SZTÁR

Berki Krisztián állítólag hasba rúgta Mazsit - A szomszédok szerint fizikailag és szóban is bántalmazta a celeb feleségét

A lakók durva veszekedéseknek voltak tanúi, ám elmondásuk alapján ezeket nem Mazsi gerjesztette, hanem Krisztián.
Sassy - sassy.hu
2022. szeptember 06.


Megosztom
Link másolása

Berki Krisztián és Mazsi házassága körül. A celeb májusban elhunyt, azonban még csak a napokban láttak világot a halála előtt történt durva események.

Krisztián és Mazsi a lapok szerint úgy összevesztek, hogy a feleség rendőrt hívott, mindezt két nappal a celeb halála előtt.

Korábban a pár a Római-parton élt, az ottani szomszédok szerint pedig hamis azt feltételezni, hogy Krisztián egy angyal volt és Mazsi provokálta ki a veszekedéseket. Egy névtelenséget kérő szomszédjuk a Borsnak mesélte el, hogy mi mindent láttak és hallottak a párról.

„Az elején, amikor idejöttek, Mazsinak még nagy hasa volt, boldogan várta a baba megszületését. A költözésük jó hangulatban telt, de nagyon hamar elkezdődtek a gondok… Ősszel egyre többször hallottunk veszekedést, – bár nem szerettük volna hallani – és Mazsit kétségbeesettnek láttuk. Később aztán megesett, hogy kirohant a folyosóra és ott kiabált, hogy fél, hogy megöli Krisztián. Dulakodás hangjai hallatszottak, röpködtek a pofonok, még a falakon keresztül is lehetett hallani a csattanást... Borzasztó volt. De nem mertünk tenni semmit, Mazsi nem kért tőlünk segítséget és addig nem akartunk beleavatkozni más életébe”

- kezdte mesélni a szomszéd.

A történet tavaly karácsonykor ért fordulóponthoz, amikor a lakók durva veszekedésnek voltak szem- és fültanúi:

„Ekkor már megszületett a közös kislányuk, még alig lehetett egy hónapos, és Krisztián megint agresszíven érkezett haza. Egyszerűen látszott rajta, hogy a sok – vélhetően az edzéshez használt szer miatt eltorzul az arca, olyan tekintete volt, mintha azt gondolná, hogy bárkinek nekimegy... Forrt benne a hormonok gerjesztette indulat, és Mazsi szerencsétlenségére alig ötven kilósan ő volt a villámhárító. A veszekedés verekedésbe, inkább verésbe torkollott, Krisztián dühében hasba rúgta Mazsit úgy, hogy a kezében volt az újszülött is. Abból nagy cirkusz lett, akkor is a folyosóra menekült Mazsi, de akkor sem hívott rendőrt… Kint a teraszon vigasztalhatatlanul csak sírt és sírt.”

A lapnak a fiatal anyuka egyik rokona is nyilatkozott, akik egyik barátnőjétől értesültek a hasba rúgásról. Mazsi szülei nem tudtak semmit az egészről, ekkor kezdték összerakni a képet, hogy nem a szoptatástól, hanem a lelki és fizikai terrortól megviselt lányuk. Krisztián édesanyja azonban szemtanúja volt az egyik incidensnek. A gyászoló édesanya viszont Mazsit okolja fia haláláért: szerinte boldogtalan házassága hozzájárult halálához.

A Bors megkereste Berki Mazsit, hogy valójában megtörténtek-e ezek a rettenetes dolgok vele. Az édesanya, aki nem tagadta a történetek igazságát, diplomatikusan így válaszolt:

„A családi történetek családi történetek maradnak, nem szeretnék romokat átadni a lányomnak. Ez már nem tartozik a nagy nyilvánosságra”

- zárta rövidre Mazsi.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Diana a halála előtt elárulta, miért végződött csúfos kudarccal a házassága Károllyal
Nem, nem Kamilla volt a legfőbb oka annak, hogy zátonyra futott a kapcsolatuk.

Megosztom
Link másolása

A tragikus körülmények közt, fiatalon elhunyt Diana hercegné szerelmi élete elképesztő módon izgatja az emberek fantáziáját.

Sokan kíváncsiak arra, mennyire volt komoly a kapcsolata Dodi Al-Fayeddel, szerette-e valaha a volt férje, Károly herceg (azóta már Károly Király), Diana tényleg ugyanúgy megcsalta-e Károlyt, és hogy miért ment tönkre Károly és Diana kapcsolata.

Most újabb darabbal gazdagodik a pletykák tárháza, miután egy magát a királyi család szakértőjének kikiáltó szerző, Ingrid Seward Lady Dianáról beszélt.

Azt állítja, hogy Lady Di a halála előtt elárulta neki, miért ment tönkre a házassága Károllyal. Diana azt mondta, nem Kamilla volt az oka, hanem Károly környezete. Hogy pontosan kiket értett ez alatt - a királynőt, Fülöp herceget, Károly további családtagjait, a barátait vagy tanácsadóit - az nem derült ki.

Amikor Ingrid Seward ezen meglepődött, a hercegné hozzátette:

Abban a környezetben, amelyben roppant nehéz egy királyi házasságot egyben tartani, nagyon erősnek kell lenni, és valószínűleg sokkal érettebbnek is, mint amilyen ő volt a házassága idején.

A szakértő egyébként méltatta Kamillát, amiért többletfeladatokat vállalt magára Károly betegsége és kezelése miatt. Azt is mondta, hogy ezért az emberek tisztelik a királynét.

Kamilla királyné helyzete sem könnyű szerinte, hiszen 50 évesen került a brit királyi családba, és annak, aki nem születik bele, és gyermekkora óta nem ebben nevelkedik, nehezebb alkalmazkodni a szabályokhoz és elvárásokhoz.

Forrás: The Sun

Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Sofía Vergara szerint nem árt, ha helyes a dokid, akivel utána le is fekhetsz
A színésznő megerősítette, hogy tényleg összejött a dögös orvosával, és fotót is posztolt róla.

Megosztom
Link másolása

Sofía Vergaranak nem kell többé várakoznia, ha sürgősségi ellátásról van szó, mivel szerzett magának egy dögös dokit, aki bármikor ott terem.

Már 2023 vége óta keringenek pletykák a közte és Dr. Justin Saliman ortopéd sebész között szövődő románcról, most pedig végre hivatalosan is megerősítették, hogy együtt vannak.

A Modern család színésznője az Instagramján osztott meg 24 óráig elérhető képet, amin a térdműtétje után bekötözött lába látható, és az elképesztően jóképű orvosa, aki egyben az új párja is. A képet IDE kattintva, a toofab oldalán tudod megnézni.

"Ha valaha is lesz egy nagyobb térdműtéted, győződj meg róla, hogy jóképű orvost kapsz, aki veled tölti az éjszakát!"

- írta a képre az 51 éves színésznő.

Komolynak tűnik a dolog kettejük között, mivel Vergara még az “sz” betűs szót sem félt használni:

“Szeretlek Dr. @jdsaliman.”

- írta a képhez, amin párja őrangyalként emelkedik fölé.

Nem először mutatkozott együtt az álompár. Vergarát 2023 végén többször is látták Los Angelesben és környékén új kedvese karján.

Ideje volt, hogy a színésznő is továbblépjen, hiszen pár hónapja a volt férje, Joe Manganiello is bejelentette, hogy új párt talált Caitlin O'Connor személyében.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Klasszikus stílusú fürdőruhában pózol a gyönyörű, magyar plus size modell, Sirokai Diána
Divatos darabot mutatott be Instagramon. Mutatjuk a fotót!

Megosztom
Link másolása

Idén újra divat a fekete-fehér!

Ennek jegyében lettek tele az üzletek fekete, fehér és fekete-fehér ruhadarabokkal.

Ez persze a fürdőruhadivatot is meghatározza, felbukkantak a klasszikus formák és ez az elegáns színösszeállítás.

Sirokai Diána magyar plus size modell is bemutatott most egy fekete-fehér bikinit és egy fürdőruhát is Instagramon.

Mutatjuk:


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Kulcsár Edina Instagram storyban mutatta meg a terhespociját, csodaszép kismama
Csak úgy ragyog a negyedik gyermekét várva!

Megosztom
Link másolása

Nemrég derült ki, hogy Kulcsár Edina és G.w.M, azaz Varga Márk a második gyermekét várja.

Kapcsolatuk igen intenzív, hiszen az is csak bő két éve derült ki, hogy egy párt alkotnak, és ez idő alatt eljegyezték egymást, összeházasodtak és megszületett az első közös gyermekük.

(G.w.M előző kapcsolatából és Kulcsár Edina előző házasságából is született 2-2 gyerek.)

Az influencer pár hete elárulta, hogy ebben a terhességében érzi a legjobban magát, nem görcsöl rá úgy a dolgokra, mint korábban.s

Most egy Instagram-storyban megmutatta nem csak a terhespocakját, hanem azt is, hogy milyen jó formában van. A videóban tornagyakorlatokat végzett.Kulcsár Edina Instagram storyban mutatta meg a terhespociját, csodaszép kismama

Korábban már közzétett egy fotót arról, milyen csodaszép kismamaként:


Megosztom
Link másolása