TRENDI

Jennifer Lopez ruháját mindössze pár masni tartotta - most megmutatta, hogy mit veszített Ben Affleck a válással

Most először jelent meg nyilvános eseményen, mióta beadta a papírokat.

Megosztom
Link másolása

Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolatáról az utóbbi időben rengeteg pletyka keringett, majd pont a második házassági évfordulójukon az 55 éves énekesnő benyújtotta a válási papírokat.

A válás oka sajnos továbbra sem ismert, mindenesetre pénteken Lopez vett egy nagy levegőt, és egy olyan ruhában ment új filmje, az Unstoppable premierjére, amitől szem-száj tátva maradt.

A földig érő ezüst Tamara Ralph-ruhát mindkét oldalán mindössze pár fekete masni tartotta, a merész kivágás pedig elég sokat megmutatott az énekesnőből.

Ruhájáról Instagramra is posztolt egy sokat mutató felvételt, amit itt lehet megnézni:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jennifer Lopez (@jlo) által megosztott bejegyzés

Az Unstoppable című film egyébként Anthony Robles birkózó valós történetét meséli el, aki fél lábbal született, és 2011-ben NCAA országos bajnokságot nyert, miközben az Arizona State University versenyzője volt.

Lopez ebben nemcsak mellékszerepet játszik a vásznon Anthony édesanyjaként, hanem az 52 éves Affleckkel közösen producerként is részt vett az életrajzi film készítésében, az ő és Matt Damon produkciós cége, az Artists Equity keretében.

A premieren ennek ellenére Affleck nem, csak Matt Damon vett részt az énekesnő oldalán.

Forrás: People


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


TRENDI
A Rovatból
Mindenki ugyanazt mondja, aki látta Katalin hercegnét Emmanuel Macron látogatására érkezni
Katalin hercegné fellépett a diplomáciai színpadra – és a kommentelők elvesztették a fejüket.

Megosztom
Link másolása

Christian Dior, gyöngysor, Diana fülbevalója és egy kalap, ami egyszerre idézi a húszas éveket és a monarchia imázskorrekciós törekvéseit – Katalin hercegné ma reggel megérkezett a francia állami látogatás nyitóképébe, és mindenki pontosan úgy reagált, ahogy ilyenkor szokás.

A walesi hercegné és férje, Vilmos herceg ma reggel fogadták Emmanuel Macront és feleségét, Brigitte Macront a RAF Northolt légibázison, majd

együtt utaztak tovább Windsorba, ahol Károly király és Kamilla királyné hivatalosan is üdvözölték a francia államfőt.

A protokoll szerint a fogadási ceremóniára a városközpontban emeltek dísztribünt – nem messze attól a kastélytól, ahol a vendégek megszállnak a háromnapos látogatás idejére.

Rózsaszín mint protokollfegyver

Katalin hercegné egész megjelenése most rózsaszínre volt hangolva, fejétől a sarkáig – a kabát Christian Dior, a kalap Jess Collett tervezése, a fülbevaló a néhai Diana hercegnéé volt, a gyöngynyakláncot pedig II. Erzsébet királynő hagyta rá.

A közösségi médiában beindult az ilyenkor szokásos algoritmikus rajongás: öltözködésdiplomácia, szimbólumok, kifinomultság.

Az „öltözködés mint gesztus” műfaját Katalin régóta gyakorolja: ahogyan Erzsébet királynő gyakran öltözött a látogatott ország nemzeti színeibe, úgy most a hercegné a francia couture divatházat választotta – látványosan. Ez nem divat, hanem gondosan megkomponált diplomáciai gesztus, amit most épp TikTokon is meg lehet osztani.

Az nem egyértelmű, hogy Katalin hercegné jelen lesz-e az esti eseményen, de a reggeli megjelenése már önmagában is elvégezte a dolgát.

Az is biztos, hogy a brit monarchia pontosan tudja: a kamerák előtti első tíz másodpercben többet lehet elmondani egy outfit révén, mint a teljes állami banketten egy beszéddel.


Megosztom
Link másolása

TRENDI
Amerikában ezért hajítja el a Z generáció az okostelefont, hogy „butafonra” cserélje
A mára elavultnak számító Blackberry, amit annak idején üzletemberek vásároltak és használtak előszeretettel, most új életre kel a Z generáció kezei között.

Megosztom
Link másolása

A Z generáció gyakran digitális bennszülöttekként emlegetjük.

Ám a fiatalok most meglepő irányba fordultak: egyre többen cserélik le okostelefonjaikat régi típusú „butatelefonokra”, például BlackBerryre, hogy megszabaduljanak a nonstop online jelenlét nyomásától.

A jelenségre a New York Post is felfigyelt, kiemelve, hogy a fiatalok egyre tudatosabban próbálják visszavenni az irányítást az életük felett – még ha ez azt is jelenti, hogy szándékosan „visszalépnek” a technológiai fejlődésben.

A közösségi média nyomása

A közösségi média, az állandó értesítések és az algoritmusok által diktált tartalomfogyasztás sok Z generációs fiatalnál vezetett szorongáshoz, koncentrációs problémákhoz és kiégéshez. A digitális világból való kiszállás így nemcsak divat, hanem mentális egészségvédelmi eszköz is. A butatelefon – legyen az egy klasszikus Nokia, vagy a 2010-es évek ikonikus Blackberry-je – nem csábít folyamatos görgetésre, és nem csapdázza be felhasználóját a végtelen hírfolyamokkal.

A Blackberry reneszánsza

A Blackberryt annak idején üzletemberek és politikusok használták előszeretettel, ám a mára elavultnak számító készülék most új életre kel a Z generáció kezei között. A New York Post cikke szerint a fiatalok nemcsak nosztalgiából választják ezeket a készülékeket, hanem tudatos stratégiai döntésként is. Egy Blackberry-n nehezebb TikTok-ozni vagy folyamatosan Instázni (de csak az új, android alapú készülékek alkalmasak a közösségi oldalakhoz), ugyanakkor lehet vele telefonálni, SMS-t írni – vagyis épp annyit kapcsolódni, amennyi még egészséges. Egyes készülékeken még a közösségi oldalak sem futnak, ez pedig lehetővé teszi a teljes digitális detoxot.

A digitális minimalizmus új hulláma

Ez a trend a digitális minimalizmus filozófiájához kapcsolódik, amely arra ösztönöz, hogy csak azokat a digitális eszközöket és platformokat használjuk, amelyek valóban hozzáadnak az életünkhöz. A Z generáció tagjai – akik sokszor már kisgyerekkoruktól kezdve az okoseszközök bűvöletében élnek – most próbálják megtalálni az egyensúlyt a hasznos technológia és a mentális szabadság között.

Több idő a valóságban

A butatelefonra való visszaváltás azt is jelenti, hogy a fiatalok több időt töltenek a való életben: személyes beszélgetések, séták, olvasás vagy éppen unalom – ami kreativitáshoz és belső elmélyüléshez vezethet. Ez a lépés nem a technológia teljes elutasítása, hanem inkább egy szelíd, tudatos kontrollvisszavétel.

Egyéni forradalom vagy új mozgalom?

A kérdés, hogy vajon ez csak egy egyéni „ellenállás” formája, vagy egy új társadalmi trend kezdete, még nyitott. De az biztos, hogy a Z generáció tagjai – akiket gyakran kritizálnak „kütyüfüggőségük” miatt – most megmutatják: képesek önreflexióra, változtatásra, és arra, hogy a jólétük érdekében szembe menjenek az általános technológiai sodrással.

Vissza a gyökerekhez, előre a józanság felé – talán épp egy régi Blackberry lehet a kulcs a kiegyensúlyozottabb digitális jövőhöz.

Forrás: The New York Post


Megosztom
Link másolása


TRENDI
A Rovatból
Hogyan lettek a Labubu babák 2025 legmenőbb cuccai? - Ezért van mindenki teljesen rákattanva ezekre a babákra
Ha idén belepörgettél a TikTokba, betévedtél egy menőbb játékboltba, vagy próbáltál venni valamit egy vásárlós oldalon (sok sikert), akkor már találkoztál vele: a Labubu babával.

Megosztom
Link másolása

Kócos, kiszámíthatatlan, rémesen vigyorog, mintha legalábbis egy Hitchcock-filmből ugrott volna elő. De hogyan lett ez a bizarr kis műanyaglény 2025 legnagyobb kultcucca? És mit mond el ez rólunk, így a posztirónia korában?

A történet egy hongkongi művésznél, Kasing Lungnál kezdődik, aki még a 2010-es években alkotta meg Labubut a Monster Little univerzum részeként. A figurák gyártásáért a kínai POP MART felel – egy olyan cég, amely lényegében azt csinálja a gyűjthető játékokkal, amit a Supreme a streetwearrel. Labubu pedig eredetileg egy erdei, kicsit hátborzongató koboldként indult, aki mára meghódította az egész bolygót.

Vakon húzol, aztán sírsz örömödben vagy bánatodban

A Labubu babák kicsik és minden szériájuk meglepetésdobozban jön – azaz senki sem tudja előre, melyik figurát kapja. Ez pedig épp elég ahhoz, hogy az ember képes legyen 6000-20.000 forintot is elszórni egy tenyérnyi játékra – újra és újra.

És vannak köztük igazi különlegességek is: kalózos, fénylő szemű, sellőuszonnyal, sőt, a „Starry Knight” nevű limitált példányért például már millió fölött fizetnek a StockX-en vagy az eBayen.

A POP MART hibátlanul ráérzett a hype drop receptre: limitált szériák, régióspecifikus együttműködések, amik pár másodperc alatt elfogynak – és utána jöhet a nyomozás, cserebere, könyörgés Discordon és Redditen, vagy a mélyrepülés a másodlagos piac fekete világába.

TikTok + síró felnőttek + gyűjthető kobold = globális őrület

Bár Labubu Ázsiában már évek óta kultkedvenc, 2025 lett az az év, amikor a Nyugat is bekattant. És köszönhetjük mindezt – naná – a TikToknak.

A #Labubu hashtages videók milliós nézettséggel pörögnek: emberek zokognak, amikor kihúznak egy ritka példányt, mások vitrinszobákat mutogatnak be profibb látványtervvel, mint egy IKEA katalógus.

Az egyik felhasználó egy Labubu-gyűrűs eljegyzésvideóval (!) ment virálba, ami reggeli tévéműsorba is bekerült.

Labubu egyszerre hozza vissza a Beanie Babies, a Funko Popok és a Moncsicsik hisztériáját – csak ez most egy borzas kis figura, ami mindenben úgy néz ki, mintha egyszerre lenne gonosz, elbűvölő és kicsit belőtt.

És mégis: ebben az érzelmileg hullámvasutas, posztcovidos, mesterségesintelligenciás évben, amikor semmi sem stabil, Labubu valami nagyon is kézzelfogható és megszokott érzetet ad vissza.

Nem tökéletes. Nem steril. Nem „glossy”. Inkább furcsa, játékos, nosztalgikus és kézzelfoghatóan őrült. Mint mi.

A tulajdonlása gyerekkori öröm, de felnőtt szintű adrenalinfröccs. Egy halk lázadás a végtelen képernyők, NFT-k és túlstilizált Instagram-univerzum ellen. Egy emlékeztető arra, hogy a fizikai tárgyak még mindig tudnak felhőtlen örömet okozni.

És most jön a Labubu cinematic universe

A Labubu-láz nem csillapodik. POP MART már globális terjeszkedésen dolgozik, és állítólag divatházakkal is tárgyalnak exkluzív kollabokról.

Egy NFT-szerű digitális gyűjtőplatform is bétaállapotban fut, ami hidat képezne a fizikai és digitális gyűjtés között, főként a Z generációnak.

És igen, ha minden igaz, készülőben van egy animációs sorozat is – ami vagy végleg bebetonozza Labubu helyét a popkultúrában, vagy gyorsan elhozza a túltolt márkaépítés bukását.

De addig is: hajrá, koboldvadászat. A következő dobozod talán egy Starry Knight-ot rejt. Vagy csak egy újabb, kócos kis őrület, amibe beleszeretsz.


Megosztom
Link másolása


TRENDI
Charlize Theron otthon felejtette a nadrágját A halhatatlan gárda 2. premierjén - nem kellett volna
Charlize Theron megunta a nadrágját, necc cuccban érkezett a vörös szőnyegre.

Megosztom
Link másolása

Charlize Theron szerda este úgy döntött, hogy a vörös szőnyegen nincs szüksége nadrágra, így az új Netflixes filmje, A halhatatlan gárda 2 premierjén konkrétan egy neccharisnyából varrt catsuitban jelent meg Los Angelesben. Többen azt gondolják azonban, hogy látványosan lefogyott lábait legalább részben elfedhette volna valamivel.

A 49 éves színésznő nem aprózta el, konkrétan a Givenchy 2025-ös őszi kollekciójából választott ruhát, ami amúgy Sarah Burton új kreatív igazgató debütálása volt a divatháznál.

Theron egy elegáns, fekete szmokingzakót dobott a szett tetejére, az alatta lévő necc overallon pedig diszkréten ott díszelgett a „Givenchy Paris 1952” felirat is, nehogy bárki összetévessze a cuccot egy átlagos farsangi jelmezzel.

Theron egyébként tökéletesen lekövette a kifutós verziót: lábára egy pár fekete bőrcsizmát húzott. Az élére vasalt vagányságot azért megfejelte némi csillogással, méghozzá gyémánt fülbevalók formájában.

És hogy a frizura se maradjon ki: Adir Abergel fodrász készítette el Charlize kétszínű, dupla copfos haját, amelyhez hibátlan sminket kapott. Az eredmény? Természetesen ragyogó bőr, finom füstös szemsmink, és egy leheletnyi rózsaszín rúzs.

Charlize Theronnak egyébként elég pörgős hete volt, folyamatosan promózta a filmet. Június 23-án Jimmy Fallon műsorában például Givenchy pezsgőszínű selyembodysuitját villantotta meg fekete kosztümje alatt, amelyet

egészen szerényen összesen kb. 9 millió forintnyi Jessica McCormack gyémántékszerrel dobott fel.

Ugyanezen a napon Andy Cohen műsorában is megfordult, ott visszafogottabb volt: egy egyszerű fekete pulóvert és egy egészen különleges, lánchímzéses miniszoknyát viselt, Alexander McQueen tavaszi kollekciójából - szúrta ki a PageSix.

A filmben egyébként Andromachét, vagyis Andyt játssza, aki egy titokzatos ellenséggel kerül szembe – akit nem más alakít, mint Uma Thurman. A film július 2-án érkezik Netflixre, Theron mellett Veronica Ngô, KiKi Layne és Chiwetel Ejiofor is feltűnik majd benne. Nem úgy, mint Charlize-on a nadrág a filmbemutatón.


Megosztom
Link másolása