Kiderült, miért óriási hiba azonnal beágyazni ébredés után - és az is, mennyit kellene várni vele
Anyukád mindig azt mondta, ágyazz be, mi? Lehet, hogy az egész gyerekkorod egy nagy átverés volt. A tudomány legalábbis most azt mondja, a reggeli rendetlenség néha kifejezetten jót tesz az egészségnek.
A New York Post decemberben írt egy londoni, Kingston University-n végzett kutatásról, ami rávilágít az ágyazás egy eddig alig emlegetett, kellemetlen mellékhatására. A baj a poratkákkal van, ezekkel a mikroszkopikus dögökkel, amik a leggyakoribb beltéri allergének közé tartoznak, és imádják a meleg, párás helyeket. Vagyis pont azt a trópusi klímát, amit éjszaka magunk után hagyunk az paplan alatt.
És hogy ez miért is rossz nekünk? A poratkák komoly egészségügyi gondokat okozhatnak: a bőrpanaszoktól kezdve az orrnyálkahártya-irritáción át a súlyos légúti problémákig, ráadásul az asztmások tüneteire is csúnyán rátesznek egy lapáttal. Tanulmányok szerint a teljes népesség tíz százaléka, az allergiásoknak pedig nyolcvan százaléka érzékeny a poratkák ürülékére és bomló testére.
A helyzetet télen csak rontja, hogy a fűtés és a kevesebb szellőztetés miatt a lakásban állandósul a meleg, ami maga a poratka-paradicsom.
A jó hír viszont az, hogy a megoldás pofonegyszerű. A londoni kutatás szerint ha várunk az ágyazással, alaposan megritkíthatjuk az atkák számát, évszaktól függetlenül.
amitől egyszerűen kiszáradnak. A szakértők szerint persze nem az a megoldás, hogy örökre disznóólat csinálunk az ágyból, hanem az, hogy máshogy időzítünk.
A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy ébredés után dobd hátra a paplant, nyiss ablakot, és
Ez segít eloszlatni a nedvességet és csökkenteni a páratartalmat. Ha reggel nincs ennyi időd, tökéletes megoldás, ha csak hazaérkezés után ágyazol be. Mindezt érdemes kiegészíteni azzal, hogy hetente kimossuk az ágyneműt magas hőfokon, havonta kiporszívózzuk és gőzzel áttoljuk a matracot, a paplanokat és párnákat pedig félévente tisztítjuk.
Ha pedig valaki poratka-allergiára gyanakszik, azt bőrpróbával és vérvizsgálattal lehet kimutatni, de léteznek otthoni tesztek is a lakás atkaszintjének mérésére.
