CELEBRITY

    Csutit máris összeboronálták Horváth Grétával - Gréta őszintén elmondta, mi a helyzet

    Egy rajongó kérdezett rá, ő válaszolt.
    Sassy - sassy.hu
    2022. február 07.


    Megosztom
    Link másolása

    Horváth Grétát az Éjjel-nappal Budapest című sorozatból ismerhette meg a közönség. Később több tévéműsorban is szerepelt, például a Love Bistróban vagy legutóbb az újraindult Hal a Tortánban. Emellett műsorvezetőként és influenszerként is tevékenykedik, de a szépségápolás és a lakberendezés is fontos része az életének.

    Nemcsak a Love Bistróban, hanem az Ázsia Expressz című kalandrealityben is szerepelt párjával, Meggyes Dáviddal, amit végül meg is nyertek. De nem csak a győzelem miatt volt fontos számukra a műsor, hanem azért is, mert Dávid a forgatáson kérte meg Gréta kezét, aki természetesen igent mondott. 2020 márciusában házasodtak össze, és már évek óta együtt éltek hármasban, Gréta előző kapcsolatából született kisfiával, Filippel. Az influenszer tavaly novemberben posztolt utoljára közös képet férjével.

    Aztán sokak számára sokkolóan váratlanul, január elején bejelentette az Instagram-oldalán, hogy elválnak útjaik férjével, akivel hosszú évek óta alkotnak egy párt.

    "Dávid úgy döntött, kilép az életünkből. Azt, hogy mi történt, nem szeretném leírni, szeretnék méltóságteljesen viselkedni. Éppen elég ez, amit elszenvedünk Filippel!"

    A gyönyörű anyuka azóta kendőzetlen nyíltsággal számol be életéről a szakítás után. Nemrég viszont szárnyra kapott a pletyka, hogy Csuti, akit Kulcsár Edina a rapper G.w.M-ért hagyott el, és Horváth Gréta egymásra találtak. Gréta most az Instagram-oldalán reagált minderre. Egy kérdezz-felelek során ugyanis egyik rajongója megkérdezte tőle, mit reagál a róla és Csutiról szóló pletykákra?

    "Nevetséges! Nagyon unatkoznak az emberek!"

    - válaszolta Gréta, aki később egy másik kérdésre azt is elárulta, hogy neki egyelőre senki nem fér a szívébe.

     


    Megosztom
    Link másolása

    AJÁNLJUK
    Címlapról ajánljuk

    Címlapról ajánljuk


    CELEBRITY
    „Mindent köszönök!” – Kasza Tibi búcsút vett
    Egy fejezet lezárul.

    Megosztom
    Link másolása

    „Sziasztok, édeseim! Ma van az utolsó része a Szerencsekerék második évadának. Ne maradjatok le róla, és nagyon-nagyon szépen köszönöm, hogy ennyire szerettétek és néztétek a műsort”

    – mondja legújabb Instagram-posztjában Kasza Tibi. Ezután viccesen megkérdezi a körülötte álló társaságot, hogy ők is követték-e a részeket, majd próbálja is tesztelni őket. Majd hozzáteszi:

    „Remélem, hogy hamarosan egy vadonatúj évaddal térünk vissza.”

    A videó zárásaként pedig megköszöni mindenkinek az elképesztő nézettségi számokat. A poszt leírásában csak ennyi szerepel: „Ma búcsúzunk. Mindent köszönök!”


    Megosztom
    Link másolása

    Ajánljuk
    CELEBRITY
    „Az orrához ragasztották a száját?” – Lefagytak a rajongók Jessica Simpson sminktelen, ronggyá botoxolt szelfijétől
    Hát...ez túltolta. Nem kicsit.
    Sassy - sassy.hu
    2022. június 21.


    Megosztom
    Link másolása

    Egy kedves, Apák napi posztnak indult a People magazin beszámolója szerint, (Amerikában vasárnap ünnepelték ezt a jeles napot), ám a fotó melletti hálálkodó szöveg férjének, édesapjának és apósának a rajongók szemében eltörpült Jessica Simpson sokkoló szelfije mellett.

    A képen a 41 éves énekes-színésznő, akit egykor valóban népszerű popslágerei mellett talán a Hazárd megye lordjai sorozat mozifilm-változatának Daisy-jeként ismerhetünk a leginkább, teljesen sminktelenül látható. Az arca a rajongók szerint még mindig nagyon bájos, ám a rettenetes mennyiségű botox, filler és egyéb plasztikai beavatkozás totálisan tönkretették Jessica vonásait. Az ajakfeltöltéstől például olyan "kacsaszája" lett, hogy sokan csak hüledező félszavakkal, vagy röhögő szmájlikkal tudtak reagálni. De voltak hosszabb kommentek is, íme néhány példa:

    "Most már állj le az ajakfeltöltéssel, szivi."

    "Nem tisztára olyan, mintha az orrához ragasztották volna a száját?"

    "Megcsípte a szádat egy darázs?"

    Ám voltak jónéhányan, akik védelmükbe vették Jessicát, mert szerintük "nagyon természetesen néz ki", és különben is, ha ő elégedett önmagával, akkor abba senkinek nincs beleszólása.

    Az énekesnő egyébként nem az első, aki meglepte rajongóit a túltolt plasztikával, Demi Moore-ról és Madonnáról is jelentek meg már olyan fotók, ahol alig lehetett rájuk ismerni.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Jessica Simpson (@jessicasimpson) által megosztott bejegyzés


    Megosztom
    Link másolása

    Ajánljuk

    CELEBRITY
    Videó: Így bulizik Camille Vasquez – Johnny Depp ügyvédnőjébe szerelmes a világ
    Nem érdemtelenül.
    Sassy - sassy.hu
    2022. június 21.


    Megosztom
    Link másolása

    Ahogy arról mi is beszámoltunk, porrá zúzta Amber Heardöt Johnny Depp ügyvédnője az egész világot lázban tartó Johnny Depp-Amber Heard rágalmazási perben.

    A 37 éves Camille Vasquez két napig szinte szó szerint roston sütötte a Deppet feleség-bántalmazással és nemi erőszakkal vádoló Amber Heardöt, annyi ellentmondással, kamuzással, és feltehetően színtiszta hazugsággal szembesítve az egyre feszültebb színésznőt, hogy csak úgy pattogtak a szikrák a tárgyalóteremben.

    És nem eredménytelenül. Johnny Depp fényes győzelmet aratott Amber fölött, az esküdtek a javára döntöttek, egyértelműen tisztára mosta a nevét. Heardtől 15 millió dollár kártérítés is jár neki (ez mindent levonva egyébként kevesebb, 8 és fél millió körüli, de így is igen borsos összeg.)

    A net azóta afféle "igazságosztó angyalként" ünnepli Vasquezt (ő egyébként csak Depp jogi csapatának egyik tagja volt, a győzelemben óriási szerepe volt a vezető ügyvédnek, Benjamin Chew-nak és a többieknek is), de a rajongók másra is fefigyeltek. Elkezdtek arra gyanakodni, hogy Camille és Johnny között szerelem van kibontakozóban.

    Ám ez pletykának bizonyult, a sztárügyvédnőt azóta levideózták barátjával, aki brit, és az ingatlanszakmában dolgozik. A TikTokra pedig felkerült egy videó is, ahol Camille a Comói tónál, igazi „lányos" vakáción piheni ki magát a barátnőivel. Hajózik, koktélozik, incselkedik a kamerával, mint bárki más, aki végre lazíthat egy kicsit.

    Vasquezt egyébként a győztes per óta előléptették, állítólag csak úgy zúdulnak rá az állásajánlatok a legnagyobb hollywoodi ügyvédi irodáktól, és az egész világ szerelmes belé. A hírek szerint egy rajongója magára tetováltatta az ügyvédnő arcát is.

    @camillevasquezisaqueen Ladies and gentlemen…our queen Camille Vasquez😍 #camillevasquez #camille #johnnydepp #johnnydepptrial #camilleandjohnny #johnnyandcamille #fyp #attorney #lawyer ♬ Can't Help Falling in Love - Elvis Presley


    Megosztom
    Link másolása

    Ajánljuk

    CELEBRITY
    Nincs ideje keseregni! Már Krétán veti be magát Vajda Luca A Konyhafőnökből
    A főzőműsor második helyezettje nagyon sokoldalú, és MEGINT versenyez.
    Sassy - sassy.hu
    2022. június 21.


    Megosztom
    Link másolása

    Péntek este véget ért A Konyhafőnök versenye, ahol a döntőben, nagy küzdelemben, Vajda Luca a második helyezett lett. Most azonban már Krétán van, ahol a strandkézilabda-világbajnokságon vesz részt a magyar csapattal.

    Az Rtl Klub Reggeliben elmondta: megviselték a döntő utáni napok, sokat gondolkozott azon, hogy mit kellett volna másképp csináljon. Szeretne a sütés-főzés világában maradni, de egyelőre nem árulja el, mik a tervei.

    Megosztom
    Link másolása

    Ajánljuk