online médiában zajló eseményeket. Nyilván vannak hullámvölgyek, néha az egyik emberről van szó, aztán a másikról. A én gyerekemet még senki nem bántotta, ne is próbálja meg senki”

- nyilatkozta Heni a lapnak.

Hozzátette, hogy természetesen tisztában van azzal, hogy a hírnévvel együtt önként vállalták ezt a sorsot, és a közszerepléssel együtt jár a negatív megítélés is. Azonban ezt csak addig a pontig képesek eltűrni, amíg nem gyalázza meg emberi méltóságukat, szerinte ez az eset pedig már túlment ezen a ponton.

„Azt gondolom, hogy lehet szeretni meg gyűlölni bárkit. A posztom nem is erről szól, hanem arról, hogy a gyűlöletnek milyen fokai vannak. Nagyon sokszor ezt arc nélkül teszik meg az emberek, beletiporva a másiknak a méltóságába”

- fejtette ki véleményét az énekesnő.

A Blikk információi szerint a Schobert családot gyalázó Facebook-csoport mögött ráadásul egy másik fitnesz legenda állhat, aki nem más mint Béres Alexandra. A hírt egyelőre nem erősítették meg, ugyanakkor ez további feszültséget szülhet az ügyben. Egy dolog ugyanakkor teljesen biztos: a Schobert család nem nyugszik, amíg fény nem derül a zaklatóra.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Katie Holmes lánya 18 éves lett és pont úgy néz ki, mint édesanyja anno a Dawson és a haverokban
Suri Cruise a 18. születésnapját teljesen átlagos módon ünnepelte, New York utcáin sétálgatott, vett egy kávét és egy csokor virágot, majd találkozott a barátaival.
Sassy - sassy.hu
2024. április 19.


Megosztom
Link másolása

Április 18-án töltötte be 18. életévét Katie Holmes és Tom Cruise lánya, Suri Cruise. Suri-ról már többször is írtuk, hogy édesanyja kiköpött mása, és ha lehet, ez azóta csak fokozódott.

Nem tudom, hányan emlékeznek itt még a Dawson és a haverok című nagysikerű tini sorozatra a 2000-es évekből, aminek köszönhetően Katie Holmes világhírű lett.

A Joey Potter karakterét játszó színésznő csak pár évvel lehetett idősebb Surinál, mikor a forgatáson dolgozott, és az akkori fotókat és felvételeket látva azt kell, hogy mondjuk, hogy megdöbbentő a hasonlóság.

A várttal ellentétben egyébként Suri Cruise nem kerített nagy feneket a 18. születésnapjának, teljesen hétköznapi szerelésben sétálgatott New York utcáin, ahol elment vásárolni, vett egy kávét és egy csokor virágot, majd találkozott a barátaival.

A Suriról készült aktuális képeket ITT lehet megnézni.

Ugyan kiskorában gyakran arról írtak a lapok, hogy nyilvánosan hisztizett, vagy hogy szülei érdekes dolgokat engedtek meg neki, mostanra teljesen átlagos tinédzserként éli az életét mindenféle kihágás nélkül.

Láthatóan nagyon jó kapcsolatot ápol édesanyjával, míg édesapjával minden kapcsolatot megszakítottak már évekkel ezelőtt.

Most azonban még egy köteléknek vége szakad, hiszen a 18. életév betöltésével Tom Cruise-nak többé nem kell gyerektartást fizetnie, ami a hírek szerint évi 400 ezer dollárt, azaz olyan 150 millió forintnak megfelelő összeget tett ki.

Via: Daily Mail


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Lékai-Kiss Ramóna bikinis fotói tarolnak az instán
A műsorvezető a húgával indult útnak, az úti céljuk: Spanyolország.
Sassy - sassy.hu
2024. április 19.


Megosztom
Link másolása

Lékai-Kiss Ramóna megmutatta alakját a közösségi médiában, amikor bikinis fotókat posztolt a spanyol tengerparton töltött csajos nyaralásáról. A kommentelők sem mentek el amellett szó nélkül, hogy a műsorvezető milyen jó formában van.

Ramóna ugyanis ritkán látott húgával indult útnak, méghozzá nem is akárhova, hiszen Spanyolország felé vették az irányt.

Az Instagram teli van posztokkal és történetekkel, melyekből könnyedén betekintést nyerhetünk a nyaralásba, és legutóbb egy bikinis fotó érkezett.

A felvétel a tengerparton készült, melyen Ramóna a vízben élvezi a jóidőt, egy párducmintás, pánt nélküli bikiniben.

A poszt nagy sikert aratott, a kommentelők megdicsérték a műsorvezető alakját:"Rami, ez 10 pont” - írta valaki.

„Uuu, de brutál jóóó alakod van”

- olvasható egy mások hozzászólás.

A fotót ide kattintva tudod megtekinteni.

Ramóna az elmúlt években látványosan sokat fogyott, és egy évvel ezelőtt beszélt arról, hogy 2022-ben életmódváltásba kezdett. Tudatosabban táplálkozik és rendszeresen sportol, ami látványos eredményekhez vezetett.

Forrás: Femina


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Óriásit nőtt Berki Mazsi kislánya, itt a legfrissebb fotó!
Mazsi friss, névnapos képet osztott meg a kis Emmáról.
K.O. - sassy.hu
2024. április 19.


Megosztom
Link másolása

Berki Mazsi kislánya, a kis Emma már két és fél éves, és mint azt az influenszer legújabb posztjában látni is lehet, óriásit nőtt az utóbbi időben.

A fotót a kislány névnapja alkalmából osztotta meg az anyukája, Emma pedig imádnivalóan mosolyog a kamerába. Mindezt igazi hercegnőként, virágos szandálban és virágos tüllszoknyában, rengeteg virág és egy szép plüss mackó társaságában.

„Boldog névnapot minden Emmának!” - írta Mazsi a posztja mellé, a képhez pedig, ahogy arra számítani is lehet, özönlenek a kommentek. Sokan ezúton köszöntötték a kislányt, mások arra a következtetésre jutottak, hogy a kis Emma mennyire hasonlít az anyukájára.

„Tiszta anyukája! Boldog névnapot neki!”
- írta valaki, míg más azt jegyezte meg: „De szép kislány. Nagyon cuki!”

A fotót IDE KATTINTVA lehet megnézni.

Via: Femina


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Kajdi Csaba új kiskedvence merész nevet kapott!
Maffiavezérről nevezte el a kis máltai selyemkutya és uszkár keveréket.

Megosztom
Link másolása

Kajdi Csaba, a Visage modellügynökség tulajdonosa nemrégiben új kutyát fogadott örökbe, aki nem akárkitől kapta a nevet:

a négylábú új családtagot a Netflix Griselda Blanco életét bemutató sorozatának főszereplőjéről nevezte el.

Az influenszer korábban előző kedvencével, Sanyikával az oldalán került a reflektorfénybe, ám sajnos a kutyus hosszú betegség után elhunyt. Sanyika nem csak a saját rajongótáborát alakította ki imádnivaló jellemével, hanem gazdájának népszerűségét is növelte.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kajdi Csaba (@csaba_kajdi) által megosztott bejegyzés

Sanyika elvesztése után Kajdi Csaba nem sokkal később be is mutatta új kiskutyáját, egy Maltipoo-t, aki a Netflix Griselda című sorozatának főszereplőjéről, Griselda Blancoról kapta a nevét.

Bár a gazdája csak úgy nevezi: Gizike.

Cyla elmondta mit érzett Sanyika utolsó napjaiban és azt is, hogy miként került hozzá Grizi:

„Az állapotát látva minden nappal úgy voltam, hogy lehet, ez az utolsó vele. Miután elment, anyukám szeretett volna születésnapomra meglepni egy új kutyával, és mivel ez egy remek tulajdonságokkal bíró fajta, a maltipoora esett a választásom”

– mesélte Kajdi Csaba.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Slager FM (@slagerfm) által megosztott bejegyzés

Az ügynök elmondása szerint Griselda tökéletesen beleillik a mindennapjaiba, és már most látszik, hogy milyen jól tud alkalmazkodni gazdájához és az életmódjához.

„Ez a típus teljesen felveszi a gazdája ritmusát. Ha én lustálkodom, ő is eldobja magát és alszik. Ha megindulok ő is felpattan, hozza a csacsit, hogy dobáljam neki és pörög. Griselda a Netflix sorozatáról, Griselda Blanco után kapta a nevét, ő is millió ügyben van állandóan. Franciául is már egyre több mindent megért, és az egyedüllétre is igyekszem őt szoktatni, hogy ne egy kis utánfutó legyen belőle”

– mondta el az influenszer.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kajdi Csaba (@csaba_kajdi) által megosztott bejegyzés

Forrás: Blikk


Megosztom
Link másolása