SZTÁR

Taylor Swift őszintén beszélt szorongása okairól és arról, hogy mit tesz ellene

A 30-hoz közeledő énekesnő számot vetett az évek tanulságairól és fiatalkori traumái is szóba kerültek.
Sassy - sassy.hu
2019. március 08.


Megosztom
Link másolása

Taylor Swift tízszeres Grammy-díjas énekesnő, hangját és szépségét millióan csodálják, ám ahogy az oly gyakran előfordul (például Lady Gaga esetében) ő sem volt túl populáris a tinédzser éveiben, ennek utózöngéit pedig a mai napig önmagában hordja.

A sztár idén tölti be a harmadik x-et, ennek apropóján a brit Elle magazinnal megosztott 30 olyan dolgot, amit 30 éves kora előtt tanult meg.

"A születési anyakönyvi kivonatom szerint ebben az évben betöltöm a 30-at. Furcsa, mert egy részem még mindig úgy érzi, hogy 18 éves, egy másik pedig 283-nak érzi magát, de a jelenlegi korom valójában 29 év. Sok embertől hallottam már, hogy a harmincas időszak a 'legnagyobb buli'. Szóval mindenképpen értesítelek majd titeket a megállapításaimról, ha eljön az ideje. De addig is, azt gondoltam, hogy megosztok veletek néhány leckét, amit a 30. szülinapom előtt tanultam, mivel ez most 2019 és 'a megosztás egyenlő a törődéssel'"

We have to live bravely in order to truly feel alive, and that means not being ruled by our greatest fears.

1m Likes, 0 Comments - Taylor Swift (@taylorswift) on Instagram: "We have to live bravely in order to truly feel alive, and that means not being ruled by our..."

Az interjú során felmerül számtalan személyes élmény és tapasztalás Taylor karrierjétől, közösségi lététől, önbizalmától kezdve egészen a politikáig vagy épp a koktélokig. A 18-as számú pontban pedig megható őszinteséggel vall arról, honnan is gyökerezik a benne lappangó szorongás.

"Realizálni a gyermekkori sebeket és dolgozni azon, hogy begyógyuljanak. Például az, hogy sosem voltam népszerű gyerekként, mindig is bizonytalanná tett. Felnőttként is gyakran kísértenek azok az emlékek, amikor az ebédlőasztalnál egyedül ülök; mikor elrejtőzöm a mosdóban; vagy amikor megpróbálok barátkozni, de kinevetnek érte. A húszas éveimben olyan lányok között találtam magam, akik a barátaim szerettek volna lenni. Ezért mondhatni ezt kiabáltam a háztetőről is, képeket posztoltam és anélkül ünnepeltem az újféle elfogadtatásomat egy testvériségben, hogy észrevettem volna, hogy mások épp olyan egyedül érzik magukat, mint én annak idején.

Fontos, hogy feldolgozzuk a régóta bennünk rejlő sérelmeket, még mielőtt mi magunk is az élő megtestesülésükké válnánk."

Step into the daylight and let it go.

1.4m Likes, 0 Comments - Taylor Swift (@taylorswift) on Instagram: "Step into the daylight and let it go."

Az énekesnő korábban tett már bizonytalanságára utaló kijelentéseket: 2015-ben elárulta, hogy néha úgy érzi, a világ csak azt várja, hogy végre elbukjon. Ilyenkor felhívja édesanyját és egy hosszas anya-lánya beszélgetés helyreteszi benne a dolgokat és újra a fontos és jó dolgokra koncentrál. Egy újabb pontban pedig arról is vall, hogy a vitaminoktól sokkal jobban érzi magát:

"A vitaminoktól sokkal jobban érzem magam! L-theanint szedek, ez egy természetes étrendkiegészítő, ami segít leküzdeni a stresszt és szorongást. Szedek magnéziumot is az izmok védelmében és a megfelelő energiaszint fenntartása érdekében"

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Kulcsár Edinát akár rendőrökkel is bekísérteti a bíróságra - helyezte kilátásba a bíró
Nem tudja elfogadni kifogásként a terhességet, ragaszkodik a személyes vallomástételhez.

Megosztom
Link másolása

A dubajozós lányok pere egyre nagyobb hullámokat vet. Vagy azért, mert amit vallanak a tanúk, évtizedek eseményeit helyezi más megvilágításba, vagy azért, amit nem hajlandóak elmondani.

Kulcsár Edina például mindenképpen szeretné megúszni, hogy a bíróság előtt élőszóban kelljen vallomást tennie a kínos ügyben.

Már második alkalommal nem jelent meg az idézésre, jogi képviselője azzal érvelt, hogy a felhajtás veszélyes lenne rá és születendő gyermekére. A bíró azonban nem hatódott meg az indoklástól, és továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy Edina vegyen részt a tanúmeghallgatáson.

Dr. Krénusz Éva a szerdai tárgyaláson elmondta, hogy

Kulcsár Edinát és a többi tanút akár rendőri útba indítással is kötelezheti a bíróság a személyes megjelenésre.

Egyelőre nem tudni, hogy Edina mit gondol minderről, ez az ügy már tíz éve húzódik, ha ilyen tempóban folyik tovább a tárgyalás, a baba közben meg is születik, és már nem lehet akadálya a terhesség a vallomástételnek.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Fotókkal! David Beckham imádnivaló módon ünnepli Victoria 50. születésnapját
David megosztott néhány egészen régi képet, egyiken egy nagyon cuki kislány látható.

Megosztom
Link másolása

David Beckham egy visszatekintéssel ünnepelte Victoria Beckham 50. születésnapját. Az Instagram-sztorijában megosztott képeken néhány évtizeddel ezelőtti fotók láthatók, melyeken átölelik egymást és boldognak tűnnek.

David egyik Instagram-posztján ő és Victoria látható, amint két imádnivaló kiskutyát ölelgetnek. A fotó több mint 20 éve készült, kb. kapcsolatuk kezdetén. A képhez egy Boldog születésnapot feliratú matricát is tett, rajta egy születésnapi tortával, amelyen néhány gyertya van.

David második fotóján fehérbe öltözve láthatók, valószínűleg az esküvőjük napján készült. „50 soha nem nézett ki ilyen jól - írta a posztban. - Annyira szeretlek.”

A következő képen egy korábbi születésnapon láthatóak ketten, de a végső cukiságbombát az utolsó fotó dobja le, melyen csak Victoria látható, hosszú hajjal, frufruval, talán 10 évesen, melegítőben és egy focilabdával. „Tudtam, hogy mindig szeretted a focit” - írta a képre a büszke férj.

A nap folyamán Victoriát a gyerekei is megköszöntötték, köztük Romeo és Brooklyn.

„Boldog születésnapot anyu, köszönök mindent, remélem, a legjobb napod lesz, szeretlek”

- írta Romeo egy Instagram-feliratban, amin a kettejük látható.

Brooklyn is hasonló üzenetet osztott meg, ő egy baba fotót tett ki édesanyjáról és magáról,

„Boldog születésnapot anyu xx nagyon szeretlek x remélem, hogy a legcsodálatosabb napod lesz”

- írta a poszt alá.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Csonka András túl van a műtéten - maga jelentkezett be a kórházból!
Néhány napja még arról beszélt, mennyire tart minden orvosi beavatkozástól.

Megosztom
Link másolása

A népszerű művész boldog megkönnyebbüléssel jelentette be a kórházi ágyáról Instagram sztorijában, hogy szerencsésen túlesett a műtéten. A képen, amit megosztott, a keze látható, a kézfejébe az infúzió csepeg, legalábbis erre lehet következtetni a leragasztott készülékből. Csonka András üzent is - persze nem az olvasóknak, vagy a rajongóknak, hanem a beavatkozás okának, a sérvnek:

„Na, ezen is túl vagyok. Adieu lágyéksérv!”

A művész néhány napja az RTL Reggeli című műsorában beszélt nyári terveiről, színházi előadásairól és arról is, hogy sajnos felfedeztek nála egy komoly problémát.

„Pár napra elköszönök a színháztól, mert lesz egy kis lágyéksérv műtétem”

- mondta a műsorvezetőknek nevetve, ebből is látszik, hogy rutinműtétre készül a színész-műsorvezető.

Elmondása szerint semmi fájdalma nincs, de szeretné inkább ő megtervezni, mi mikor történik vele, és nem a sorsra bízni magát. Kellemetlennek tartaná, ha egyszer csak közbeszólna a fájdalom vagy a halaszthatatlan műtét, és akkor kellene ezt megejteni, amikor millió teendője lenne.

„Előbb-utóbb egy ilyen sérvnek a műtét a vége”

- mondta. És, eltökéltségét ismerve ez inkább előbb történt meg, mint utóbb.

Mielőbbi gyors felgyógyulást kívánunk!


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Meghan Markle honlapját megtrollkodták, édes üzenetet hagytak rajta Katalin hercegnőnek
Meghan Markle a múlt hónapban indította el új weboldalát, de úgy tűnik, egy királyi rajongó megtréfálta őt.

Megosztom
Link másolása

Míg az oldal hivatalos amerikai változata érintetlenül maradt, valaki létrehozott egy brit domain weboldalt, amely egy élelmiszerbank weboldalára vezet.

A '.uk' végződésű oldal rejtélyes módon a Trussell Trust landing page-hez, majd egy adománygyűjtőhöz vezet, amely különleges üzenetet hordoz a walesi hercegnő számára.

A Just Giving adománygyűjtő oldalon ez az üzenet olvasható: „Nem Meghan. Remélem, Meghan nem bánod. Lélekben Katalinnal vagyunk. Csók”

Az adománygyűjtő oldalra csütörtök reggelig 56 font érkezett, a cél pedig 1000 font.

A pénzt a Trussell Trust javára fordítják, amely az Egyesült Királyságban az éhezés és a szegénység megállításán dolgozik. A felhasználó nem áll kapcsolatban a jótékonysági szervezettel.

Meghan Markle a múlt hónapban indította legújabb üzleti vállalkozását, az American Riviera Orchard életmódmárkát.

A márkának volt egy Instagram-oldala, amely bemutatta az új logót, és a .com weboldalra linkelt, de az még nem működik.


Megosztom
Link másolása