„Válásról csicseregnek a madarak” – mondta korábban Demcsák Zsuzsa férje, most a műsorvezető posztja kavart vihart
A Valentin-nap jött és ment, a romantikus posztok elcsendesedtek, de Demcsák Zsuzsa körül a csend éppenséggel egyre hangosabb. A műsorvezető ugyanis nem a férjével, Ferenccel közös, gyertyafényes vacsoráról jelentkezett be a szerelmesek napja környékén, hanem egy hollandiai családi hétvégéről, ahol a fiát ünnepelték.
Zsuzsa egy posztban összegezte a lényeget: „Annyit kért a 21. születésnapjára a fiam, hogy legyen együtt a család. Teljesítettük!” A teljesítésből, úgy tűnik, a harmadik férj kimaradt.
Pedig Zsuzsa a harmadik házassága elején világossá tette a játékszabályokat: tanult a múltból, ez a kapcsolat már nem lesz a címlapoké, nem lesznek szerelmes posztok, a magánélet tényleg magánélet marad. A stratégia azonban, úgy tűnik, visszafelé sült el, a feltűnő hallgatás ugyanis önmagában is pletykákat szült. Tavaly márciusban, amikor a story.hu rákérdezett a válásról szóló híresztelésekre, a műsorvezető még hezitálás után, de cáfolt. A férje, Ferenc reakciója viszont már akkor is több volt mint szokatlan: a telefonban először letagadta, hogy ő az, majd miután kiderült, miért keresik, csak annyit mondott,
Az idei februári helyzetet tovább árnyalja a kontraszt. Két évvel ezelőtt még minden más volt: Zsuzsa boldogan posztolt arról, hogy kettesben, egy luxusétteremben ünneplik a Valentin-napot, a rajongók pedig ámultak a romantikus képeken. Ehhez képest Ferenc mostanra teljesen eltűnt a műsorvezető közösségi oldaláról. Persze önmagában az, hogy valaki nem posztol a férjéről, még nem jelent válást – főleg, hogy Zsuzsa a mai napig hordja a méregdrága gyűrűjét –, de a televíziós múltját ismerve sokaknál megszólalt a vészcsengő.
A kérdés tehát marad: valóban válságban van a házasság, vagy Zsuzsa csupán a korábban megfogadott elveihez tartja magát kőkemény következetességgel? Egyelőre csak találgatni lehet.
és egyre többen teszik fel ugyanazt a kérdést: hová tűnt Ferenc Demcsák Zsuzsa mellől?
Via story.hu
