SZÍNES
A holland Radboudumc kórházban tucatnyi alkalmazottat helyeztek megelőző elkülönítésbe egy eljárási hiba miatt. A hathetes karantént a hantavírus maximális lappangási ideje indokolja, a kórház belső vizsgálatot indított.
SZÍNES
Mit mondanak a járványügyi szakértők? És milyen óvintézkedéseket kell megtennünk ahhoz, hogy biztonságos legyen az utunk?
SZÍNES
A 90 éves geológus tüdőgyulladástól tartott, de vizsgálat helyett pizsamában akarták elvinni. A legendás tévés most elmondta a drámai részleteket.
SZÍNES
Egyetlen hét alatt több mint 22 ezer ember fordult orvoshoz, a legtöbben a gyerekek közül. A szakértők szerint a szezon mostani korai kezdete kritikus időszakot jelent.
SZÍNES
Marco Acortes posztja újra felrobbantotta a netet. A kommentelők gyógymódot is kértek tőle, de ő 2016 óta mélyen hallgat.
SZÍNES
Komoly szabályozást vezettek be a britek, ha utaznál az ünnepek alatt, figyelj, nehogy lekapcsoljanak a repülőtéren vagy akár az utakon.
SZÍNES
Hétszeresére nőtt a hepatitisz-A fertőzés gyanújával jelentett fertőző betegek száma Magyarországon a hatóság közleménye szerint, pedig a fejlett országokban ilyen járvány kitörése ritka.
SZÍNES
Az Egészségügyi Világszervezet aggodalmának adott hangot egyes betegségekkel kapcsolatban, amelyek 2025-ben felerősödhetnek, terjedhetnek. Nem egy-egy mezei nátháról van szó.
SZÍNES
Újra tombol a járvány, bár azt hitték sokan, már túl vagyunk rajta. A szakemberek óvatosak, az emberek fáradtak, a vírus pedig láthatóan nem tűnt el sehová.
SZÍNES
Sok járvány alatt született gyerek már iskolába megy Angliában, és minden eddiginél nagyobb nehézségekkel kell szembenézniük, mert megfigyelések szerint bizonyos készségek elsajátítása később jelenik meg náluk.
SZÍNES
Állítása szerint nem akarta cserben hagyni a rajongóit, és úgy gondolta, ők már alapból vállalták a kockázatot azzal, hogy elmentek a koncertre.
SZÍNES
Március 15-én ünnepeljük John Snow és a Mikulás születésnapját, meg egy ezeknél is fontosabb dolgot…
Például azt, hogy jogsértő, ha a német Nutella papíron is finomabb, mint az itthon kapható, vagy ha órákig kell Márkus Lászlót hallgatni a telefonos ügyfélszolgálaton.
Népszerű
Ajánljuk