SZTÁR

Várkonyi Andrea üzenete a diákoknak: ő az egész életét végigtanulta

Fontos üzenet ez az ország diákságának.
Sassy - sassy.hu
2024. augusztus 30.


Megosztom
Link másolása

Várkonyi Andrea Balatonalmádiban tartott beszédet, mint a Mészáros Alapítvány kuratóriumának elnöke, ahol arról mesélt, hogy mennyire fontosnak tartja a tanulást. Elmondta, hogy ő maga is tanított a Szegedi Egyetemen, de ennél is fontosabbnak tartja, hogy

az egész életét végigtanulta. Három diplomája van — egészségügyi közgazdász, orvos és pszichológus —, három nyelvvizsgát tett, és a mai napig folyamatosan tanul valami újat.

Hangsúlyozta, hogy ezt a szemléletet próbálja átadni 17 éves lányának is, mert szerinte a legnagyobb szabadságot az adja, ha valaki tanul.

Várkonyi szerint, ha az ember képezi magát, akkor nagyobb szabadsága lesz az életben, és azt csinálhatja, amit igazán szeret.

Ehhez kapcsolódóan azt is kiemelte, hogy nincs nagyobb boldogság annál, mint amikor valaki azt csinálhatja, amit igazán szeret. Véleménye szerint mindig időt kell találni a tanulásra, és ha valakinek anyagi nehézségei vannak, akkor az alapítványuk támogatást nyújthat.

Várkonyi Andrea és férje, Mészáros Lőrinc együtt voltak jelen a konferencián. Alapítványuk eredetileg az egyetemi és főiskolai hallgatókat támogatta, de később középiskolai és általános iskolai ösztöndíjakat is alapítottak.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Noszály Sándor 32 óra alatt megnyitotta a fejcsakráit: „Velem volt Buddha ereje!”
Furcsa dolgok történtek a Sztárbox ringjében tegnap este.

Megosztom
Link másolása

Az est legnagyobb fordulatát egyértelműen Noszály Sándor szolgáltatta, aki rögtön az első másodpercekben fejjel nekiment a nála jóval testesebb olimpikonnak, Pulai Imrének. Míg Pulai előzőleg, a negyeddöntőben könnyedén padlóra küldte Király Petit a második menetben, Noszállyal már nem bírt. Noszály, aki annak idején a Nagy Ő című műsorral vált ismertté, alig egy perc alatt ütötte ki az 56 éves kenust.

Noszályról kiderült, hogy nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is komolyan készült a meccsre:

egészen Indiáig utazott, hogy spirituálisan is felkészüljön a nagy összecsapásra. Hogy ez mennyiben segített, azt csak találgathatjuk, de az biztos, hogy gyorsan végzett Pulai Imrével. Mindenesetre ő így látta a dolgot:

„Komoly spirituális utat jártam be, 32 órás meditációval megnyitottam a fejcsakráimat, amitől olyan gyorsan mozogtam a ringben, hogy még szemmel sem lehetett követni a kezemet.

Imre a rezgéseim áldozata lett, de már a szorítóban jó utat kívántam neki, velem volt Buddha ereje!” – nyilatkozta talányosan a story.hu-nak. Még tovább ment, amikor az is kiderült, hogy meccs közben eltörte a saját ujját:

„Akkorát ütöttem, hogy elcsúszott a kezem, és eltörtem a saját ujjamat, de nem baj. Négy nap alatt meggyógyítom mantrával!”


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Zsigmond Angi veséjét is megtámadta kint egy vírus: „Ez a legnagyobb negatívuma az Ázsia Expressznek”
Zsigmond Angi drámai pillanatokat élt át az Ázsia Expressz forgatásán.

Megosztom
Link másolása

A fiatal influenszer rosszul lett és el is ájult, ami után orvosi segítségre volt szüksége. Azóta sem derült ki pontosan, mi történt vele, de

annyi biztos, hogy a veséjével és a pajzsmirigyével sincs minden rendben, és foltok jelentek meg az arcán és testén is.

Anginak hónapokat kell várnia, hogy kiderüljön, mi állhat a háttérben.

Zsigmond Angi a fürdőszobában lett rosszul, amikor a párja, Mészáros Bende is vele volt. Bende az interjúban mesélte el, mennyire megijedt:

„Elájultál többször, felakadt a szemed, én nagyon megijedtem, nyuszi”

– mondta a fiú, miközben próbálta hideg vízzel magához téríteni szerelmét. A helyzet tényleg nem volt egyszerű: Angi rengeteget hányt, teljesen elsápadt, és végül infúzióra kötötték.

Most Angi Lakatos Leventének mesélt az állapotáról:

„Ez a legnagyobb negatívuma az Ázsia Expressznek”

- mondta. A legnagyobb gond az, hogy sajnos még mindig nem tudják pontosan, mi lehet a baj.

Valószínűleg valamilyen vírus vagy baktérium támadta meg a szervezetét, de a diagnózisra még várni kell.

Addig is, Angi igyekszik kitartani, és bízik abban, hogy hamarosan kiderül, mi okozza a problémákat.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Diddynek a börtönben is különleges kiváltságai vannak - erről mesélt egy bennfentes
Senki ne számítson arra, hogy együtt ül a többi rosszfiúval.

Megosztom
Link másolása

A kosztümös filmek egyik legjobb része az, amikor az egyébként nagyon gazdag, de borzasztóan gonosz szereplőt bevágják a tömlőcbe, ugyanazok a rácsok és patkányok közé, ahol a többi, szegény származású haramia is szenved.

Nos, a jelek szerint ez is csak mese, és a való életben, pláne a mai világban már szó sincs egyenlőségről, ha a börtönben töltött időről van szó.

Diddy jelenleg egy brooklyni börtön lakója, miután szexkereskedelem, bűnszervezetben való részvétel és prostitúcióra való kényszerítés vádjával letartóztatták. Az 54 éves rapper szeptember 16-án került rács mögé, és az óvadékkérelmét is elutasították. Diddy ártatlannak vallotta magát, de a helyzet egyáltalán nem fest jól számára.

De milyen is az élet egy luxushoz szokott hip-hop sztárnak a szövetségi börtön falai között? Timothy Smith, a Married at First Sight című amerikai reality korábbi szereplője, aki maga is töltött időt szövetségi börtönben, elárult néhány részletet a Daily Mail Australia-nak: szerinte komoly dolgokat nehéz felhalmozni a cellákban, de kényelmes melegít és edzőcipőt nyugodtan vehet magának a börtönbüfében.

Smith szerint Diddy egy úgynevezett „vezetési egységben” van, ami azt jelenti, hogy

nem tették a többi rab közé, nem került egy 4-6-8 ágyas zárkába összezárva a kemény fiúkkal. Szerencséjére egyedül lehet egy cellában.

Tévé és rádió? Valószínűleg ezt a luxust egyelőre nem engedélyezik neki: „Egy Bibliát kaphat, és hetente egy tetszőleges regényt, könyvet. Ennyi.”

A külvilággal való kapcsolata hivatalosan erősen korlátozott,

havonta 300 percet telefonálhat, ha tényleg betartják a szabályokat és nem játssza ki valahogy.

De hát ő Diddy, az a legkevesebb, hogy megpróbálja ezeket a szabályokat kijátszani, pláne, mert a testi épségéért egyáltalán nem kell aggódnia az egyszemélyes zárkában.

Smith szerint Diddy előtt hosszú és kemény út áll, különösen, ha a szövetségiek komolyan ráálltak az ügyre.

„A legjobb, amit tehet, hogy elfogadja, hol van. A szövetségi vádakat nem lehet a megszokott módon lerendezni”

– mondta a férfi, aki szerint, ha valaki megpróbálja végigvinni a pert, még hosszabb büntetést kockáztat, mint amit vádalkuval megúszhatna.

Ha a szövetségiek valóban be akarják zárni, akkor Smith szerint kevés esélye van arra, hogy ebből a helyzetből könnyedén kiszabadul.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Al Pacino 30 éves (ex)barátnője egy újabb idős színészre vetette ki a hálóját
Édeskettesben távoztak együtt egy hotelből.

Megosztom
Link másolása

Bill Maher és Al Pacino (ex)barátnője, Noor Alfallah a hétvégén közösen távoztak a Chateau Marmont Hotelből Los Angelesben, próbálva elkerülni a nagyobb felhajtást. Ez persze nem sikerült teljesen, hiszen a paparazziknak sikerült elkapniuk őket, ahogy éjfél után Maher fekete szedánjában hagyták el a helyszínt - a képeket ITT lehet megnézni.

A 68 éves Maher elegáns szürke öltönyt viselt, míg a 30 éves Noor fekete ruhában és minimális sminkben jelent meg. Egyelőre nem világos, miért voltak a szállodában, de vannak azért előremutató találgatások. A férfi és Noor ismeretságe nem újkeletű, fotók tanúsága szerint már az Oscart követő egyik partin is remekül elszórakoztak együtt (címlapfotónk).

Bill Maher amerikai komikus, műsorvezető, politikai kommentátor, színész és író. Ismertebb szerepe volt a Pizza man című filmben és a Vasember 3-ban is látható volt.

A férfi több interjúban is kifejtette, hogy számára a személyes szabadság és függetlenség rendkívül fontos, és úgy gondolja, hogy a házasság vagy a gyermekvállalás nem illene az életstílusához.

A rosszmájúak szerint azért a férfi kicsit fiatal Al Pacino exéhez, de majd megöregszik.

Pár órával korábban egyébként Noor és Pacino együtt vacsoráztak West Hollywoodban, a Chez Mia étteremben, ahonnan szintén együtt távoztak.

Akkor Noor vezetett, Pacino pedig napszemüvegben próbált rejtőzködni, annak ellenére, hogy már este volt.

Kapcsolatuk 2022 áprilisa óta tart vagy nem tart, erről állandóan megoszlanak a vélemények. 2023 júniusában született is  egy közös fiuk, Roman - akit először nem akart elismerni Pacino, lévén, hogy elvileg képtelen volt arra, hogy teherbe ejtsen bárkit.

A DNS teszt azonban bebizonyította az apaságot, bármilyen módszerrel sikerült is a fogantatás.

Noor 2023 szeptemberében bíróságon kérte a baba teljes fizikai felügyeleti jogát, amit meg is kapott. Al Pacinoval azonban továbbra is osztozik a jogi felügyeleten, és több mint 30 000 dollárt kap Noor gyerektartásként havonta.


Megosztom
Link másolása