Connect with us

Van egy utca Budán – egy hely, ahol a lélek magától gyógyul. Felismeritek?

NO/MAKE/UP

Van egy utca Budán – egy hely, ahol a lélek magától gyógyul. Felismeritek?

Akkora közhely, de hát mit csináljak: ilyesmikből áll az élet. Helyekből, hangulatokból, vágyódásokból. Mininovellánk.


Van egy utca Budán. A Svábhegy egyik fogaskerekű-megállójától pár száz méterre, a Marcipán cukrászda (Szépkilátás a hivatalos neve) alatti hegyoldalban. Ha hinnék abban, hogy az ember születése előtt kiválasztja a saját életét (talán a buddhisták gondolják így), akkor ezt az utcát biztos felvettem volna a listámra odaföntről. Havonta, két havonta elsétálok arra baráti, családi kávézós, vasárnap délutánokon.

Ősszel szeretem a legjobban. Rövid utca. Két oldalt platán- meg gesztenyefák, balra egy elkerített telek egy eredeti pompájában felújított parasztház hátsó fertályával – azért a kerekeskút kilátszik -, jobbra egy rozsdás kovácsoltvas kerítés és egy foghíjtelek, ahol vadon nő a fű, és minden tele van sárga falevéllel.

A sarkon, már egészen az út végén egy óriási kert és egy igazi nemesi kúria kicsit megfáradt oszlopsorai, a kertben méregdrága autók és hatalmas cserepekben leanderek, amelyek nyáron a rózsaszín ezer árnyalatában pompáznak, ősszel már csak a leveleik vannak meg. Aztán egy macskaköves lépcsősor és szintén egy rozoga, kovácsoltvas kerítés mögött egy romos, tornyos kis palota. Olyan meseszerű, hogy szinte várja az ember, hogy kinézzen az ablakon a várúrhölgy, középkori cukorsüvegben.

Nem tudom elmondani, mennyire szeretem azt az utcát. Az ősi kúriák falai mögé régi, diófa asztalokat képzelek, nagy, poros selyemszatén függönyöket, és embereket, akik mélán néznek ki az őszi délutánba, aztán meggyújtják az asztalon a színes, üvegbúrás lámpát.

Még Radnótit is odaképzelem, arrafelé lakott egy ideig, nem pont ott, de az ilyesmi oly mindegy.
Annak az utcának költői milliője van. Poros kalapkarimák, komótos, fekete esernyők és női prémgallérok “laknak” ott a képzeletemben. Amikor fáradt vagyok, vagy csak olyan elvágyódós hangulatban, mindig elhatározom, hogy elmegyek oda. Mert engem a helyek – bizonyos helyek – vigasztalnak. Életörömöt adnak. Akkora közhely, de hát mit csináljak: ilyesmikből áll az élet. Helyekből, hangulatokból, vágyódásokból. Az érzetből, hogy ha kicsit korábban születek, akár Radnótiba is belefuthattam volna ott. Vagy Fanniba, a feleségébe. És biccentettünk volna egymásnak.
Hát ilyen sokat adhat egy utca.

Még több NO/MAKE/UP

Hirdetés

Népszerű

Facebook

Hirdetés
Fel