Connect with us

Új kutatás – a párok, akik online jönnek össze, döbbenetesen nagyobb arányban válnak el

LOVE

Új kutatás – a párok, akik online jönnek össze, döbbenetesen nagyobb arányban válnak el

Méghozzá három éven belül.


A brit kutatás, amely az igen beszédes “Viszonylag idegenek” címet kapta, meglehetősen sokkoló eredményre jutott.

A Marriage Foundation (Házasság Alapítvány) rendelésére készült felmérés kétezer, harminc évesnél idősebb, elvált embert követett le, és vizsgálta a párjukkal való megismerkedésük körülményeit, természetesen figyelembe véve a korosztályt, a társadalmi hovatartozást, és egyéb változókat is.

Az eredmény így is az lett, hogy azoknak a házaspároknak, akik online jöttek össze, 12 százazéka három éven belül elválik, míg a családi, baráti kapcsolatokon át szerelembe eső házasoknál ez az arány csak 2 százalék.

Különösen aggasztó ez a mai világban, amikor a házasságok több mint fele online ismerkedéssel jön létre. Húsz évvel ezelőtt a pároknak még csak az egyharmada találkozott így, a személyes ismerkedés jóval meghatározóbb volt.

via GIPHY

A kutatást analizáló szakemberek szerint az ok egyértelmű: az online ismerkedő párok valójában idegenek egymás szemében. Szinte semmilyen “közös keresztmetszet” nincs a társas kapcsolataikban, nincsenek közös barátaik, közös, egykori iskolatársaik, vagy családi kötődéseik.

Ennél fogva sokkal jobban “fejbe vágja” őket, ha valamilyen nem kívánatos tulajdonsággal szembesülnek a másikban, kevésbé megbocsátóak és kompromisszum-készek.

Emellett a rokoni, baráti támogatói hálózatuk sincs meg, amely egyrészt óvatosságra intené őket egy esetlegesen elsietett házassággal kapcsolatban, másrészt később átsegítené őket a párkapcsolati válságokon.

via GIPHY

Ezek után az sem meglepő, hogy a vizsgálat szerint a legnagyobb esélyük az együtt maradásra azoknak van, akik rokonokon, barátokon keresztül ismerkedtek meg. Náluk az eslő három évben a válási “ráta” csak 2 százalék, míg a gyerekkori barátságokból lett házasságoknál ez 8, a munkahelyen szövődött szerelmeknél pedig 7 százalék.

Az online ismerkedés ettől függetlenül korunk egyik legnagyobb találmánya, és van egy kifejezetten jó hír is. Ha az első három évet “túléli” egy házasság, utána már teljesen mindegy, hol ismerkedtek meg. A válások aránya később már mindenkinél ugyanannyi.

Today

Még több LOVE

Hirdetés

Népszerű

Facebook

Hirdetés
Fel