Tíz évvel Prince halála után megrázó részletek derültek ki a legenda utolsó hónapjairól
Tíz év telt el Prince halála óta, de úgy tűnik, még mindig tud olyat mutatni ez a történet, amitől az embernek összerándul a gyomra. Most Mark Brown, a The Revolution egykori basszusgitárosa beszélt arról, hogy a legendás zenész már hónapokkal a 2016. április 21-i halála előtt zavarodottnak, feledékenynek tűnt, és voltak pillanatok, amikor úgy látszott, egyszerűen kihullanak a fejéből a frissen megtörtént dolgok.
Az alapképlet eddig is tragikus volt, ahogy a PageSix írja. Prince-t 2016. április 21-én találták holtan a minnesotai otthonában, a hivatalos megállapítás szerint véletlen, saját maga által bevett fentanyl-túladagolás végzett vele. A későbbi nyomozati megállapítások szerint olyan hamis tablettákat is találtak a környezetében, amelyek Vicodinnek tűntek, valójában viszont fentanylt tartalmaztak, és a halála előtti napokra már addiktológiai segítség szervezése is folyamatban volt: egy kaliforniai szakemberrel terveztek találkozót, ami végül sosem jött létre.
És éppen ezért különösen nyugtalanító, amit Brown most felidézett. A történet szerint a kapcsolatukat egy Paisley Parkban dolgozó takarító, Jim Lundstrom kezdte újramelegíteni, amikor jelezte Brownnak, hogy Prince sokat emlegeti őt, és mintha békülni akarna. Aztán Prince tényleg felhívta, meghívta Minneapolisba, és közös munkáról beszélt.
Brown elmondása szerint Kaliforniából odautazott Minneapolisba, beköltözött a hotelbe, és várt. Várt, mert Prince hívta. Csakhogy Prince közben mintha teljesen elfelejtette volna, hogy ő kérte oda. Napok teltek el úgy, hogy semmi nem történt, és végül John Blackwell Jr. közbenjárása kellett ahhoz, hogy egyáltalán kiderüljön: itt nem sértődés, nem játszma, hanem valami egészen más lehet a háttérben. Mark Brown a Page Sixnek úgy fogalmazott:
És ez még csak az első kör volt. Mark Brown szerint később Prince már új zenekarról, a régi Revolution-hangzás újraélesztéséről beszélt, ő pedig annyira komolyan vette a dolgot, hogy vissza is költözött Minneapolisba. Aztán amikor megjelent Paisley Parkban, Prince arcán olyan döbbenet futott át, mintha ott, abban a pillanatban esett volna le neki, hogy ezt az egészet ő maga kezdeményezte.
Brown magyarázata egyértelmű: szerinte az erős fájdalomcsillapítók tompították, ködösítették Prince emlékezetét. Úgy véli, a zenész a csípőfájdalmai miatt támaszkodott opioidokra, ezek pedig nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is felőrölték. Ez a kép azért üt ennyire nagyot, mert tökéletesen rímel arra, amit a halála után a nyomozásból megtudtunk: Prince a nyilvánosság előtt továbbra is Prince maradt, a hibátlanul kontrollált ikon, miközben a háttérben már egy súlyos függőségi és egészségügyi válság körvonalazódott.
A róla szóló, 2019–2020 körüli interjúkban ugyanő mesélte, hogy Prince-nél létezett a hírhedt „Bat Phone”, amin bármikor jöhetett az utasítás, akár hajnalban is, és ha valaki nem reagált elég gyorsan, már küldték is érte az embereket. Mark Brown arról is beszélt, hogy a színpadi hibákat listázták, és pénzbírság járt értük; egy alkalommal 1200 dollárt vontak le tőle egyetlen koncert után. Ez a Prince-kép a megszállott, fókuszált, mindent kontrolláló perfekcionistáról szól. Éppen ezért sokkoló a kontraszt a későbbi, emlékezetkiesésekkel küzdő emberrel.
És talán itt válik az egész többé egyszerű celebtragédiánál. Mert Prince története ma már nemcsak egy géniusz elvesztéséről szól, hanem arról is, hogyan ütközik a popsztár-sebezhetetlenség mítosza az opioidválság nagyon is földi valóságával. Arról, hogy mennyi mindent el lehet rejteni egy zseniális színpadi jelenlét mögé.
Brown mostani megszólalása persze nem bírósági jegyzőkönyv, hanem személyes visszaemlékezés. De éppen ettől erős. Nem a toxikológiai jelentést akarja helyettesíteni, hanem azt az űrt tölti ki, ami a hivatalos dokumentumokból hiányzik: milyen volt belülről nézni, ahogy egy valaha pengeéles elme elkezd ködbe veszni. Tíz évvel Prince halála után talán ez a legnyugtalanítóbb felismerés: nemcsak az a kérdés, mi ölte meg, hanem az is, hogy hányan látták, hogy baj van — és mennyire lett volna még akkor megmenthető.
