ÉLETMÓD
A Rovatból

Szereted a vegán csokit? A legegészségtelenebbek közt vannak az ultrafeldolgozott növényi élelmiszerek

A vegán életmódot is lehet jól csinálni, de pillanatok alatt válhat egészségkárosító táplálkozássá. Az ultrafeldolgozott élelmiszerek akkor is károsak, ha növényi alapúak.

Megosztom
Link másolása

A növényi alapú ultrafeldolgozott élelmiszerek szívbetegséggel és korai elhalálozással hozhatók összefüggésbe egy friss tanulmány szerint, írja a CNN.

A krónikus betegségek kialakulásának kockázatában és a bolygóvédelemben egyértelműen erős a csak növényi alapú étrend a szakértők szerint.

Ez viszont nem jelenti azt, hogy makarónin, sült krumplin vagy mélyhűtött élelmiszeren kell élni, de a növényi csokik, fánkok se lesznek az érrendszer barátai.

Bár ezek az ultrafeldolgozott termékek mindegyike húsmentes, nem veszélytelenek

– tartja Duane Mellor, a birminghami Aston Medical School dietetikusa és vezető tanára egy kutatásra hivatkozva.

„Nem mindig állja meg a helyét, hogy a növényi alapú élelmiszer egy az egyben egészséges, hiszen végül is a cukor is növényi alapú" - mondta Mellor közleményében.

„A kekszek, chipsek, édességek és üdítőitalok technikailag növényi alapúak lehetnek, de nem tekinthetőek az egészséges táplálkozás részének” - emelte ki.

Valójában az ilyen növényi alapú gyorsételek fogyasztása drámaian megemeli a rossz koleszterinszintet, kialakulhat tőlük magas vérnyomás, és az ezzel együtt járó szívbetegségek, valamint az idő előtti elhalálozás – állítja egy új tanulmány, amely a szerzők szerint az első az ultrafeldolgozott növényi élelmiszerek kutatásában.

„A növényi alapú termékek fogyasztása alapvetően előnyös lehet, védelmet nyújthatnak bizonyos egészségügyi problémákkal szemben, ugyanakkor kockázatot jelenthet – minden az élelmiszerek feldolgozásának szintjétől függ”

- húzta alá Renata Levy, a tanulmány vezető szerzője, az Epidemiological Research kutatója.

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek számos ipari folyamaton mennek keresztül, mint például a hevítés, a tápanyagok és fehérjék feldarabolása, formázás és préselés, és vegyi anyagokat adtak hozzájuk a szín, illat, íz és állag szimpatikussá tétele miatt.

Az ebbe a kategóriába tartozó ételeket úgy alakították ki mesterségesen, hogy az emberi ízlelőbimbók számára rendkívül ízletesek legyenek.

Emellett nagyon kényelmes őket felhalmozni otthon és fogyasztani, mert az ember csak előveszi, és sokszor főzés nélkül megeheti őket. Népszerűek, de semmiképp nem ajánlott rendszeres fogyasztásuk.

A feldolgozatlan élelmiszerek közé tartoznak a friss gyümölcsök és zöldségek, nem vegán, hanem vega étkezés során pedig még a tojás és a tej. A minimálisan feldolgozott élelmiszerek közé tartoznak a kulináris összetevők, például a só, a gyógynövények és az olajok, valamint az olyan élelmiszerek, mint a konzervek és a fagyasztott zöldségek.

„A feldolgozott élelmiszerekben jelen lévő élelmiszer-adalékanyagok és ipari szennyeződések oxidatív stresszt és gyulladást okozhatnak, tovább súlyosbítva az egészségügyi kockázatokat”

- mondta az első szerző, Fernanda Rauber, a Nupens/USP kutatója.

„Ezért eredményeink alátámasztják a feldolgozatlan növényi alapú élelmiszerek felé történő elmozdulás fontosságát, vagy legalábbis érdemes figyelembe venni a feldolgozás mértékét a szív- és érrendszeri egészségügyi kockázatok javítása érdekében” - mondta Rauber közleményében.

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek káros hatásairól készült tanulmány részletei

A The Lancet Regional Health — Europe folyóiratban hétfőn publikált tanulmány az Egyesült Királyság Biobank nevű longitudinális vizsgálatának adatait használta fel, amely Angliából, Skóciából és Walesből vett adatokat.. Több mint 118 ezer 40 és 69 év közötti ember válaszolt az étrendjével kapcsolatos kérdésekre. Ezt az információt később összevetették a szív- és érrendszeri kockázati tényezők kialakulásával kapcsolatos kórházi és halálozási adatokkal.

A növényekből készült ultrafeldolgozott élelmiszerek 5%-kal növelték a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, miközben 13%-kal növelték a korai halálozás kockázatát.

A kutatók azt is megállapították, hogy a friss, fagyasztott vagy minimálisan feldolgozott növények 7%-kal csökkentették a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát, miközben 13%-kal a szívbetegség miatti halálozás kockázatát.

Tehát a növényi alapú, okosan összerakott étrenddel nemhogy nincs probléma, ezek még javítanak is az egészségügyi mutatókon.

A tanulmány olyan növényi alapú húskészítményeket is vizsgált, mint a vegán kolbászok és vega-húsok (többnyire valamilyen hüvellyesből készült verziókat), amelyek természetüknél fogva az ultrafeldolgozott csoportba kerültek.

Nehéz volt azonban meghatározni, mekkora kockázatot hordoznak ezek az élelmiszerek – mondta Peter Scarborough, az Egyesült Királyság Oxfordi Egyetemének népegészségügyi professzora. Maga nem vett részt a vizsgálatban, csak véleményezte azt.

„A növényi alapú húsalternatívák az ebben a tanulmányban szereplő összes növényi alapú ultrafeldolgozott élelmiszernek csak 0,5%-át teszik ki” - mondta Scarborough közleményében.

A tanulmányban vizsgált növényi alapú ultrafeldolgozott élelmiszerek több mint fele csomagolt kenyér, sütemény, zsemle vagy más péksütemény volt,

amelyek alapvetően is egészségtelennek számítanak állandóan fogyasztva, ezért Scarborough szerint a tanulmányból még nehéz bármilyen következtetést is levonni.

„Jól ismert, hogy a jól kiegyensúlyozott növényi alapú étrendek, mint a mediterrán vagy a DASH diéták, kedvezőek a szív- és érrendszer egészségére,

és ezek már hangsúlyozzák az egészségtelen ételek, például a chipsek stb., a cukorral édesített italok, sütemények, kekszek és édességek kerülését” – ezt már Tom Sanders, a londoni King's College táplálkozástudományi és dietetikus professzora állítja a tanulmányt kritizálva.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


ÉLETMÓD
A Rovatból
Évtizedes rejtély oldódhat meg: két baktérium indíthatja el a szklerózist, ezt a súlyos autoimmun betegséget?
A sclerosis multiplex egyik fő kiváltó oka a bélrendszerben rejtőzhet. A német kutatók felfedezése azért óriási lépés, mert egereken is igazolták, hogy a mikrobák tényleg képesek betegséget okozni.

Megosztom
Link másolása

Úgy tűnik, a nagy rejtély, hogy miért lesz az egyik egypetéjű iker sclerosis multiplexes, a másik meg nem, valószínűleg a bélrendszerben dől el.

Egy friss, és kitűnő kutatás ugyanis név szerint azonosított két baktériumot a betegség megjelenéséhez kapcsolódóan.

A müncheni Ludwig Maximilian Egyetem tudósai egy zseniális trükkel iktatták ki a legzavaróbb tényezőt, a genetikát.

81 olyan egypetéjű ikerpárt vizsgáltak, ahol az egyik testvér SM-beteg volt, a másik pedig teljesen egészséges.

Mivel a DNS-ük megegyezik, a különbséget valami másnak kellett okoznia.

A kutatók a bélflórára gyanakodtak, és igazuk lett: két konkrét törzs, az Eisenbergiella tayi és a Lachnoclostridium sokkal nagyobb számban volt jelen a beteg testvérek szervezetében

– számolt be róla a kutatást vezető intézet közleménye.

Ezzel végre nemcsak egy homályos sejtésünk van arról, hogy a mikrobiomnak „köze lehet” a dologhoz, hanem van két konkrét gyanúsítottunk.

A baktériumokat beültették olyan steril, csíramentes egerekbe, amelyek genetikailag hajlamosak voltak az SM-hez hasonló betegségre.

Az eredmény drámai volt: az állatoknál kiütköztek az idegrendszeri tünetek, amivel a kutatók bizonyították, hogy ezek a mikrobák ténylegesen képesek beindítani a betegséget.

Ez a funkcionális bizonyíték az, ami az egész kutatást áttöréssé teszi, mert a puszta együttállás helyett ok-okozati kapcsolatra utal.

A felfedezés a betegek számára is kézzelfogható reményt jelent.

A jövőben a bélflóra elemzésével talán előre jelezhetővé válik a kockázat, és célzott beavatkozásokkal – speciális diétával, probiotikumokkal vagy akár a káros baktériumokat kiirtó terápiákkal – meg lehetne előzni a betegség kialakulását.

Persze ez nem a holnapi nap csodája, a humán klinikai vizsgálatok még hátravannak, de az irány már egyértelmű.

Az utóbbi időben a tudományos és a hétköznapi figyelem is egyre inkább az idegrendszer és a belső egészség kapcsolatára irányul. Míg egyes cikkek a hasznos bélbaktériumokat támogató étrend fontosságát hangsúlyozzák, addig a laboratóriumokban Dr. Lakatos András és csapata az idegrostok újranövesztésén dolgozik. Eközben a közbeszédet erősen formálják az SM-mel élő ismert emberek, például Christina Applegate személyes vallomásai is, amelyek megmutatják a betegség mindennapi terheit, és felerősítik az igényt az olyan áttörésekre, mint amilyet most a mikrobiom-kutatás ígér.

Via Synergy Munich


Megosztom
Link másolása

ÉLETMÓD
A Rovatból
Súlyos intim fertőzést okozhat a nőknél 3 ártalmatlannak tűnő hétköznapi szokás
A szűk, nem szellőző ruházat, az illatosított intim higiéniai termékek használata és a cukor a leggyakoribb kockázati tényező. Felborítják a hüvely természetes pH-egyensúlyát, növelve a fertőzésekre való hajlamot.

Megosztom
Link másolása

A testünk kényes egyensúlyban lévő, élő ökoszisztéma. Ezt egyre több kutatás támasztja alá, ami az emberi szervezettel foglalkozik a mikrobiomtól a rákkutatásig.

De hiába a jól felépített és általában működő rendszer, amikor a különféle környezeti hatások, vírus- és bakteriális fertőzések folyamatosan "bombázzák" a testünket.

A divattal, az olcsó alapanyagokkal, a műanyag kajával és a modern életmóddal sajnos nap mint nap mi magunk is hadat üzenünk a szervezetünknek, köztük az intim szerveknek is.

Mi a legfőbb gond?

A túl feszes nadrág műszálas fehérneművel, az illatosított intim kozmetikumok használata és a cukorral felturbózott étrend könnyen felboríthatja a hüvelyflórát és az intim testtájak rendjét. Táptalajt biztosíthatnak a legkellemetlenebb fertőzéseknek.

Mert hiába néz ki jól a bőrünkre feszesen tapadó farmer, ha közben odabent egy trópusi üvegházat hoz létre, ami a baktériumoknak maga a Kánaán.

A testednek is megvannak a maga ciklusai, amelyek a hormonokkal közvetlenül befolyásolják a hüvely pH-értékét és a természetes védővonalat jelentő mikroflórát. Ilyen a kamaszkor, a menstruáció, a terhesség vagy a változókor.

Ezekben az időszakokban a szervezet eleve sebezhetőbb, emiatt a külső ártalmak hatása is felerősödik. Vagyis legapróbb hiba is elég lehet a fertőzés kirobbanásához. Ha a panaszok visszatérnek, vagy ezekben az érzékenyebb életszakaszokban jelentkeznek, a legjobb azonnal szakemberhez fordulni.

A poliészter, vagyis gyakorlatilag műanyag alapanyagú fehérnemű megakadályozza a bőr légzését, és meleg, párás környezetet teremt, amiben a kórokozók elszaporodnak.

Ha ezt még egy szűk szabású nadrággal is megfejeljük, a hatás garantált – írta a Femina.hu.

A megoldás nem ördöngösség: a természetes pamut anyagok engedik szellőzni a bőrt, érdemes ezeket hordani a mindennapokban.

Sportoláshoz persze kellhet a technikai anyag, de utána azonnal cseréljünk szárazra, éjszakára pedig a legjobb, ha hagyjuk az intim területet teljesen szabadon.

A hüvely öntisztuló rendszer, ezért nincsen szükséged intim dezodorra, illatosított intim törlőkendőre a tisztán tartásához.

A nemzetközi ajánlások szerint a legjobb a langyos víz, esetleg egy illatmentes, kímélő mosakodó a külső részekre.

További ellenség a sok ultrafeldolgozott élelmiszer a finomított szánhidrátokkal, és a sok cukor.

Ez bizonyítottan növeli a Candida-fertőzések kockázatát.

A gombás hüvelyfertőzések kockázati tényezői között a friss összefoglalók továbbra is kiemelik a gyakori antibiotikum-használatot és a magas vércukorszinttel járó állapotokat. Az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ szerint a visszatérő vagy nehezen kezelhető esetek hátterében gyakran a rosszul kontrollált cukorbetegség áll. Ez is alátámasztja, miért éri meg a megelőzésben a vércukorszint kordában tartására és a kíméletes higiénés szokásokra fókuszálni, mielőtt komolyabb probléma alakulna ki.


Megosztom
Link másolása


EGÉSZSÉG
A Rovatból
A hatóságok komoly figyelmeztetést adtak ki a kerti medencékre – hányás, hasmenés vagy akár tüdőgyulladás is lehet a vége
A magyar népegészségügyi hatóság azért adott ki útmutatót, mert a magánmedencék komoly közegészségügyi kockázatot jelentenek. A tévhitek ellenére az erős „klórszag” nem azt jelenti, hogy túl sok a klór. Épp ellenkezőleg: azt jelzi, hogy a klór már nem bírja a harcot a vizelettel és izzadsággal.

Megosztom
Link másolása

A kerti medence addig a gondtalan nyár szimbóluma, amíg a gondatlanul beállított víz egy komplett baktériumtenyészetté nem változik. Egyetlen elrontott klórszintből családi csobbanás helyett hasmenés, bőrkiütés vagy akár tüdőgyulladás lehet.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ útmutatóban figyelmeztetett, hogy a magánmedencék hiányos vízkezelése komoly veszélyforrás.

Most, hogy tudjuk, mi forog kockán, nézzük a tiszta víz három alappillérét, és azt, hogy mit kell tenni, hogy a pancsolás ne egy biológiai fegyverkísérlet legyen.

A láthatatlan ellenségek a vízben ugyanis nem viccelnek!

Az elhanyagolt medence egy valóságos kórokozó-koktél, amiben olyan szereplők úszkálnak, mint a Cryptosporidium, a Giardia vagy a norovírus, amelyek mind csúnya, vizes hasmenést okoznak. De ott van a Pseudomonas baktérium is, ami a szőrtüszőgyulladásért és a fülgyulladásért felel, a Legionella pedig egyenesen a tüdőnket támadhatja.

A legkeményebb ellenfél a Cryptosporidium, aminek a klór sem igazán árt. Michele Hlavsa, az amerikai Járványügyi és Megelőzési Központ szakértője szerint a parazita elképesztően szívós.

Ezért a vízminőség szentháromságát, a szabad klórt, a pH-értéket és a rendszeres mérést véresen komolyan kell venni.

A pH-értéknek 7,0 és 7,8 között kell lennie, mert a klór csak ebben a tartományban tud hatékonyan fertőtleníteni. Ha ez elcsúszik, hiába öntjük bele a vegyszert, nem fog érni semmit. A szabad klór szintjének egy átlagos medencében legalább 1 mg/liternek, egy forróbb vizű pezsgőfürdőben pedig minimum 3 mg/liternek kell lennie.

Ezeket az értékeket naponta legalább kétszer, egy kerti buli alatt pedig akár óránként is ellenőrizni kell. A folyékony reagenssel működő DPD-tesztek sokkal pontosabbak, mint a papírcsíkok.

A klór pedig nem egy varázslat: az E. coli baktériumot egy perc alatt elintézi, de a Giardia parazitának már 45 percre, a korábban említett Cryptosporidiumnak pedig napokra van szüksége – derül ki az amerikai Járványügyi és Megelőzési Központ útmutatójából.

A pezsgőfürdők párája különösen veszélyes lehet, mert a Legionella baktériumot juttathatja a tüdőnkbe. Michele Hlavsa szerint ez a kórokozó és a forró vizes kádak szorosan összetartoznak.

„Ha a legionellára gondolok, a pezsgőfürdők jutnak eszembe. […] Ha legionella van a pezsgőfürdőben, a fúvókák által keltett cseppeket belélegezhetjük.”

A megelőzéshez kőkemény napi és heti rutin kell. Minden fürdőzés előtt kötelező a zuhany, hogy a testünkről lemossuk az izzadságot és a krémeket. A kisgyerekeket óránként ki kell parancsolni a vécére. Hetente egyszer pedig jöhet a nagytakarítás: a falak és az aljzat lesikálása, porszívózás, a szkimmerkosár kiürítése és a szűrő visszamosatása.

Ha a víz zavaros vagy algásodni kezd, az azt jelenti, hogy a kórokozók bulit tartanak. Ilyenkor jöhet egy alapos mechanikai tisztítás és egy átmenetileg megemelt klórszint.

Az erős „klórszag” és a vörös szem sem azt jelenti, hogy túl sok a klór. Épp ellenkezőleg: azt jelzi, hogy a klór már nem bírja a harcot a vizelettel és izzadsággal, és klóraminokká bomlott le. A megoldás a jobb higiénia, friss víz pótlása és egy célzott sokkklórozás.

A magyar szabályozás a közfürdőkre szigorú előírásokat tartalmaz, de a magánmedencéknél az üzemeltetés és a kockázatkezelés az üzemeltető (jellemzően a tulajdonos) felelőssége, ahogy azt a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ útmutatója is rögzíti.

Az egész lényege három pontban foglalható össze. Először: mérj és tartsd a célértékeket. Másodszor: végezz rendszeres mechanikai tisztítást és gondoskodj a szűrésről. Harmadszor: tartasd be a higiéniai szabályokat mindenkivel. Ha ezt a három pillért naponta őrizzük, a nyár tényleg a gondtalan csobbanásról fog szólni.


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
A Rovatból
Ezzel az egyszerű tenyérteszttel kiszűrhető egy rejtett kardiológiai probléma
A hüvelykujj-tenyér tesztet sokan az aortaaneurizma szűrésére használják. De a pozitív eredmény még nem egyenlő a betegséggel, a valódi diagnózist csak képalkotó vizsgálatok adják meg.

Megosztom
Link másolása

A hüvelykujj-teszt az új netes őrület, amihez nem kell más, csak a saját kezed.

Ezzel az egyszerű teszttel állítólag gyorsan és könnyen kiszűrhető egy kardiológiai probléma.

Mielőtt azonban bárki rohanna a sürgősségire, érdemes lehűteni a kedélyeket: a kardiológusok szerint a dolog sokkal inkább egy érdekesség – írja a HuffPost.

A pontos diagnózis csak orvosi vizsgálatokkal állapítható meg.

A teszt pofonegyszerű: tartsa magad elé a tenyeredet, majd fektesd rá keresztbe a hüvelykujjadat. Ha a hüvelykujjad hegye túllóg a tenyered szélén, akkor a teszt pozitív.

A jelenség mögött meghúzódó elméletet Dr. Tracy Paeschke preventív kardiológus foglalta össze.

„Ha a hüvelykujj túlnyúlik a tenyér szélén, az ízületi lazaságra vagy nyújthatóságra utal, ami kötőszöveti betegségekkel hozható összefüggésbe.”

Ilyen betegség például a Marfan-szindróma, ami gyengíti az érfalak szerkezetét is.

És itt jön a csavar mielőtt az aggódók világméretű pánikot keltenének.

A teszt ugyanis gyakran nem azt mutatja meg, hogy valakinek már aneurizmája van, hanem azt, hogy esetleg hajlamosabb-e rá a kötőszöveteinek lazasága miatt.

Dr. Marc Bonaca, az Amerikai Szív Szövetség specialistája egyértelművé tette a korlátokat.

„Ne feledjük, hogy ez nem egy diagnosztikai teszt. Azoknak, akiknek pozitív a hüvelykujj-tesztjük, lehet kötőszöveti betegségük, ami aneurizmával járhat, de ez nem jelenti azt, hogy van is aneurizmájuk.”

Vagyis egy csupán jelzés, ami leginkább azoknak lehet fontos, akik egyébként is a kockázati csoportba tartoznak: dohányoznak, magas a vérnyomásuk, vagy a családjukban már előfordult aneurizmás megbetegedés.

A valódi diagnózist orvosi képalkotó eljárásokkal, például ultrahanggal vagy CT-vizsgálattal állítják fel. A pozitív teszt legfeljebb egy okkal több lehet arra, hogy valaki felkeresse a háziorvosát egy alaposabb kivizsgálásért.

Az egész felhajtás egy 2021-es Yale-tanulmányból indult, ami szerint a pozitív teszt ugyan magas valószínűséggel jelezhet rejtett aneurizmát, de a legtöbb érintett betegnél a próba negatív. A kutatás vezetője, Dr. John A. Elefteriades szerint a jelenség legnagyobb értéke, hogy figyelmeztetheti az embereket a kockázatra. Ezt támasztja alá a legfrissebb, 2022-es amerikai kardiológiai irányelv is, amely a diagnózis kulcsának egyértelműen a képalkotó vizsgálatokat (CT, ultrahang) tekinti, a fizikai jeleknek legfeljebb figyelemfelhívó szerepet tulajdonítva.


Megosztom
Link másolása