Brooklyn Beckham szintet lépett: lézerrel esett neki a karján lévő „apa” szónak
A családi balhéknak sok szintje van, de amikor valaki lézerrel esik neki a karján lévő apja szónak, az már a látványosabb kategória. Brooklyn Beckham most lépett egy szintet: a The Sun fotói szerint ugyanis épp egy hosszadalmas és fájdalmas lézeres kezeléssel szedeti le a jobb karján lévő, horgonyos »DAD« tetoválás közepét. Egy bennfentes a lapnak azt mondta,
A horgony alatt az apjától kapott becenévre utaló »Love you, Bust« felirat is látványosan halványul, ami arra utal, hogy nem véletlen balesetről van szó.
Az egészben az a legszebb, hogy David Beckhamnek is van egy, a fiának címzett tetoválása: a nyakán viseli a »Buster« becenevet, amiről 2015-ben így posztolt:
Ez a gesztus most egészen új megvilágításba kerül. De nem csak az apai vonal került célkeresztbe. Brooklyn a jelek szerint módszeresen halad a szülői emlékek eltüntetésével. A mellkasán lévő »mama’s boy« tetkója köré virágok kerültek, a Page Six szerint nem is akármilyenek: a felesége, Nicola Peltz esküvői csokrát idézhetik.
Egy, a The Sunnak nyilatkozó forrás szerint
Majd hozzátette, hogy ez »nagyon kegyetlennek tűnik, és csak sót szór a sebekbe.« Az akció egyértelműen illeszkedik a családi dráma legutóbbi felvonásába. Brooklyn korábban egy nyilatkozatban vádolta meg a szüleit, hogy szabotálni próbálták a kapcsolatát, az anyját pedig azzal, hogy „nem megfelelően” táncolt vele az esküvőn. És bár Brooklyn egyértelművé tette, hogy nem akar békülni, a PEOPLE magazinnak egy másik forrás azt állította, a szülők még reménykednek.
– mondta a lapnak a névtelen ismerős. „Egy perc alatt visszafogadnák.”