SZTÁR

Robert De Niro megható vallomása 9 hónapos kislányáról: „Ki tudja, mi lesz...”

Az idős színész nagyon cuki volt, ahogy arról beszélt, hogy hetedik gyereke milyen hatással van az életére.

Megosztom
Link másolása

Robert De Niro legidősebb saját gyermeke a 47 éves Raphael De Niro, aki első feleségétől, Diahnne Abbott-tól született.

Gia De Niro pedig a hetedik gyermeke, és az első közös mostani barátnőjétől, Tiffany Chentől.

Ez a baba az, akit mellékesen említett meg egy interjú során, amikor az Apámról című filmet reklámozta.

De Nirót akkor a hat gyermekéről kérdezték, és ő kijavította a kérdezőt, hogy „valójában hét, most született egy babánk”, bár akkor nem árult el további részleteket.

Gia nevét és a róla készült képet később a CBS Mornings műsorában mutatta meg Gayle King műsorvezető.

Az AARP-nek adott interjújában, miután a családjáról faggatták, most azt mondta az idős színész, hogy újra apává válni „nagyszerű érzés”.

„Minden, amitől el vagyok ragadtatva az ő, ami miatt aggódom, az elmúlik, ha ránézek. Csodálatos. Amikor felnő - ki tudja mi lesz?

De addig, ahogy nagyon kedvesen rád néz, gondolkodik, figyel és megfigyel. Csodálatos.”

Tiffany Chen korábban a CBS Mornings-nak beszélt a terhességről és a szülés utáni egészségéről, és azt mondta, hogy Robert De Niróban az a legjobb, hogy „mennyire szereti a családját”.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
PSG Ogli a 25 milliós dubaji szülinapi bulijáról: „Meguntam a magyar csajokat, ott jobbak vannak”
Van, aki tortával ünnepli a születésnapját, van, aki egy csendes vacsorával. Aztán ott van PSG Ogli, aki inkább úgy döntött, hogy megmutatja: mire is elég 25 millió forint, ha az ember nem kispályázik a negyed évszázados fordulón.

Megosztom
Link másolása

A TV2-s Kőgazdag Fiatalokból és az Instagramról ismerős Papp Olivér, művésznevén PSG Ogli, már-már tankönyvi példája lett annak, hogyan lehet egy hét alatt elbulizni egy kisebb lakás árát Dubajban. Az ünneplés nem kicsiben ment: ötcsillagos szálloda, bérelt Lamborghini, luxusjacht és olyan vodkaadag, amitől egy orosz oligarcha is megemelné a szemöldökét.

„A csajokat ott szedtem végül fel, minden nap más volt. Meguntam a magyar csajokat, ott jobbak vannak”

– mesélte a Borsnak, majd folytatva ezt a hímsoviniszta dumát, hozzátette: „Nem viszek a vízbe halat.”

A társaság – hat fő, erős ivási ambíciókkal – már az első este elpörgetett 8 millió forintot, ebből 3,5 millió simán elment italra. Mert ha már ünnepelnek, akkor legyen mitől másnaposan fetrengve keresgélni az emlékeket.

Az utazás fő motívuma – ahogy sejthető – nem a kulturális feltöltődés volt. Béreltek egy Lamborghinit, amivel „egy kicsit” csapatták Dubaj utcáin, és persze a jacht sem maradhatott ki: 4 órára egy luxuskatamaránt vettek igénybe, potom 2 millióért.

A jakuzzis szegmensnél felbukkant néhány női vendég is, de Ogli gyorsan eloszlatta a kapcsolatokról szóló találgatásokat: „Minden lányt ott ismertem meg.”

Hivatalos kapcsolat tehát nem volt, csak „spontán ismerkedés”.

Az alkohol tekintetében sem spóroltak. „Minden nap vettünk három vodkát, egy 1,75-ös volt 420.000 forint, és amikor látták, hogy mit iszunk, rögtön odajöttek a lányok” – idézte fel a Dancing with the Stars egykori szereplője, akinek elmondása szerint a napjaik inkább éjszakákból álltak: „Nem sokat pihentünk, nem is aludtunk.”

Az indulás sem volt zökkenőmentes – szó szerint:

„alig akartak minket felengedni a gépre, annyira ünnepi hangulatban voltunk”.

A buli végül annyira jól sikerült, hogy simán befért a hazai influenszertörténelem emlékezetes epizódjai közé. És bár az edzések kicsit háttérbe szorultak, Ogli szerint már visszatért a napi két tréninghez, edzője pedig nem haragudott: „Születésnapom volt, megértette.”

Az Instagramon egyetlen fix poszt maradt meg a dubaji hetesről, a sztorik viszont tele voltak pezsgővel, bikinikkel és irigy kommentekkel. Volt, aki azt írta: mostantól már nem jár neki SZJA-mentesség, más pedig Kőgazdag Aurélnak üzent: „Példát vehetnél Ogliról, sportolhatnál végre.”

A luxust és a napi csillogást persze nem mindenki engedheti meg magának, de Ogli szerint ő nem eljátszani akarja a gazdagot – ő az. Az már más kérdés, hogy ki miben méri a gazdagságot.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Videón, ahogy ordított a volt párjával az RTL színésze mások előtt: „Menj a f.szomba a hülyeségeddel!”
Eldurvult a helyzet az Exek csatájában, a kamerák vették, ahogy üvöltött a Noé Viktor a korábbi barátnőjével, aki sírva is fakadt.

Megosztom
Link másolása

Botrányos fordulatot vett nemrég az Exek csatája, amikor Noé Viktor és Zsíros Linda párosa kiesett játékból.

Miután csónakjukon elhagyták a helyszínt,

a bekapcsolt mikrofonok és kamerák sem tartották vissza a színészt attól, hogy káromkodva üvöltözzön a párjával.

A előzmény az volt, hogy latolgatták, sikerül-e védettséget szerezniük, ezért Király Petivel szerettek volna szövetkezni, és a szimpátiaszavazáson VV Barnára és Halastyák Fannira voksolni. De pont ők szereztek védettséget.

Végül Zsíros Linda és Noé Viktor kapta a legtöbb szavazatot, ezért nekik kellett távozniuk. Előtte VV Barna rákérdezett Zsírós Lindánál, azt tervezték-e, hogy őket ejtik ki. "Amikor Peti kint megkérdezte, hogy akkor ki legyen a következő, én elpuffogtattam azt a nevet, hogy 'akkor a Barnáék', de nem azért, mert ez szándékos volt, hanem azért, mert én egyszerűen így reagálok a dolgokra. Ez valóban elhangzott a számból" – mondta a színésznő.

Amikor már a csónak vitte őket el, Noé Viktor az elhangzottak miatt veszekedni kezdett Zsíros Lindával, és olyan hangosan ordított vele, hogy a többiek is hallották a parton.

"Hát, ezzel b*sztad el az egészet. Ő (Király Peti) hívott minket félre, ő adta a szánkba. Így most teljesen más fénybe helyezted az egészet, amit eddig mondtunk, ezzel a f*szsággal. Most ezzel azt ismerted be, hogy Király Peti nem hazudott, és hazudott b*szd meg! – mondta az exének.

"Menj a f*szomba a hülyeségeddel, Jézusom! Most égettél le b*szd meg egy egész ország előtt! Az, hogy magadat, hagyján, de engem is! – ordította Noé Viktor, mire a volt barátnője sírva fakadt.

Ez sem érdekelte a színészt, folytatta a kiabálást: "Nem vagy magadnál, ember! Gratulálok, nagyon ügyes vagy! Nem vagy ép!"

A videó a történtekről:

Noé Viktor egy színész, rendező, író és producer korábban az IBS Színpad, a Theatrum Hungaricum és a Pesti Színház tagja volt, jelenleg pedig a Spirit Színház társulatában dolgozik.

Képernyős karrierjét a Jóban Rosszban című szappanoperában kezdte 2010-ben, de nagyob ismertségek a Keresztanyu hozott neki.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Már Oprah Winfrey is Meghan Markle és Harry herceget ellen fordult: ezért kritizálja a párt
Montecitóban történnek még dolgok, nem is akármilyenek.

Megosztom
Link másolása

Oprah Winfrey – aki már túl van a hetvenen, de még mindig jobban érzi a popkulturális rezgéseket, mint egy TikTok-algoritmus – most épp a sussexi szomszédságának furcsaságairól sztorizott Kelly Ripa podcastjében. És igen, a „Sussexék” is előkerültek – vagyis pontosabban: a Sussexessszessszesszeszék.

„Egyenesen hozzájuk vinném a csibéket” – mondta Oprah, amikor arról kérdezték, örülne-e, ha kiscsibéket kapna ajándékba.

Aztán párszor még elismételte a Sussexes szót, némi szándékos nyelvbotlással, mert hát mi másra való a podcast, ha nem finom celeb-bökdösésekre.

De a csibék története nemcsak poén volt. Oprah azt is elmesélte, hogy húsvét szombatján hívást kapott:

„Harry, a herceg, felhívott és azt mondta: ‘Bocsánat, hogy zavarlak, O, de van itt egy kacsa-problémánk.’”

Mint kiderült, egy kacsamama a sussexi birtokon tojta ki az utódait, viszont tavacska helyett csak egy patak állt rendelkezésre.

Harry tehát logisztikai segítséget kért: „Áthozhatjuk őket a te tavacskádhoz?” – kérdezte, udvarias brit akcentussal. Oprah szívesen befogadta volna a szárnyasokat, de előbb szerette volna, ha Gayle King unokái is megnézik a jelenetet. Harry viszont nem várt:

„Mondtam neki:

'Várj, hadd jöjjenek le a gyerekek is, hadd lássák, ahogy beengeded őket a tóba.' És ő csak ennyit mondott: 'Nem, már jövünk is, most azonnal megyünk!’”

Az idézetekkel és a házi kacsákkal tarkított idill azonban nem volt mentes egy kis fricskától sem.

Bár Oprah látszólag csak játszadozott a Sussexes szóval – nyelvbotlásnak álcázott tongue-twister verziókban görgette túl a végződést –, a rutinos hallgató azért kiszúrta: ebben volt valami több. Egy apró, de határozott Oprah-féle vélemény.

A podcastban nem is tagadta, hogy

furcsállja a név körüli fontoskodást, különösen annak fényében, hogy Meghan már-már követeli, hogy „Sussexként” szólítsák.

Az amerikai talkshow-legenda mintha kissé mulatna azon, hogy a pár, amelyik gyakorlatilag egyszer járt Sussex megyében, most ezt a címet farigcsálja új családnévvé.

És miközben Meghan komolyan kifejtette, hogy a „családi név” mennyire mély jelentéssel bír számára, Oprah talán nem véletlenül kontrázott rá a Sussexessssszek túltolt verziójával. Mert lehet, hogy tiszteli őket, de

Oprah nem az a fajta, aki ne venne észre némi iróniát abban, ha valaki egy brit hercegi címet amerikai Instagram-márkává alakít.

Ráadásul, amikor Meghan Mindy Kalinget is kijavította élő adásban – „Tudod, hogy most már Sussex vagyok” –, az már nemcsak név, hanem identitásügyi kérdéssé vált. Oprah pedig régóta mester abban, hogy a legnagyobb csönddel mondja a legtöbbet.

A kacsaüldözés tehát valójában remek metaforává vált: van egy mamájuk, aki próbál visszatalálni az övéihez, miközben mindenki más mást gondol arról, hol is van pontosan az a „családi fészek”.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Orosz Barbara közös fotót készített titokzatos, ritkán látott francia férjével
Mivel a férfi külföldön teljesít szolgálatot, jelenleg távkapcsolatban élnek, két–háromhavonta tudnak személyesen találkozni.

Megosztom
Link másolása

Legyünk őszinték: Orosz Barbara férje olyan, mint Columbo felesége. Időnként szóba kerül, de még soha senki nem látta.

A tévés műsorvezető 2023 márciusában kötött házasságot diplomataként dolgozó francia párjával.

Háromszor mondták ki az igent: a polgári szertartás Párizsban volt, tartottak egy esküvőt Magyarországon, a dégi Festetics-kastélyban, és a franciaországi Luberonban is megesküdtek.

Mivel a férfi külföldön teljesít szolgálatot, jelenleg távkapcsolatban élnek, két–háromhavonta tudnak személyesen találkozni.

Állítólag azt tervezik, hogy ha lejár a kiküldetés, Magyarországon fognak élni. A pár közösen vásárolt otthont a Balatonnál, Badacsonyban. A felújítást Orosz Barbara vezényelte le.

A házasságról a műsorvezető azt mondta, hogy kapcsolatuk stabilnak és kiegyensúlyozottnak, mindketten fontosnak tartják a szabadságot és a kommunikációt. Annak idején elmesélte, hogy már az első találkozáskor érezte, hogy a férfi különleges ember, és azóta is támasza a nehézségekben.

Orosz Barbara csak ritkán oszt meg közös fotót a férjével, és akkor sem sokat látni belőle - állítólag ez a férfi kívánsága volt.

Íme, a séta közben készült közös kép:


Megosztom
Link másolása