TRENDI
A Rovatból

Az új „Csesszétek meg, pasik!”-himnusz – Miley Cyrus Flowers című slágerére tombolnak a világ női

138 millió megtekintés két hét alatt, csak a Youtube-on. Az amerikai énekesnő 2023 életérzését tette bele ebbe a dalba. Egyúttal elegáns bosszút állt exférjén, Liam Hemsworthön. Vélemény.
Sassy - sassy.hu
2023. január 30.


Megosztom
Link másolása

Negyvenes nő vagyok, elvált, és Miley Cyrus egész életemben teljesen hidegen hagyott. Érthető, hiszen ő már a Z-generáció (a huszonévesek) szupersztárja, a Hannah Montana sorozaton nőtt fel fél Amerika, a zenéje nem az én világom, hagyjuk.

Aztán a Youtube feldobta a 30 éves énekesnő új slágerét, a Flowers-t. Amikor megláttam, hogy 138 millió (!) megtekintés van alatta, két héttel a debütálása után, először azt hittem, elírás, vagy algoritmushiba. Nem bírtam ki, hallanom kellett, mi ez. Rákattintottam.

Tíz másodperc múlva imádtam az egészet. Végtelenített üzemmódban hallgatom két napja, egyszerűen nem tudok betelni vele. Ettől a daltól mosolyognom kell, de mindenekelőtt esztelen popsirázásba és hajdobálásba kell kezdenem a nappalim közepén, kapálóznom kell, mint egy tini. És rám tört egy lassan két évtizede nem tapasztalt érzés is: fel akarok kapni egy dögös rucit, füstös szemfestést meg szájfényt akarok, nagy karikafülbevalót, magassarkút, és a barátnőimmel bele akarok vágtatni az éjszakába, hogy valami klubban együtt tomboljunk erre a dalra, sikítva, minden egyes szavát torkunk szakadtából üvöltve.

Átlőttem a linket egy-két barátnőmnek, korombelinek, huszonéveseknek, harmincasoknak, sőt a hetven éves anyámnak is, és mindenhonnan azt a választ kaptam: "Viccelsz? Egy hete csak ezt hallgatom!"

Aztán körülnéztem a TikTokon: MINDENKI erre táncol, 9-99 évesig. Csajok, nénik, fiúk, lányok, porszívóval a kézben, vagy a tengerparton, egy szál bikiniben, melegítőalsóban otthon, egyedül, vagy csoportosan, egy edzőteremben.

A dal egyébként a megjelenése napján az amerikai Billboard 100-as lista első helyén landolt, és azóta körülbelül mindenhol a slágerlisták élére katapultált. Akkora őrületet váltott ki, amit a mai, hatalmas zenei választékot nyújtó világban ritkán látni.

Hogy mi lehet a titka? Tulajdonképpen nem volt nehéz megfejteni. A Flowers a Z-generáció I Will Survive-ja (Gloria Gaynor 1978-as örökzöldje, a feminizmus egyik ikon-dala). Nők generációi üvöltik a táncparketten évtizedek óta Gaynor slágerét, amely egy kemény szakítós dal. A nő felszólítja a szerelmére érdemtelen pasit, hogy csak sétáljon ki szépen az ajtón, vissza se nézzen, a nő a pasi nélkül is erős, nem omlik össze, továbbra is tud szeretni, tovább tudja élni az életét. Ez is a dal magyarra fordított címe: "Túlélem."

A Flowers is erről szól, de egy kis csavarral: nincs benne harag és sértődöttség, nem küld el senkit sehová. Miley Cyrus (vagy aki a dalt írta) tovább lépett ennél: a Flowers egy önszeretet-dal. Egy önbizalom-himnusz. Ahogy a refrén szól:

"Először sírni kezdtem, de aztán rájöttem: tudok magamnak virágot venni, bele tudom írni a nevem a homokba, órákig tudok magammal beszélgetni, olyan dolgokról, amiket úgysem értenél, el tudom vinni magam táncolni, és képes vagyok a saját kezemet fogni, jobban tudom magam szeretni, amint ahogy te tudsz engem."

Ebben is benne van a "minden pasi csessze meg" üzenet, de egy modernebb felfogásban. 2023-ban már a nők (vagy bárki, akit elhagynak, összetörik a szívét) nemcsak túlélni képesek a traumát, de arra is alkalmasak, hogy egyedül boldogok legyenek. Ideig-óráig, vagy akármeddig, ők döntenek. Persze a Miley-rajongók pontosan tudják, hogy a szövegben bőven vannak fricskák az énekesnő volt férjének, Liam Hemsworth-nek.

A szövegnek szinte minden sora egyfajta válasz Bruno Mars When I Was Your Man című slágerének szavaira (azt a dalt annak idején Liam ajánlotta Miley-nak, vallomásként). A kaliforniai luxusvilla, ahol az egyébként elképesztően lendületes klipet forgatta Cyrus, a pletykák szerint pont az a ház, amelyet Liam bérelt ki rendszeresen a szeretőivel tartott légyottokra. A fekete öltöny pedig, amelyben Miley a dal utolsó harmadában tombol a nappaliban és a teraszon, állítólag az exe öltönye volt.

De a dal, amelynek popos, diszkós hangzása nem véletlenül küldi bele a bugit az idősebb generációk lábába is, ettől függetlenül tele van önbecsüléssel, laza magabiztossággal, lezseren feltűzött hajjal, egészséges testedzéssel, önfeledt, koreográfia nélküli tánccal. Azt üzeni 2023 megfáradt, a világ történéseivel napi szinten riogatott, frusztrált és elbizonytalanodott emberének:

jó vagy úgy, ahogy vagy, mindenre képes vagy, egyedül vagy párban, mindegy, az a lényeg, hogy csak nyugi. Vigyázz magadra, csináld azt, ami jó neked, megleszel. Nem lesz semmi baj.

Ez az a pozitivitás, amire a világnak – és nemcsak a nőknek – most szüksége van. És ha ezt épp egy fülbemászó, ritmusos kis Miley Cyrus sláger hozza el nekünk, ám legyen.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


TRENDI
Kiakadtak az atléták: a Nike új ruhája premier plánban mutatja a bikinivonalat - és kicsit még azon túl is megy
„Egy patriarchális világ szülte jelmez" - fakadtak ki a Nike új, atlétáknak szánt sportruházatán, ami alapból is botrányosan sokat mutat a nők intim területeiből, hát még sportolás közben.

Megosztom
Link másolása

A Nike bemutatta a Team USA új, férfi és női versenyzőknek szánt atlétikai dresszét. Mind anyagában, mind színében innovatívak, ám nem ettől hangos a sajtó. A fazon bőségesen hagy kívánnivalót maga után, többeknél kiverte a biztosítékot. Már pedig ezen a nyáron ebben jelennek meg a sportolók a párizsi nyári olimpián.

A The Daily Beast egyenesen azt a megjegyzést teszi, ebben úgy néznek ki a sportoló hölgyek,

mintha a Baywatch egy forró forgatására mennének sportesemény helyett.

Gondoltak itt arra, hogy bár a dekoltázst nem hagyja kibuggyanni a szerelés, olyan magas szabású bikinivonala van, hogy az alig hagy bármit a képzeletnek. A Nikera rá is robbantották az Instagramot.

"Ez nem készülhetett női futóknak", töprengett az egyik kommentelő, míg a másik kicsit viccelődve fogalmazta meg, hogy

reméli, a Nike kifizeti a Team USA női tagjainak gyantázását.

Többen pedig pedzegetik, hogy ha az állóhelyzetben is villantós darabban valaki sportolni kezd, az hogy mutat majd az élő közvetítések során.

A sportolók is bőszen kritizálják a ruhát.

Tara Davis-Woodhall, az idei olimpiai csapat sztárja szerint ez mindent is megmutat majd Colleen Quigley akadályhajtó atléta és egykori olimpikon pedig még mindig bekerülne a csapatba, de ez szomorú - fejezte ki ezt egy sírós emojival. Grayson Murphy profi trail futó pedig szorongást érez, ha erre a falat "ruhára" néz.

Lauren Fleshman, az USA visszavonult világbajnok futója ezeknél keményebb kritikát fogalmazott meg az Instagramon.

„Ezt a szettet egyetlen WNBA- vagy NWSL-csapat se támogatná lelkesen. Ez az olimpiai atlétika számára készült dressz.

A hivatásos sportolóknak versenyezniük kéne a test minden intim területének felvillantásával kapcsolatos mentális gimnasztika helyett.

Ezeknek a ruháknak a szellemi és fizikai teljesítményt kell szolgálniuk.

Ha ez a ruha valóban jótékony hatással lenne a fizikai teljesítményre, a férfiak is viselnék.”

Hozzátette: „Ez nem egy elit atlétikai szett az atlétika számára. Ez a jelmez olyan patriarchális erők szüleménye, amelyekre már rég nincs szükség a női sportokban."

A Nike ezzel szemben hibátlannak találja a dresszt.

Janett Nichol, a Nike ruházati innovációért felelős alelnöke a CBS Sportsnak elmondta, hogy a vállalat sportolókat is bevont a tervezésbe a legmagasabb teljesítmény elérésének támogatása érdekében.


Megosztom
Link másolása

TRENDI
Jennifer Lopez egy több mint 200 ezer forint értékű KOSZOS farmerben flangált
Sajnos nem igénytelenség, hanem egy visszatérő divattrend miatt eshetett erre a választása.

Megosztom
Link másolása

Jennifer Lopez általában arról híres, hogy csodás ízlése van, és még mindig gyönyörű szettekben pompázik. Még a hétköznapi viseletei is kifinomultak. Azonban most valami hiba csúszhatott a gépezetbe, mert New York utcáin sétálva egy koszos nadrágban szúrták ki.

Az énekesnő egy bő, világos, de fakó és koszfoltos Acne Studios farmernadrágot viselt, aminek az értéke 620 dollár, azaz több mint 222 ezer forint.

A nadrághoz egy meglepően sokat takaró, kék Intimissimi Modal kasmír garbót és egy sötétkék kabátot párosított. Megjelenését szarvasbőr magassarkúval és steppelt Chanel táskával egészítette ki.

Az énekesnőről készült képeket ITT lehet megnézni.

Sajnos ez egyébként nem igénytelenség, hanem egy visszatérő divathullám, ami még a 2000-es években hódított. Olyan divatmárkák is beszálltak ebbe, mint a Diesel, Blumarine, a Balenciaga és Rick Owens is.

Lopez egyébként éppen egy újabb lakást keres, mert egy 1993-as Broadway-musical, a Kiss of the Spider Women filmadaptációját forgatják.

Forrás: Page Six


Megosztom
Link másolása


TRENDI
Megan Fox ismét új külsővel hódít: ezúttal hosszú, kék hajat villantott
A szín mondhatni már nem újdonság, de a rövid fazon helyett most gyönyörű, derékig érő loknikkal ment fesztiválozni. Mindezt vad cowboy-szettben.

Megosztom
Link másolása

Nyilván nem Megan Fox fogja kihagyni az idei Coachellát. A színésznő ráadásul új külsővel ünnepelte a fesztiválszezon kezdetét, és hosszú, kék loknikkal jelent meg a kaliforniai rendezvényen.

A 37 éves színésznő az elmúlt időszakban rengetegszer cserélgette a hajszínét. Legutóbb pasztell rózsaszín, míg azelőtt lángvörös színekben pompáztak tincsei.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Megan Fox (@meganfox) által megosztott bejegyzés

És bár a kék színt már a hónap elején megvillantotta, akkor

még rövid hajjal pózolt Instagramos fotóján, mostanra egy igen szép hajhosszabbítást kapott.

Megan a pasztellszínű árnyalatot egy pár combig érő fekete csizmával, szakadt farmer rövidnadrággal és cowboykalappal párosította.

A színésznő azt is elárulta, miért próbál ki ennyi különböző színt.

„Azt hiszem, szőkítettem, és tönkretettem. Úgyhogy akár végig is futtathatom az összes színt, mielőtt barnára váltok”

- mesélte Megan, hozzátéve, hogy a hajhosszabbítás célja az volt, hogy „több Coachella-energiát adjon [a hajának]”, mivel jelenleg bobra van vágva.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Megan Fox (@meganfox) által megosztott bejegyzés

Forrás: Just Jured


Megosztom
Link másolása


TRENDI
Elképesztő: minden ötödik ember feladta, és beletörődött a rendetlenségbe egy felmérés szerint
Mindez Magyarországon, és otthon, a lakásában. Te hogy állsz ezzel?

Megosztom
Link másolása

A konyha és a nappali kritikus helyzetben van, a magyarok 79 százaléka a konyhát, 65 százaléka a nappalit és a hálószobát, 48 százaléka pedig a fürdőszoba rendben tartását látja a legfontosabbnak.

Ez persze nem jelent azt, hogy sikerül is rendet tartanunk ezekben a helyiségekben. Nem véletlen, hogy a legtöbben a konyha (52%), a nappali (35%) és a fürdőszoba (34%) vállalható állapotba hozását találják a legnehezebbnek.

A rendrakást és a rend megtartását az is nehezíti, hogy elég sokan vagyunk, akik érzelmileg viszonyulunk a tárgyainkhoz, ezért egyfajta gyűjtögető életmódot követünk. Nehezen válunk meg még a nem használt dolgoktól is, ha azokhoz szép emlékek kötnek (24%), vagy erősen hiszünk abban, hogy a most nem használt tárgy valamikor még hasznos lesz (17%), vagy egészen egyszerűen csak nem akarjuk kidobni azt (20%).

Mondjuk aki már járt úgy, hogy az előző évben végre szanált 10 éves ruháját észvesztve kereste a következő szezonban, amikor kiderült, hogy pont visszajött a divatba, az legközelebb már nem fog kidobni semmit.

A rendrakást és a megfelelő tárolást a hangulatunkon kívül legtöbbször az akadályozza meg, hogy a dolgoknak eleve nincs megfelelő helye: a ruhatárolást például a magyar háztartásokban leginkább a helyhiány (15%), a rendezetlen tároló helyiség (11%) és a nehéz hozzáférhetőség (6%) akadályozza.

A szűkös terek jellemzően arra késztetik az embereket, hogy egyszerű és megfizethető tárolási megoldásokat, például dobozokat és rendszerezőket keressenek, vagy akár régi bútorokat cseréljenek le praktikusabb, funkcionálisabb lehetőségekre.

Nem csoda, ha úgy érezzük, hogy a tárolási problémák csapdába ejtenek. Pedig jobb még a hangulatunk is, ha rend van körülöttünk - derült ki az IKEA kutatásából.

A rendetlenség összefügg a halogatással, a túlterheltség érzésével és az alacsonyabb életminőséggel, míg, ha rend van a környezetünkben, az segíthet abban, hogy úgy érezzük, jobban tudjuk kezelni a saját érzelmeinket is.

De már a rendrakás folyamata is segíthet a mentális egészség helyreállításában: a takarítás endorfinokat szabadíthat fel, ezek a hormonok pedig hozzájárulhatnak a stresszoldáshoz és a közérzet általános javításához. Létezik, hogy a takarítók a legboldogabb emberek a világon?


Megosztom
Link másolása