SZTÁR

Vége: 10 év után búcsúzik az Elviszlek magammal című műsor D. Tóth Krisztával

„Szerettem volna, ha nálam olvassátok először.” – írta DTK.

Megosztom
Link másolása

D. Tóth Kriszta az Instagramon közölte a megdöbbentő hírt:

Véget ér egy korszak: 10 év után megszűnik az „Elviszlek magammal” műsor.

Hazánk egyik legismertebb YouTube-műsora, az Elviszlek magammal, búcsúzik. D. Tóth Kriszta, a formátum házigazdája és megalkotója, saját közösségi oldalán jelentette be a hírt, amely sokakat meglepett.

A népszerű műsor, amely 300 epizódot élt meg, a 2025-ös tavaszi évaddal zárul.

Ahogy mi is megírtuk, a 300. adás igazán különlegesnek ígérkezik, hiszen DTK helyét átveszi Vitray Tamás, az eredeti műsorvezető pedig az interjúalany szerepébe kerül majd.

Most már érthető, miért lesz ilyen rendhagyó ez a rész, hiszen az lesz a műsor történetének utolsó része.

„Az Elviszlek magammal 2025-ben 10 éves lesz (ahogy a WMN maga is). Az indulása óta elkészült 300 epizód. Ilyen hosszan egyhuzamban egy műsorban sem dolgoztam a pályám során. Úgy döntöttem, jövőre meghatározatlan időre elköszönök tőle; a 2025-ös tavaszi lesz az utolsó, mondjuk így: a búcsú évad – ennek megfelelően készülünk rá. A WMN természetesen megy tovább (de még mennyire; jövünk is hamarosan nagy hírekkel), nekem is van számos új formátum- és tartalomtervem. Fogok majd még írni erről a döntésről, de szerettem volna, ha nálam olvassátok először. Köszönöm nektek az elmúlt tíz évet, mindenestül!”

– írta a bejegyzésben Kriszta.

Az Elviszlek magammal az elmúlt években sok néző kedvencévé vált, és számos emlékezetes beszélgetésnek adott teret. Bár a műsor búcsúzik, a nézők biztosak lehetnek abban, hogy D. Tóth Kriszta továbbra is izgalmas projektekkel jelentkezik.

Via Blikk


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Reviczky Gábor meggyógyult: „Már nem vagyok rákos, minden daganatos elváltozás eltűnt a szervezetemből”
A színész a Blikknek beszélt a jelenlegi állapotáról.

Megosztom
Link másolása

Mécs Károly halála után Reviczky Gábort választották a Dankó Rádió hangjának.

Ebből az alkalomból a Blikk megkereste a színészt.

Mécs Károly kétszeres Kossuth-díjas színész február 27-én, 89 évesen hunyt el. Özvegye, dr. Bujdosó Györgyi utólag árulta el, hogy a férje öt éve küzdött a rákkal, de betegségét és az azzal járó megpróbáltatásokat méltósággal viselte haláláig. Erről csak családja és legközelebbi barátai tudtak.

"Én sem tudtam arról, hogy Karcsi milyen súlyos beteg. Pedig már fiatalkorunk óta ismertük egymást, a Thália Színházban találkoztunk. Idős korunkra is megmaradt közöttünk a jó kapcsolat, hiszen mindketten a Magyar Művészeti Akadémia tagjai vagyunk"

mondta Reviczky Gábor, aki az utóbbi években őszintén beszélt arról, hogy rákbeteg.

"Megértem, hogy a betegségéről nem minden ismert ember szeret a nagy nyilvánosság előtt beszélni, de sajnálom, hogy nekem meg sem említette, miközben tudta, hogy hasonló cipőben járunk. Én tudtam volna neki segíteni a gyógyulásban. Tudniillik már nem vagyok rákos, minden daganatos elváltozás eltűnt a szervezetemből."

Reviczky Gábor két éve a lapnak beszélt először arról, hogy beteg, és küzd a kórral. Néhány hónappal később már áttéteket is találtak a szervezetében, többek között a nyirokmirigyekben és a csonjtaiban. A kemoterápia mellett más alternatív kezeléseket is igénybe vett. Közben dolgozott, forgatott.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Nem mindenkinek tetszett Szabó Zsófi köldökig kivágott, agyondekoltált ruhája, amit a Nagy Duettben viselt
„A ruha felső részét nem tudom értelmezni. Van is, meg nincs is” – írta egy kommentelő.

Megosztom
Link másolása

Hét év szünet után március 16-án újra képernyőre került A Nagy Duett.

A TV2-n a hetedik évadban ismét tíz sztárpár lépett színpadra a produkciójával.

A show zsűrijében Kasza Tibi, Szabó Zsófi, Hajós András és Horváth Tamás foglalt helyet, a két műsorvezető pedig Liptai Claudia és Till Attila.

Az adás után többen is szóvá tették Szabó Zsófi mélyen dekoltált, köldökig kivágott ruháját is, ami egyrészt nem bízott sokat a képzeletre, másrészt volt, akinek egyáltalán nem tetszett.

Még egyszer: nem Szabó Zsófival, hanem a rá adott ruhával volt bajuk a hozzászólóknak, miután a műsorvezető megosztott magáról egy videót és egy képet Instagramon.

"A ruha felső részét nem tudom értelmezni. Van is, meg nincs is"

- írta egyikük.

"A ruha felső része nagyon elszabott, nem az ő mérete. Annyira elrontja a dekoltázsát. Pedig maga a ruha szép lenne, ahogy a viselője pedig nagyon szép"

- írta egy másik kommentelő.

Neked mi a véleményed a ruháról?


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Íme, Samantha Fox 10 évvel fiatalabb felesége, aki lassan egy évtizede a párja
Az 1980-as évek szexszimbóluma 2003-ban vállalta fel nyíltan, hogy a nőkhöz vonzódik.

Megosztom
Link másolása

Aki az 1980-as években volt gyerek vagy tini, az már biztosan hallott Samantha Foxról, és hallotta már legalább egy dalát.

Az angol sztár 1966-ban született, és 16 évesen kezdett el modellként dolgozni.

Majd énekesi karrierbe fogott, és olyan slágerek köthetők a nevéhez, mint a Nothing's Gonna Stop Me Now vagy a Touch Me.

Bár férfiakkal randizott annak idején, már az 1990-es évek elején azt pletykálták, hogy valójában a nőkhöz vonzódik. Később igaznak bizonyultak a híresztelések, kiderült, hogy egy ausztrál zenésszel, Cristina Bonaccival járt.

2003-ban hivatalosan is megerősítette, hogy leszbikus. Az akkori menedzserével, Myra Strattonnal alkotott egy párt, a nő 2015-ös haláláig.

A nála 10 évvel fiatalabb Linda Olsen norvég származású turnémenedzserrel 2016-ban ismerkedett meg. 2022-ben házasodtak össze.

Mivel mindketten nyíltan vállalják a kapcsolatukat, magánéletük motiváló sok ember számára.

Az alábbi videót tavaly júniusban tette közzé Samanth Fox az évfordulójuk alkalmából:

Egy másik poszt Valentin-nap alkalmából készült:


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Rossz nézni, ahogyan Britney Spears a kandallórácsba kapaszkodva vonaglik
Reméljük, ez csak elektromos látványkandalló, és nem éri baleset.

Megosztom
Link másolása

Britney Spearst, aki egykor a dalairól és elképesztő tehetségéről volt híres, sokan ma már csak az Instagramon közzétett, időnként közbotrányt okozó fotóiról és videóiról ismerik.

Az utóbbi években a házasságkötése és viharos válása miatt került a bulvárlapok címoldalára.

Furcsa posztjai, és szinte önkívületi állapotban előadott performanszai miatt gyakran írták a kommentelők, hogy szerintük egy időre fel kellene hagyni a posztolással és mentális segítségre szorul, ám ezzel csak azt érték el, hogy a sztár letiltotta a hozzászólás lehetőségét a posztok alatt.

Időnként eltűnik, lekapcsolja a fiókját, majd újraindítja, és folytatja a posztolást.

Legutóbbi videója azért lett hátborzongató, mert Britney Spears, aki szemmel láthatólag valóban nem lehet jól lelkileg és mentálisan, az égő tűz előtt, a kandallórácsba kapaszkodva táncol és rázza a fenekét.

Őszintén reméljük, hogy ez csak egy elektromos látványkandalló...


Megosztom
Link másolása