Rubint Réka elsírta magát a kamerák előtt, amikor a daganatos betegségéről beszélt, és levette a parókáját is
Levette a parókáját a kamerák előtt és sírva vallott közel négy éve tartó küzdelméről Rubint Réka.
Különböző pletykák felröppentek arról, hogy a fitneszedző súlyos beteg, de az igazságra csak most derült fény.
– mondta Rubint Réka, aki a TV2 Napló című műsorában Gönczi Gábornak vallott először a betegségéről.
Rubint Réka már akkor érezte, hogy a sorsfordító eseménynek oka van. „Meg fog érkezni a válasz, miért estünk ki” – mondta akkor.
A választ két nappal később kapta meg. A korai kiesés végül az életét menthette meg, mert így időben fény derült a problémára, és megkezdődhetett a kezelése.
Rubint Réka éppen a gyerekeinek készített vacsorát, amikor megcsörrent a telefonja. Egy orvos ismerőse hívta a leleteivel.
– idézte fel a drámai pillanatokat.
A betegsége férje, Schobert Norbi stroke-ja és két szívműtétje után érkezett. „Ez azután volt, hogy két szívműtéten esett át a férjem, és 10 % esélyt adtak az életben maradásra, és azt három kisgyerekkel, egy karon ülővel – mert akkor Zalán még karon ülő volt – kellett végigcsinálni... és végigcsináltuk.” Mindezek mellett édesanyját is elveszítette, aki a karjaiban halt meg.
„Tudod ez nem olyan, hogy felhívod és megoldod. Ez nem olyan, hogy majd még többet dolgozok, és akkor megoldom. Ez nem olyan, hogy akár mindenemről lemondok azért, hogy mentsem a többieket, de megoldom. Hanem benne vagy egy labirintusban.”
A beszélgetés során Réka megmutatta a videónaplóját is, amelyben szinte napról napra dokumentálta a küzdelmét.
A műsor előzetesét erre a linkre kattintva láthatjátok.
Via Blikk
