SZTÁR

Ryan Gosling megpróbált szakítani Ken szerepével, de csődöt mondott

A színész a héten az SNL vendége volt, ahol a klasszikus nyitó monológ helyett egy szomorú balladát énekelt arról, milyen nagy hatással volt rá a Barbie-film. Majd meglepetésként beugrott mellé Emily Blunt is.

Megosztom
Link másolása

Szombat este újra Ryan Gosling volt a Saturday Night Live, azaz az SNL házigazdája, ami egyet jelent azzal, hogy ő vezeti fel a műsort, majd időnként vicces skeccsekben tűnik fel az este folyamán.

Ezúttal azonban egy átlagos monológ helyett, kicsit többel készült. A beszédét azzal kezdte, hogy ezúttal - mindenki nyugodjon meg - nem lesz szó Kenről, ugyanis az új, The Fall Guy című filmjét jött népszerűsíteni.

Éppen ezért szakítania kellett Kennel. De aztán persze nem bírja ki, és folyton visszatér a fiú Barbie-babához, mígnem egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy Ryan már A SZŐRME KABÁTBAN, a Ken-es napszemüvegében ül egy zongoránál és Kenről énekel.

Ekkor azonban meglepetésszerűen ott terem Emily Blunt, aki próbálja kirángatni ebből a szerepéből, és az új filmjükre próbálja irányítani a figyelmet. Teszi ezt többek között úgy, hogy különböző tárgyakkal próbálja meg leütni a színészt.

Gosling azonban felhívja Blunt figyelmét az ő legutóbbi filmjére (Oppenheimer), amiből még kijön pár jó helyzetkomikum, és a végén együtt énekelve emlékeznek meg a tavalyi év két legnépszerűbb filmjéről.

Golsing egyébként korábban már kétszer is szerepelt az SNL házigazdájaként, amiből muszáj is kiemelnünk az egyik kedvencünket. Az egyik ilyen kis rövid videóban ugyanis

Ryan azon kesereg, hogy hogyan lehet, hogy egy olyan elképesztő büdzséből készült szuperprodukció, mint az Avatar, egy teljesen általános, bárki számára ingyenesen elérhető betűtípust választott, mint a Papyrus.

A kérdés egyébként teljesen jogos, nézd meg te is a videót:

A Papyrus-jelenet mára már-már legendássá nőtte ki magát, így nem csoda, hogy ezúttal folytatást is kapott, amiben talán egy fokkal kevésbé viccesen, de lezárják a történetet.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
A Rovatból
Jákob Zoltán megmutatta ritkán látott, 18 éves lányát, akivel most egy arab országba utazott el
A vállalkozó-üzletember a válása után is jó kapcsolatban maradt a gyermekeivel, és igyekszik a megfelelő szellemben nevelni őket.

Megosztom
Link másolása

Jákob Zoltán sikeres vállalkozó, üzletember, akit sokan A Nagy Ő című műsorban ismertek meg.

A Crystal Nails alapítója elvált férfi, három gyermek édesapja: egy fia és két lánya van.​

8 éve váltak el a feleségével, de a gyermekeivel való kapcsolata továbbra is szoros. Fontosnak tartotta, hogy ne csak "hétvégi apa" legyen, és próbál minél több időt tölteni gyermekeivel.

A vállalkozó arra törekszik, hogy a gyermekei szerények maradjanak, és ne kérkedjenek a pénzükkel. Arra ösztönzi őket, hogy saját útjukat járják, és olyan munkát válasszanak, amit szeretnek, de elvárja, hogy felnőttként dolgozzanak, még akkor is, ha anyagilag nem lennének rászorulva.

Elsőszülött fia jelenleg 28 éves, és apja vállalkozásában, a Crystal Nailsnél dolgozik. Kisebbik lánya, Niki, tinédzser korú, és kevésbé szerepel a nyilvánosság előtt, mivel nem kedveli a reflektorfényt.

Nagyobb lánya, Liliána, 2024. december 3-án ünnepelte 18. születésnapját. Nemrég Jákob Zoltán a lányával közös fotót tett közzé Instagramon.

"A nagylányommal Ománból üdvözlünk Benneteket! A kötözött sonkából hagyjatok nekünk, mert sertéshúst itt nem adnak" – írta a posztszövegben.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Így nézett ki 11 éve Szabó Zsófi rövid hajjal, amikor Hajdú Péter vendége volt a Frizbiben
Már el is felejtettük, hogy volt rövid frizurája is a műsorvezetőnek. Mutatjuk a videót a cikkben!

Megosztom
Link másolása

Érdekes videót dobott fel a YouTube.

A felvétel 2014-ben került ki a videómegosztóra.

Hajdú Péter Frizbi című tévéműsorának az akkor 24 éves Szabó Zsófi volt a vendége.

Abban az évben szerepelt a NaNeee! című műsorban, a "Celeb vagyok, ments ki innen! című reality-ben, valamint műsorvezető volt az X-Faktorban és az After X című műsorban is. És sajnos abban az évben veszítette el az édesapját, Szabó Gyula színművészt is.

Szabó Zsófinak a felvételkor még rövid haja volt, így nézett ki. Nagyon jól állt neki:


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
24 évesen elhunyt Sophie Nyweide volt gyerekszínész, de titkolják a halála okát
A családja kiadott egy közleményt, és a megfogalmazása miatt sokan öngyilkosságra gyanakodnak.

Megosztom
Link másolása

Sophie Nyweide, aki gyermekszínészként vált ismertté többek között a Mammoth (2009) és a Noé (2014) című filmekben játszott szerepei révén, 2025. április 14-én, 24 éves korában hunyt el.

Halálhírét családja jelentette be egy április 17-én megjelent online gyászjelentésben, de a halál okát nem hozták nyilvánosságra.

Sophie Nyweide 2000. július 8-án született Burlingtonban, Vermont államban. Hatéves korában kezdett színészkedni, első szerepe a 2006-os Bella címszerepe volt.

Ezután számos filmben feltűnt, például a Margot az esküvőn, a Láthatatlan jel és a Noé című filmben.

Szerepelt a Law & Order egyik epizódjában, és a What Would You Do?, azaz Mit csinálnál? című műsor egy 2015-ös epizódjában - ez volt egyébként az utolsó képernyős szereplése.

A gyászjelentés szerint Sophie Nyweide „kedves és bizalommal teli lány” volt, aki élete során számos személyes traumát és lelki megpróbáltatást élt át. A család azt írta, hogy saját maga próbálta feldolgozni a benne élő fájdalmat és szégyent, ami végül a halálához vezetett. És bár szerető és segítőkész emberek, valamint szakemberek is körbevették, a belső harcait nem tudta leküzdeni.

Ebből sokan arra következtettek, hogy véget vetett az életének.

A család azt kérte, hogy aki együttérzését szeretné kifejezni, az Sophie emlékére támogassa adománnyal az Egyesült Államok legnagyobb, szexuális erőszak ellen létrehozott szervezetét, a RAINN-t (Rape, Abuse & Incest National Network).


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Így választotta ki a szalagavatóra a ruháját Demcsák Zsuzsa 18 évessé cseperedett, gyönyörű lánya
„Azt gondolom, hogy Tamara egészen különleges egyéniség és szépség. A lelke finomsága és kedvessége látszik az arcán” – mondta róla az édesanyja.

Megosztom
Link másolása

Demcsák Zsuzsa, a népszerű televíziós műsorvezető két gyermeke már felnőtt korba lépett, és mindketten megkezdték önálló életüket.​

Fia, Benedek, 2025 februárjában ünnepelte a 20. születésnapját. Édesanyja az Instagramon osztott meg egy közös fotót ebből az alkalomból, amelyen kettejük közötti szeretetteljes kapcsolat is érzékelhető. Benedek már elköltözött otthonról, ami a műsorvezető számára, saját elmondása szerint érzelmi kihívást jelentett.

Demcsák Zsuzsa lánya, Tamara tavaly nyáron töltötte be a 18. életévét, és sokak szerint hasonlít az anyukájára. Akkor így beszélt a lányával való kapcsolatáról a Mokkában:

"Azt gondolom, hogy Tamara egészen különleges egyéniség és szépség. A lelke finomsága és kedvessége látszik az arcán. Egy nagyon érzelmes lény, aki engem is nagyon sok szempontból felkészített arra, hogyan kell jobban érezni, hogyan kell jobban az érzésekről beszélni, meg hogy mennyire fontosak ezek az életben. Nagyon szoros viszony van kettőnk között, ez nagyon fontos része az életünknek. Ha nem vagyunk jóban vagy súrlódás van köztünk, akkor az ő élete és az én életem is borul. De nem telik el úgy egy este, hogy ne beszélnénk meg a dolgokat".

A műsorvezető nem posztol gyakran a gyermekeiről, ritka, jeles alkalmakkor tesz csak kivételt.

Most például egy videót tett közzé, amin az látható, ahogyan a csodaszép nagylánnyá cseperedett lánya kiválasztja a ruháját a szalagavatóra.

A videót itt láthatjátok, erre a linkre kattintva.


Megosztom
Link másolása