Egy villamosmegállóban szúrta ki a Szabadság-szobor modelljét: „Elmondta, hogy Kisfaludi Stróbl Zsigmondnak hívják, és már hónapok óta engem keres”
A pálmaágat az égnek emelő nőalak ma is vigyázza Budapestet – miközben története egyszerre mesél háborúról, szovjet marsallokról és egy villamosmegálló csendes, sorsfordító pillanatáról. Mert a Gellért-hegy tetején álló, talapzatával együtt 40 méteres bronzszobor, amelyet 1947. április 4-én adtak át a városnak, nemcsak a történelemkönyvek lapjain létezik. Ott él egy fiatal nő tekintetében is, akit Kisfaludi Stróbl Zsigmond szobrász egy egészen prózai helyen, a Thököly út és a Dózsa György út sarkán pillantott meg, miközben az a 21-es villamosra várt.
A történetet egy 1986-os interjúból ismerjük, amelyet az Infovilág archivált: a Vas megyei születésű egészségügyi dolgozó, Gaál Erzsébet felidézte, ahogy
A művész egyenes tartású, tiszta tekintetű, arányos alkatú nőt keresett a magyar szabadság emlékművének főalakjához. Erzsébet igent mondott, és körülbelül tíz napon át állt modellt a művésznek, miközben egy ventilátor fújta a haját, hogy meglegyen a szélfútta hatás.
Később, amikor meglátta a monumentális végeredményt, alig ismert magára. „Nagyon meglepődtem, mert sehogy se ismertem magamra…
– emlékezett vissza. Gaál Erzsébet később Sopronban élt röntgenasszisztensként, és amikor elhunyt, sírkövére is felkerült a mondat, amely egy életre összeforrasztotta a város jelképével: „Itt nyugszik a Szabadság-szobor modellje”.
Persze a szoborcsoport nemcsak egy pálmaágas nőalakból állt. Az eredeti kompozícióban, amelyhez több mint kétszáz mázsa, vagyis húsz tonna bronzot használtak fel, és amin Kisfaludi másfél évig dolgozott, ott volt a fasizmust legyőző sárkányölő, egy fáklyavivő, és persze
A szobor eredetileg Felszabadulási emlékmű néven futott, és a helyszínt, valamint a méretet a szovjet hatóságok, élükön Vorosilov marsallal, elég határozottan jelölték ki. Az eredetileg a Horváth-kertbe álmodott, kisebb emlékmű így került a Gellért-hegyre, jóval nagyobban.
Az évtizedek alatt a szobor jelentése lassan átalakult, a felszabadulásból a szabadság és a béke általános jelképe lett.
A rendszerváltás után a talapzatról lekerült a szovjet hősökre utaló szöveg, és helyére egy jóval általánosabb felirat került: „Mindazok emlékére, akik életüket áldozták Magyarország függetlenségéért, szabadságáért és boldogulásáért.” 1992-ben aztán St. Auby Tamás művész egy hatalmas fehér lepellel, két fekete szemlyukkal takarta le a nőalakot, létrehozva „A Szabadság lelkének szobrát”. Földényi F. László művészeti író így emlékezett a látványra: „Emlékszem jól, mennyire felszabadító látvány volt.”
A szobor kultuszát csak erősítette, amikor Farkas Bertalan 1980-ban magával vitte egy kicsinyített mását a világűrbe, ezzel végképp bebetonozva a szimbólum helyét a magyar popkultúrában.
Az utóbbi években a Citadella felújításával együtt újabb vita lángolt fel a szobor körül: egy hatalmas kereszt elhelyezése a talapzaton. A Várkapitányság szerint a cél a világörökségi helyszín méltó megújítása, a kereszt pedig
szimbóluma, ami nem érinti magát a szobrot, így szerzői jogot sem sért. „A Citadella megújítása a jövő év első felében ér véget… és nyitott közösségi térként adják vissza mindenkinek” – közölték korábban. Ezzel szemben a kritikusok, köztük a főváros vezetése és civil szervezetek, úgy látják, a kereszt ideológiailag rátelepszik a szabadság mindenki által elfogadott jelképére. Az aHang civil szervezet petícióját több mint 22 ezren írták alá. „Már több mint 22 ezren írták alá a petíciót, hogy… ne kerüljön fel… a több méter magas kereszt… ez a szobor minden magyar ember szabadságát jelenti” – fogalmazott a szervezet szóvivője.
A jelen vitái mellett a múlt legendái is makacsul tartják magukat.
A tényellenőrző oldalak és művészettörténészek azonban ezt egyértelműen cáfolják: a Horthy-emlékmű tervei egy alázuhanó férfialakot ábrázoltak törött légcsavarral, és semmiben sem hasonlítottak a Gellért-hegyen álló kompozícióra. A legenda abból táplálkozhatott, hogy Kisfaludi a háború alatt kapott Horthy-kötődésű megbízásokat, de a két terv között nincs átfedés.
