SZTÁR
„Felesleges azzal áltatnom magam, hogy esetemben a pénz nem számít egy hölgy számára. Ebből a szempontból nehezített pályán játszom, vagyis ez az az ár, amit az adókon és járulékokon túl én fizetek a milliárdjaim után” – magyarázta a Nagy Ő.
SZTÁR
Kőgazdag Aleksandra: „Designer vaginám és önképzavarom is van. Utóbbin már dolgozom a terapeutámmal”
Kőgazdag Szandi nemrég Lakatos Leventének adott interjút, amiben arról is beszélt, hogy nagyon sok kőbunkó van a kőgazdagok között.
SZTÁR
A politikus barátságot ajánlott a Kőgazdag fiatalok szereplőjének, és megkérdezte, hogy felezik-e a számlát. Metta ezen felháborodott.
SZTÁR
Kata nem sajnálja a pénzt, ha az álmait kell megvalósítani. A lány akár havi 15 millió forintot is fizetne azért, hogy Los Angelesben lakhasson.
SZTÁR
Hogy egyes politikusok imádnak oda-vissza repkedni, lassan megszokott lesz. Volt tehát kitől eltanulni a Kőgazdag fiataloknak ezt a szokást
SZTÁR
A 19 éves srác nem sajnálja a pénzt, ha tankolásról van szó. Meg akkor sem, ha parkolási bírságokról
SZTÁR
Aranyköpésekben nincs hiány a Kőgazdag fiatalokban, elég csak a szereplőknek kinyitni a szájukat. Vigyázat, 18+ kategóriás tartalom!
SZTÁR
Különleges kezeléssel, de implantátum nélkül domborítják Metta popsiját, hogy végre elégedett legyen a külsejével.
SZTÁR
Csabi szerint a sztárfocista a medencéjét leutánozhatja, de őt nem tudja leutánozni. Önbizalomban nincsen hiány.
SZTÁR
Olivérnek szenzációs ötlete támadt a Kőgazdag fiatalokban, csak sajnos nem lehetett érteni, mi is az
Valaki segítene lefordítani, mit mond Olivér ebben a videóban? A kommentelőknek sem sikerült megfejteniük.
SZTÁR
„Mindenképpen fontos, hogy a párom legalább velem egy szinten lévő sikeres, gazdag férfi legyen” – mondta Aleksandra.
SZTÁR
Kata ugyanis azt mondta, hogy egy 20 millió alatti autó számára olyan, mintha traktorban ülne. Ráadásul nem hiszik el neki, hogy fiatal, a hozzászólók szerint 40-es nő.