SZTÁR

Tóth Gabi szerint ő nem botrányhős: „nagyon sok irigy ember van, és az emberek nem szeretik azt, aki tehetséges”

A kritikával egyébként nincs baja, amennyiben jogos.

Megosztom
Link másolása

Tóth Gabi sok mindenen van túl ebben az évben is, a tavalyi válást követően idén új tábort hoztak létre párjával, hamarosan pedig ismét versenyzőként vesz részt a Sztárban sztár All Starsban.

Az énekesnő azonban nem érti, miért kap ennyire sok negatív véleményt, szerinte nem szolgált rá erre.

„Semmi olyan botrányos dolgot nem csináltam, nem voltak durva ügyeim, mégis rám akasztották a botrányhősnő kifejezést. Szerintem azért van, mert nagyon sok irigy ember van, és az emberek nem szeretik azt, aki tehetséges, és azt sem, ha látják az adott emberen, hogy önbizalommal tör előre, bekapcsol náluk egyfajta frusztráltságot. Utálni mindig könnyebb.”

- mondta el.

Az énekesnőnek nincs baja a kritikával, már amennyiben az jogos, azért is várja az új műsort.

„Nagyon várom az építő jellegű kritikákat, mert azokból mindig fejlődök.

Nincs olyan, hogy mivel húsz éve a popszakmában tevékenykedem, ezért nyugodtan hátradőlhetek. Nagyon is kell fejlődnöm, erre pedig tökéletes ez a műsor, mert a rengeteg színét meg tudod mutatni a hangodnak. Megismered magad, mennyit bírsz, mi a teherbíró képességed, amivel jó, ha tisztában van az ember.” - mondta el a Borsnak.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk



Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Hunyadi írója elárulta, melyik színész volt az, akiben a leginkább csalódott
A regények szerzője, Bán Mór nemrég mesélt arról, hogyan élte meg a karakterei életre kelését.

Megosztom
Link másolása

A TV2-n futó Hunyadi-sorozat itthon véget ért, de most újraéled a nemzetközi streamen – a Netflix berkein belül Ausztriában és más régiós országokban kezdte meg a pályafutását, és úgy tűnik, van kereslet a kardcsörtetésre és nyilazásra.

Közben a háttérben az alkotói gárda sem unatkozik: Bán Mór, a könyvsorozat szerzője – akinek regényei a produkció alapjául szolgáltak – épp a Székelyudvarhelyi Könyvünnepen vendégeskedett, ahol a Médiatér portálnak adott interjút. A beszélgetés egyik pontján előkerült a kérdés, vajon az író mennyire látta viszont a saját fejében élő Hunyadi-univerzumot a képernyőn.

A képzelet vs. casting: ki volt totál más, és ki lepett meg?

Mint mondja, volt olyan színész, aki telitalálat volt, és olyan is, aki elsőre teljesen mást hozott, mint amit elképzelt:

„Gellért esetében azt éreztem, hogy nagyon közel áll ahhoz a Hunyadi-képhez, amit én elképzeltem – válaszolta az író. –

Megmondom őszintén, volt olyan színész, akinél ennek az ellenkezője volt az első benyomásom, nagyon nem így képzeltem. Például Fekete Ernő, aki Cillei Ulrikot alakítja.

Ő az én képzeletemben külsőre, fizimiskára másképpen élt. De annyira lenyűgöző és erős Ernő alakítása, hogy engem nagyon hamar meggyőzött, ő a tökéletes Cillei Ulrik.”

Szóval hiába volt más az arc a fejében, Fekete Ernőnek sikerült bejátszania magát az elképzelt karakter helyére. Ez mondjuk nem kis teljesítmény, tekintve, hogy Cillei Ulrik nem éppen egy háttérszereplő a sztoriban.

Történelmi szappanopera deluxe szereposztással

Bán Mór nem állt meg itt: dicséretet kapott még Rujder Vivien, Törőcsik Franciska, Mátray László, valamint a nemzetközi szereplők is. Bár konkrét neveket már nem sorolt fel, fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy senki sem lógott ki lefelé.

„Összességében fantasztikus szereplőgárda állt össze. Életre keltik ezt a korszakot,

sokat fejlődtek. Nagyon sok olyan emlékezetes alakítást nyújtottak ebben a tíz epizódban, amire reményeim szerint sokáig fogunk emlékezni.”

Ha tehát valaki lemaradt a hazai vetítésről, vagy csak most jön rá, hogy érdekli a történelem kosztümben, CGI-háttérrel és páncélos emberhaddal, akkor a Netflixen (legalábbis Ausztriában) újraindul a középkor.

És ki tudja – ha a nemzetközi közönség is ráharap, lehet, hogy más országokban is elérhető lesz. Vagy jön a második évad. Vagy egy spin-off Szilágyi Mihállyal. Vagy egy musical. Hadd adjunk ötleteket.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Komoly tervei vannak Meghan Markle-lel kapcsolatban Vilmos hercegnek, ha király lesz
Úgy tűnik, Vilmos herceg már eldöntötte, mit fog elsőként rendbe rakni, ha egyszer Károly király átadja neki a stafétabotot.

Megosztom
Link másolása

Vilmos király egyik első dolga az lesz, hogy Meghan Markle királyi titulusait – a HRH (Her Royal Highness / Ő Királyi Fensége) címeket – törölje, miután a pár finoman szólva sem úgy viselkedik, mint akik lemondtak a palotáról, a protokollról meg a jogilag kényes hercegi szórakozásokról.

„Lehet, hogy Károly még hajlandó eltűrni ezt az egészet, de Vilmos nem... Ő úgy gondolja, mindent elárultak, amit a család képvisel, és az a gondolat, hogy a királyi státuszukat névjegyként használják, dühbe tudja hozni”

állítja egy udvari bennfentes.

Meghan lekvárt árul „Ő Királyi Fensége” névjeggyel

A balhé apropója ezúttal egy ajándékkosár, amit Meghan Markle az As Ever nevű új lifestyle márkájához kapcsolódva küldött el egy podcast-házigazdának, az alábbi kísérőszöveggel:

„Ő Királyi Fensége, Sussex hercegnéje tiszteletteljes üdvözletével.”

Igen, az a „HRH”, amit elvileg nem használhatnának, mióta 2020-ban örökre kiléptek a királyi család dolgozó tagjai közül. Pláne, hogy Erzsébet királynőnek erre ígéretet is tettek.

Ez már nem „Megxit”, ez már trón előtti pozicionálás

Egy másik, Vilmoshoz közeli forrás szerint az egész nemcsak irritáló, hanem egyértelmű határátlépés:

„Az, hogy Meghan használja a HRH címet, megmutatja, mennyire gyenge és tehetetlen [Károly]. Tudják, hogy nem fog semmit tenni.

De Vilmos király ezt nem fogja eltűrni. Amint ő lesz az uralkodó, a címeket egyszerűen el fogják venni. Találnak rá módot.”

Vagyis szerintük Meghan pontosan tudja, hogy Károly nem akar konfrontálódni, de sokan bíznak abban, hogy ha egyszer Vilmos kerül a trónra, vége lesz a királyi lekvározásnak.

Meghan szerint ez csak egy „személyes ajándék” volt

A Markle-oldal természetesen cáfol, mondván:

„Nyilvánosan nem használják a ‘HRH’ megszólítást, ez egy személyes ajándék volt, és a címük továbbra is megmaradt.”

Vagyis szerintük továbbra is joguk van a címekhez, csak nem használhatják őket üzleti célra – de mivel ez csak egy podcast-ajándékkosár volt (benne egy kis eperrel és aláírással), az szerintük nem számít üzletnek.

Csakhogy egy udvari alkalmazott egyértelműsítette, mi volt a megállapodás a királynővel:

„A királyi feladatoktól való visszalépésük feltételei során egyértelművé tették számukra, hogy beleegyeznek abba: az Ő Királyi Fensége címeket semmilyen formában, soha többé nem használják.”

Ezt az eredeti királyi nyilatkozat is megerősíti, hogy a Sussexek:

„nem használhatják a HRH (Ő Királyi Fensége) címeiket, mivel többé nem aktív tagjai a királyi családnak.”

Mindenki hallgat, és a dzsem jól fogy

A palota természetesen nem kommentálta az ügyet, ahogy Meghan és Harry sem. Közben a márka, az As Ever jól fogy: az első körben piacra dobott termékek (málnalekvár, citrom-gyömbér tea, ehető virágszirmok és süteménypor) már elfogytak.

A Netflixes műsorához is hozzácsaptak egy második évadot. Úgyhogy

Meghan a valóságban inkább egy luxusmárkát építő influenszer, aki a királyi múltat brandingeszközként használja – legalábbis amíg valaki le nem veszi róla azt a HRH-pecsétet.

És Vilmos szerint ez csak idő kérdése.

Via PageSix


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Nem hiszed el, mivel foglalkozik Détár Enikő fia: „Ma már jobbnál jobb referenciával büszkélkedhetünk”
Détár Enikő és Rékasi Károly fiáról, Rékasi Zsigmondról nem feltétlenül ez a foglalkozás ugrana be elsőnek.

Megosztom
Link másolása

Rékasi Zsigmond már öt éve tolja a bizniszt, ami azóta több mélypontot is túlélt, de mostanra már komoly kliensek bízzák rá magukat. Hogy mi ez az üzlet? Testőr cége van! Zsigmond szerint volt idő, amikor majdnem bedobták a törölközőt:

„Kezdetben döcögősen indult a vállalkozás, úgy volt, hogy le kell húznunk a rolót. Végül egyre több megkeresést kaptunk, és ma már jobbnál jobb referenciával büszkélkedhetünk a csapatommal.

Például mi adtunk személyvédelmet a volt köztársasági elnöknek, Novák Katalinnak is, de rengeteg magánszemélytől és cégtől kapunk megbízást” – mondta a Storynak.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Rékasi Zsigmond (@rekasizsigmond) által megosztott bejegyzés

Az R-SEC Kft. ma már negyven emberrel dolgozik, Rékasi Zsigmond pedig nemcsak a háttérből dirigálja a dolgokat, hanem személyesen is beáll akciózni, ha arról van szó.

Nem csak politikusokat vagy hírességeket védenek, hanem több ezer fős tömegrendezvényeket is biztosítanak.

A céges kultúráról Zsigmond így beszélt:

„Nagyjából negyvenfős állományt vezetek, és nagyon hálás vagyok minden munkatársamnak. Bár tény, hogy mindenkitől megkövetelem a maximumot, sokat várok el az embereimtől, cserébe viszont teljes megbecsülést és odafigyelést kapnak.

Ráadásul én nem az a típusú főnök vagyok, aki asztalra feltett lábakkal dirigál, én magam is kimegyek terepre. És ha a helyzet úgy kívánja, akár a testi épségemet kockáztatva veszem védelmembe a megbízóimat.”

Szóval Rékasiék fiának mostanra bejött az élet: a testőr-biznisz szépen kinőtte magát, az egykori nehéz indulás után ma már államfők körül is ő állhat készenlétben.


Megosztom
Link másolása