Emily Ratajkowski szokás szerint kevés ruhában került az ausztrál Vogue címlapjára
A modell mindeközben új könyvet tervez írni a válásáról.
A 32 éves topmodell, Emily Ratajkowski ezúttal az ausztrál Vogue címlapjára került, a fotózáson pedig ismét csodás képek készültek róla. Emily továbbra sem szégyenlős, így azért is itt is főleg bugyis, vagy apró, éppen, hogy a mellet takaró kis felsőkben látható, de valljuk be, teljesen megértjük.
Mindeközben a lapnak adott interjújában a válásáról mesélt, és azt is elhintette, hogy szeretne erről egy újabb könyvet írni. Ne felejtsük el, Emily már írt egy könyvet, A testem címmel, amiből megtudhatjuk, hogyan változott a gondolkodása arról, miként válnak árucikké a nők a nyugati kultúrában.
A modell és színésznő még 2018-ban ment hozzá Sebastian Bear-McClardhoz, akitől született is egy most már két év körüli kisfia, Bear, azonban ez sem tudta megmenteni házasságukat. Elmondta, hogy szeretné megszüntetni a válás körüli "stigmát".
„Nem tudom elhinni, hogy nincs több könyv az első házasságok kudarcáról. Rengeteg irodalmat olvastam a válásokról, de ezek általában a gyerekek felnövekedése után szétbomló családokról szólnak”
- mondta a lapnak.
„Úgy gondolom, hogy nagyon sok nő válik el fiatalabb korban, és ez egy tabu és megbélyegzés körülötte” - folytatta Emily, majd hozzátette, hogy szerinte manapság a nők anyagilag stabilabbak, és nincs szükségük arra, hogy rossz kapcsolatokban maradjanak.
„A világunk nagyon megváltozott, mert a nők, ha nem is ugyanannyit, akár több pénzt is kereshetnek, mint a partnerük. És aztán az érzelmi és fizikai felelősség mellett, az otthoni munka terhét is viselik”
- mondta.
„A házasság nem mindig olyan igazságos, mint régen volt, vagy legalábbis, ahogyan annak lennie kellett volna. Nem vagyok benne biztos, hogy valaha is tisztességes üzlet volt, ezért nem kellene szégyellniük, hogy kilépjenek ebből a sz*** üzletből. Szeretnék erről többet írni.”
A válásáról anno azt mondta:
„Sokáig nem volt bátorságom elmenni. Nagyon, nagyon boldogtalan voltam”
- mondta, majd elmesélte, hogy az emiatt érzett stressz a testén is látszott, szülés után nagyon durván lefogyott, mert nem érezte jól magát a bőrében.
Elmondása szerint mindent megpróbált, hogy leküzdje depresszióját, még antidepresszánsokat is szedett, mert biztos volt benne, hogy vele volt a baj. Később, amikor kilépett a kapcsolatból, rá kellett jönnie, hogy bízhat az ösztöneiben.
Forrás: Daily Mail