SZTÁR
Nem palota, nem luxuslakás mégis minden négyzetcentije róla szól. Molnár Anikó, a valóságshow-k egykori sztárja és az önazonosság szószólója ma már egy felújított pincében él.
SZTÁR
„Gáborral esküvőt terveztünk, és sírva borultunk egymás nyakába, amikor megbeszéltük, hogy gyereket szeretnék. Ő kezdeményezte mindkettőt, majd semmi sem lett belőle.”
SZTÁR
Azt pletykálják, Molnár Anikó egy testépítő DJ-vel kavar, bár a celeb elég ködösen fogalmaz ezt illetően.
SZTÁR
A kép szigorúan 18 éven felülieknek készült, de azért feltöltötte Instagram storyba. És hiába takarta ki egy részét, a lényeg jól látható.
SZTÁR
A műtét maga nem viselte meg, a gyógyulás viszont annál inkább. Napokig szenvedett a pokoli fájdalomtól.
SZTÁR
Anikó nyugodt életet szeretne biztosítani idős édesanyjának, amit most már meg is tud neki adni.
SZTÁR
Az egykori Nagy Ő a munka mellett most már szeretne magára és magánéletére koncentrálni, és nagyon örülne, ha rátalálna a szerelem.
SZTÁR
„Ha mindenkiről kiderülne az igazság, csak amiről én tudok, a feje tetejére állna az egész világ.”
SZTÁR
Egy rövid ideig elérhető Instagram-történetben kérdezett rá az egyik követője, Anikó pedig őszintén válaszolt.
Népszerű
Ajánljuk