SZTÁR
A Rovatból

Váratlan fordulat: Elizabeth Hurley bepasizott, Miley Cyrus apja, Billy Ray Cyrus az új szerelem

Liz Hurley és Billy Ray Cyrus együtt? Még az internet is lefagyott tőlük.

Megosztom
Link másolása

Az internet népe alaposan felszisszent a hét elején, amikor Elizabeth Hurley és Billy Ray Cyrus ledobták az atomot: a színésznő egy közös képet posztolt az Instán, ahol a country legenda csókot nyom az arcára.

A szöveg egyszerű volt: „Boldog Húsvétot!” – de a poszt ereje így is földindulást okozott a kommentmezőben.

„Ki az, aki erre számított 2025-ben? Senki? OK.” – fogalmazta meg a kollektív sokkot egy kommentelő.

Nem sokkal később Billy Ray maga is megszólalt, és a People által idézett interjúban kitálalt: szerinte Elizabeth „egy csodálatos emberi lény”, aki

„olyan okos üzletasszony, mint Dolly Parton. Ha együtt tudtok nevetni, mindent túléltek”

– tette hozzá.

Hogyan keveredtek össze?

A pár először 2022-ben találkozott, a Paradicsomi karácsony forgatásán, nem sokkal azután, hogy Billy elvált korábbi feleségétől, Tishtől. Bár alig játszottak közös jelenetben, a kémia már akkor is érezhető volt.

„Alig ismertük egymást, mégis folyamatosan nevettünk. Pedig akkoriban nem sok okom volt nevetésre”

– mondta Billy.

Később, a forgatás végeztével két évre el is vesztették egymást szem elől, miközben Billy mélyponton volt: „Már azt hittem, az élet nem lehet nehezebb.”

Ekkor jött Elizabeth, aki egy egyszerű üzenettel jelentkezett:

„Hé, látom, most nem könnyű, de tudd, hogy itt vagyok neked.”

És ez mindent megváltoztatott.

A nagy visszatérés az Instán

Az újranyílt kapcsolat végül Húsvétkor lett hivatalos, amikor Elizabeth egy laza, kockás ingben és farmerban, Billy pedig egy kék ingben és csíkos nadrágban feszítettek a közös fotón.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Elizabeth Hurley (@elizabethhurley1) által megosztott bejegyzés

Billy azt is elárulta:

„Hamarosan lesz egy kép, ahol ő csókol meg engem, mert sokan kérdezték, hogy miért mindig én csókolom meg őt. De mit tehetnék?

Ha odatartja az arcát, automatikusan megcsókolom.”

Családi bővítés?

Úgy tűnik, Billy Ray nemcsak Elizabeth szívét, hanem a színésznő fiáét, Damient is meghódította.

„Gyönyörű az egész. És ismétlem: nincsenek elvárások azzal kapcsolatban, hogy innen hová jutunk el, azon kívül, hogy ő és a fia – akit nagyon szeretek – az életem részei lettek.

Isten akkor hozta őket az életembe, amikor a legnagyobb szükségem volt rá.

Egyszerűen jó dolog történt. Régóta nem voltam ennyire boldog.

– vallotta be.

Kik voltak korábban?

Billy Ray gyerekei, Miley, Noah, Trace és Brandi – első házasságából születtek, vagyis az Trace-t és Brandit örökbefogadta, amikor összeházasodott 1993-ben Trish-sel, akitől 2022-ben vált el. 2023-ban rövid ideig Firerose énekesnővel is házasok voltak, de ez a történet hamar zátonyra futott.

Elizabeth Hurley korábban 13 évig Hugh Grant csaja volt, majd egy jó választással a Steve Binggel való futó kapcsolatából született meg a fia, Damian. 2007-ben hozzáment Arun Nayarhoz, de 2011-ben elváltak, később pedig eljegyezte őt a néhai krikettlegenda, Shane Warne.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Nyolc perces tapsvihar járt Cannes-ban a Harry Potter sztárjának meleg szexjelenetéért
A Harry Potter unokatestvérét alakító színész igazából a filmszakma olyan magaslataiba emelkedik épp, amelyről a HP filmek legtöbb szereplője csak álmodik.

Megosztom
Link másolása

A Harry Potter egyik színésze egy X-besorolású filmben szerepel, amely hihetetlen, nyolcperces álló ovációt váltott ki vasárnap este a cannes-i filmfesztivál résztvevőiből.

A 36 éves Harry Melling, aki Dudley Dursleyt alakította a híres varázsló franchise-ban, kulcsszerepet játszik a Pillion című alkotásban, hozta fel a Daily Mail.

A film egy meleg motoros és egy parkolóőr BDSM-kapcsolatát mutatja be, amely nyitottan mutat rá eddig kendőzötten kezelt szexuális tevékenységekre. A film hatalmas tapsot kapott a hétvégi premieren.

A filmet az elsőfilmes filmíró és rendező, Harry Lighton készítette, és a feltörekvő, művészfilmek kategóriában egyre nagyobbat alkotó

Melling mellett Alexander Skarsgård alakítja a főszereplő Rayt.

Harry Melling alakítja a félénk Colint, akinek a külvárosban megszokott, unalmas élete darabokra hullik, amikor találkozik Alexander karakterével, Rayjel.

A pazar szereposztás mellett a történetszál is újszerű a filmszakmában.

Colin, a félénk férfi találkozik Rayjel, egy magabiztos motorosbanda vezérével, aki bevezeti őt egy alá-fölérendelt kapcsolatba,

megkérdőjelezve Colin hétköznapi létezését, és személyes fejlődést indítva el a kettejük szokatlan dinamikáján keresztül.

A cannes-i nyolcperces álló ováció mellett a kritikusok is dicsérettel szórták meg az alkotást. Az Indie Wire például ezt írja:

"Harry Lighton első filmje túlszárnyalja a Babygirl-t egy tartózkodó, bőrruhás motoros és odaadó alárendeltjének grafikus és pszichológiailag összetett ábrázolásában."

A filmben explicit szexjelenetek és a BDSM sajátosságaiból kiindulva vad szerelések szerepelnek, de a cannes-i közönséget ennek ellenére - vagy éppen ezért - mégis lenyűgözte az alkotás.

Ray szexuális kapcsolatot létesít Colinnal, és bevezeti a queer közösségbe. Colint végl zavarni kezdi, hogy alárendeltje a kapcsolatnak.

A Skarsgård színészklán tagja a múltban elmondta, hogy számára végtelenül kényelmesek a szexjelenetek, és meleg jelenetek sem állnak tőle távol, a True Bloodban is volt erre példa.

"Skandináv vagyok, a francba is! Mi imádunk meztelenek lenni"

- nyilatkozta erről Alexander, aki Cannes-ba egy öltönynadrágra húzott, combig érő latex-bőrcsizmában jelent meg.

@brutofficiel Alexander Skarsgård au Festival de Cannes. #alexanderskarsgard #cannes2025 #festivaldecannes #onregardequoi ♬ son original - RAPoXygène

Alexander maga heteroszexuális (és segített is a filmben heteroszexuális kollégáinak a qeer jelenetek eljátszásánál),és hosszú távú kapcsolatban él Tuva Novotny svéd színésznővel, akivel 2022-ben született közös gyermeke.

Megjegyezte azonban, hogy

a homoszexualitás számára mindig is a legtermészetesebb dolog volt,

mivel a nagybátyja és keresztapja is meleg férfiak, így számára ez gyerekkorától ugyanolyan természetes dolog, mint a heteroszexualitás.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Joe Biden a rák egy agresszív fajtájával küzd, Trump pedig üzent neki
Sokkoló bejelentést tettek az USA volt elnökének állapotáról, durván áttétes rákdiagnózisa mindenkit meglepett. Trump persze ehhez is hozzászólt - hozzá képest teljesen unortodox stílusban.

Megosztom
Link másolása

A 82 éves Joe Bidennél a prosztatarák egy igen agresszív formáját diagnosztizálták, jelentette be vasárnap az elnök hivatala.

A diagnózisról szóló közleményt idézi a Daily Mail, miszerint a rák áttétet képzett, és átterjedt a csontjaira is, most pedig a családon a sor, hogy a kezelési lehetőségekről döntsenek.

Biden prosztatáján egy héttel korábban fedeztek fel egy kis csomót,

miután az Amerikai Egyesült Államok exelnöke húgyúti panaszokkal felkereste orvosát. Ezt tovább vizsgálva derült ki a szörnyű hír.

"Pénteken prosztatarákot diagnosztizáltak nála, amelyet 9-es Gleason-pontszám jellemez, csontáttéttel" - írják még. A prosztatarákot ezzel a Gleason-pontszámmal mérik: azt méri, hogy a rákos sejtek hogyan néznek ki a normál sejtekhez képest.

Biden 9-es pontszáma arra utal, hogy rákja az egyik legagresszívabb.

A közleményben leszögezik, hogy bár a betegség súlyos, ez a rák hormonérzékenynek tűnik, így lehetőség van hatékony kezelésre.

Donald Trump, az USA jelenlegi elnöke reagált politikus kollégája állapotára. A legalábbis hirtelen kiszólásairól ismert elnök teljesen emberi arcát mutatva a világnak a következőket üzente a People szerint:

"Melaniával szomorúan hallunk Joe Biden friss orvosi diagnózisáról. Legmelegebb és legjobb kívánságainkat küldjük Jillnek és a családnak, Joe-nak pedig gyors és sikeres felépülést kívánunk."


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Nicole Kidman lebukott, saját hajaként viselt parókában jelent meg Cannes-ban
Nem, mintha nem lenne teljesen bevett dolog Hollywoodban a paróka és a póthaj minden verziója, a színésznőt most mégis pellengérre állították. Ciki vagy nem ciki a parókája?

Megosztom
Link másolása

Nicole Kidman számos filmszerepéhez régóta viselt parókát, most a Cannes-i filmfesztivál szőnyegére lépett egyben - és egyből kiszúrták a szemfüles fotósok.

Az, hogy parókát viselt a 2025-ös Kering Women In Motion Awards díjátadón és a Cannes-i filmfesztivál elnöki vacsoráján, sokak szerint csúfos kudarc és gáz.

Az egy évtizede alapított díjat egyébként olyan nők kapják, akik úttörő hatást gyakoroltak a filmvásznon. Kidman hálós parókasapkája viszont látható volt, és ez elvitte a showt a színésznő tehetségének méltatásáról.

Állítólag eperszőke hajának dúsítása, megjelenése fiatalítása céljából húzott műhajat.

A hollywoodi sztárok gyakran viselnek parókát és hajhosszabbítást, hogy fiatalosabb megjelenést érjenek el, mivel - megőrül a publikum - az ő hajuk is elvékonyodik a kor előrehaladtával.

Amikor átvette a megtiszteltetést, Nicole azt mondta, hogy továbbra is a nemek közötti filmipari egyenlőségért folytatott küzdelemhez használja fel hírnevét. Nicole hozzátette:

"Büszke vagyok arra, hogy csatlakozhatok azon rendkívüli nők listájához, akik előttem részesültek ebben a megtiszteltetésben – művészek és úttörők, akiket mélyen csodálok.

A cannes-i filmfesztivál több mint 30 éve része az életemnek, és izgatottan várom, hogy ezt a hihetetlen elismerést is hozzáadhassam a sok emlékemhez, amelyeket itt szereztem."

A hajbaki a látható parókavonallal nem ért véget: beszéde során látták, hogy a hajtincse eltolódott a fejbőrének természetes vonalától.

A színésznő szakértők szerint nem a klasszikus értelemben vett parókasapkát viselte, hanem speciális módon volt a saját hajához hozzáfonva, rögzítve az extra haj, ami aprólékos munkáról árulkodik. Ugyanakkor többek szerint most egy kevésbé szerencsés módon sikerült ez a rögzítés.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Egy gyerek apjaként beszólt Kid Rock: a ronda, liberális nők miatt lesznek melegek a pasik, és születik kevés gyerek
A gondolati mélységeket nélkülöző celeb szerint a liberális nőkre rá sem lehet nézni, ezért a férfiak inkább nem is csinálnak nekik gyereket. Ezért fogy az amerikai népesség, vallott nézetéről a hazafi.

Megosztom
Link másolása

Izgalmas népesedési teóriával állt elő Kid Rock, a Donald Trump politikáját messzemenőkig támogató amerikai zenész. a Fox News riportjában konkrétan a liberális nőket hibáztatja a csökkenő születési arányért.

Persze minden liberálist ekézett, köztük lekorruptozta Bruce Springsteent és hasonlók, de az egész riport legbicskanyitogatóbb része az volt, amikor

politikai hovatartozás szerint csoportosította a nőket,

és explicit kijelentette, hogy liberális "ribancoknak" értelemszerűen nem csinál gyereket az ember. Hogy Kid Rock kirohanására a riporter röhögéssel és megértéssel válaszolt, az is felvet pár sajtóetikai kérdést.

Kid Rocknak egyetlen 31 éves fia van egyébként,

mégis hosszú perceken át magyarázta, hogy a csökkenő lakosság az alacsony születési számok miatti jelnség (a The Daily Beast itt jegyzi meg, hogy a CDC becslése szerint átlagosan 2,1 születésre van szükség ahhoz per nő, hogy egy nemzet lakossága kizárólag születésekből fenntartsa magát).

"Most döbbentem rá erre, hiszen ki fog lefeküdni ezekkel a ronda, csődbe ment, őrült, elmebeteg, Trump szerint elmezavaros, liberális nőkkel?"

- tette fel elméletének központi kérdését az előadóművész, majd így folytatta:

"Úgy értem, ha megnézed ezeket a gyűléseket, olyan, mintha egy csapat nő lenne ott, akikkel egyetlen pasi sem akar lefeküdni, inkább egy csapat pasi van ott, akik egymással akarnak lefeküdni."

Kid Rock jóban van az eddig hivatalosan 14 gyermeket nemzett Elon Muskkal is, aki a mennyiséget hozza ugyan, de az apák gyöngyének messze nem nevezhető, a nevelésekben leginkább anyagi juttatásokkal vesz részt. Erről a problémakörről a rapper nem említett szór a riportban.


Megosztom
Link másolása