SZTÁR

Rúzsa Magdi gazdag nő: majdnem félmilliárdos bevétele volt, és közel 90 milliót vett ki a cégéből

Elképesztően sikeres évet tudhat maga mögött hazánk egyik legnépszerűbb énekesnője.

Megosztom
Link másolása

Rúzsa Magdi Plagiguel Kft. nevű cége 389 millió forint árbevétellel zárta a 2023-as évet, az énekesnő osztalékként 59 millió forintot tudott kivenni belőle - írja a 24.hu.

A lap hozzáteszi, 2024-ben 424 milliós (csaknem félmilliárd forintos) árbevétellel zárt az énekesnő cége, amiből az adózott eredmény (vagyis a profit) 88 millió forint volt (csaknem 90 millió).

A cég tulajdonosa természetesen maga Rúzsa Magdi, aki alkalmazottakat nem foglalkoztat, így a teljes osztalék az ő markát üti. A lap megjegyzi, hogy az énekesnő egy másik cégben is társtulajdonos, ám ez egészen tavalyelőttig folyamatosan veszteséges volt, tavalyi adat pedig már nincs is róla.

Rúzsa Magdi tavaly több nagykoncertet is adott, felépett például az arénában is.

Zsűritag volt az újrainduló Megasztárban, és influencer kampányokban is részt vett különböző brandekkel, az Instagram-csatornája felhasználásával.

Az énekesnő életében azonban a hármasikrei játsszák a főszerepet,

Forrás: 24.hu


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Hosszú betegség után 39 évesen elhunyt Wéber Helga énekesnő
Több Eurovíziós Dalfesztiválon részt vevő magyar produkció vokalistája volt.

Megosztom
Link másolása

Hosszú betegséget követően elhunyt Wéber Helga énekesnő.

Halálhírét férje tette közzé Wéber Helga Facebook-oldalán.

"Mély fájdalommal búcsúzom. Szeretett feleségem, dr. Wéber Helga Ágnes hosszú, méltósággal viselt betegség után elhunyt. Ma búcsút vettünk egy kivételes, csodálatos embertől: egy gyermektől, testvértől, feleségtől, édesanyától és baráttól, akit mindannyian nagyon szerettünk, és aki túl korán távozott közülünk"

– írta a posztban.

Wéber Helga 1986. november 30-án született, a Kõbányai Zenei Stúdió jazztanszékén, majd külföldön luxus óceánjárókon énekelt. Tagja volt az Unisexnek, énekelt Dér Heni csapatában.

Wéber Helga több magyar, Eurovíziós Dalfesztiválon részt vevő produkció vokalistája is volt, fellépett a Compact Disco és ByeAlex oldalán is.

Az énekesnő civilben ügyvédként dolgozott.

Forrás: Femina

Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Így nézett ki 11 éve Szabó Zsófi rövid hajjal, amikor Hajdú Péter vendége volt a Frizbiben
Már el is felejtettük, hogy volt rövid frizurája is a műsorvezetőnek. Mutatjuk a videót a cikkben!

Megosztom
Link másolása

Érdekes videót dobott fel a YouTube.

A felvétel 2014-ben került ki a videómegosztóra.

Hajdú Péter Frizbi című tévéműsorának az akkor 24 éves Szabó Zsófi volt a vendége.

Abban az évben szerepelt a NaNeee! című műsorban, a "Celeb vagyok, ments ki innen! című reality-ben, valamint műsorvezető volt az X-Faktorban és az After X című műsorban is. És sajnos abban az évben veszítette el az édesapját, Szabó Gyula színművészt is.

Szabó Zsófinak a felvételkor még rövid haja volt, így nézett ki. Nagyon jól állt neki:


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Családi képet osztott meg Cindy Crawford, le sem tagadhatná, hogy hasonlít az anyukájára
Most már tudjuk, kitől örökölte millliókat érő vonásait az 1980-as és 1990-es évek amerikai szupermodellje.

Megosztom
Link másolása

Nagyon kedves családi fotó készült Cindy Crawfordról.

A képen többek közt az anyukájával látható.

Nyilván nem mondunk ezzel nagy újdonságot, de le sem tagadhatnák egymást, hiszen a modell nagyon hasonlít az édesanyjára.

Íme, a fotó:

Ha esetleg már nem emlékeznél: az amerikai szupermodell 1966. február 20-án született. 16 évesen indult a modellkarrierje, amikor egy helyi fotós felfedezte, miközben a lány a kukoricaföldön dolgozott.

Részt vett az Elite Model Management "Look of the Year" versenyén, ahol sikeresen szerepelt. Kezdetben a Northwestern Egyetem vegyészmérnöki szakára járt, de hamarosan a modellkedésre összpontosított.

Az 1980-as és 1990-es években Cindy Crawford a világ egyik legismertebb szupermodellje lett. Számos híres divatház kampányában szerepelt, többek között a Versace, Chanel és Revlon márkáknál. Emellett olyan magazinok címlapján is megjelent, mint a Vogue és a Playboy. Jellegzetes szépségjegye, a szája felett található anyajegy, a védjegyévé vált - állítólag le akarták műttetni, de nem engedte.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
A harmadik sztrókján van túl a NOX sztárja, minden erejével azért küzd, hogy felépüljön
„A múltban sok stressz ért, és a vérnyomásom is magas volt. Régen a két végén égettem a gyertyát” – mondta.

Megosztom
Link másolása

Sztrók után lábadozik a NOX sztárja.

Nagy Tamás a Story magazinnak adott interjúban árult el részleteket a betegségéről.

Amikor nemrég koncertet adott a NOX, Nagy Tamás mankóval lépett színpadra. Mint kiderült, decemberben sztrókot kapott, kórházban ápolták.

"Ez a harmadik sztrókom. A múltban sok stressz ért, és a vérnyomásom is magas volt"

- mondta Nagy Tamás.

"Régen a két végén égettem a gyertyát. Ezt nem szabadott volna. Ma már tisztán látom, hogy ez nem volt helyes. Nagyon sokat tanultam a múltbéli hibáimból, de sajnos a test nem felejt."

Azt is elmondta, pontosan mi történt.

"Az egyik próbára vezettem épp, és miután megérkeztem, éreztem, hogy valami nincs rendben. Rosszul lettem, és onnantól kezdve teljes filmszakadás. Elveszítettem az eszméletemet, és csak a kórházban tértem magamhoz. Ott mondták el, mi történt velem. Addig igazán fel sem fogtam, mi is zajlott le. Lassan gyógyulok, de ha egy szóval kellene válaszolnom, élek, és ez a legfontosabb"

- mesélte.

"Nagyon sokféle érzés kavargott bennem a színpadon. Az első és a legfontosabb az a szeretet és tapsvihar, amit a csapattól és a közönségtől kaptam. Felemelő volt, és felért millió gyógyszerrel. Irdatlanul büszke voltam a produkcióra és mindenkire, akinek része volt ebben a csodában."

Azt is elárulta, hogy a felépülésben gyógytorna, kéztorna, logopédus, pszichológus segíti, amellett sokat pihen, és komolyan veszi a rehabilitációt.

Azt pedig már az elején eldöntötte, hogy rendbe kell jönnie.

A NOX sztárjai 2022-ben együtt adtak interjút a Palikék Világa podcastben:

Forrás: nlc.hu


Megosztom
Link másolása