Tóth Gabi is megszólalt: elárulta, szerinte miért feszült a viszonya a nővérével
Amikor egy testvérpár egyik tagja már pszichológushoz fordul, hogy fel tudja dolgozni a másikat, ott azért sejthető, hogy nem csak a vasárnapi húsleves fűszerezése körül megy a vita. A Tóth testvérek viszonyának legújabb fejezetét Vera nyitotta meg, amikor egy podcastban beszélt arról, hogy
A lavinát Tóth Vera indította el az Én Kék Zónám című podcast vendégeként, ahol lényegében kimondta, hogy feladta a harcot. „Őszintén szólva, én nem tudom őt megállítani, és már nem is akarom. Elnézést kérek, 38 éves, el tudja dönteni, hogy akarja elszúrni vagy éppen előre vinni az életét.
– mondta Vera, hozzátéve, hogy a legtöbb, amit tehetnek, az az érzelmi támogatás. „Mi támogatjuk őt érzelmileg, ha valamiben elcsúszik. Ez a legtöbb, amit tehetünk.”
Vera szerint a megoldási stratégia a tudatos témakerülés lett, főleg a közéleti kérdésekben, ahol nem egyezik a véleményük. „Én messziről kerülöm vele a politizálást. Szerintem ennek nincs helye a családi vacsoránál, nem találom helyénvalónak ezt a témát. Minden pillanatban azt próbálom felé kifejezni, hogy engem ő mint magánember érdekel. Hova megy fellépni, hogy van a kislánya. Erre terelem a beszélgetéseket.”
Erre a nyíltságra reagált most Tóth Gabi a Patrióta YouTube-csatornáján, amit az nlc.hu szemlézett. Amikor a nővérével való kapcsolatáról kérdezték, egyértelművé tette, hogy a nézetkülönbségeknek komoly szerepük van a köztük lévő távolságban. „Ezzel most megfogtál…
És ez egy nehéz ügy, de nyilván a testvérem, és mindig ott leszek bármiben, amiben kell neki, mert szeretem őt” – ismerte el Gabi.
A helyzet persze nem új, emlékezhetünk, legutóbb a Megasztár miatt akaszkodtak össze nyilvánosan, amikor Vera keményen kritizálta a műsort, amit Gabi zokon vett. Bár akkor kibékültek, a mostani nyilatkozatokból kirajzolódik egy tartós állapot: a testvéri szeretet megvan, de a békét csak a legérzékenyebb témák tudatos kerülésével tudják fenntartani.
Via story.hu
