Rémálommá lett a Disney új Hófehérke mozija, Rachel Zegler kezelhetetlen katasztrófává vált
A március 21-én mozikba kerülő élőszereplős Hófehérke körüli botrányok elől már nincs menekvés: nincsenek vörös szőnyeges interjúk, nincs rendes promóció, csak a feszengés és a hallgatás.
A gondok egyik fő forrása a film sztárja, Rachel Zegler, aki nem igazán hajlandó csendben maradni. A Steven Spielberg-féle West Side Story-ban feltűnt fiatal színésznő nyíltan kritizálta az 1937-es eredeti mesét,
„A történet középpontjában egy pasi áll, aki konkrétan követi őt mindenhová. Fura. Szóval ezt most kihagytuk.”
Zegler szerint az új Hófehérke nem ábrándozik a nagy Ő-ről, hanem inkább önmegvalósító girlboss lesz, ezért az ikonikus Some Day My Prince Will Come helyett egy új himnuszt kapott Waiting on a Wish címmel. A színésznő tavaly nyáron a D23-on, az éves Disney expón bejelentette, hogy az ő Hófehérkéjét
Ez persze kiverte a biztosítékot egy rakás embernél, köztük a legendás Disney-animátor David Hand fiánál, aki egyenesen azt mondta, hogy
„Az eredeti mese olyan volt, amilyennek lennie kellett. Amit most csináltak, annak semmi köze hozzá.”
Disney elvesztette a fonalat
A Hófehérke-ügy nemcsak az átírt sztori miatt lett problémás, hanem azért is, mert Disney az elmúlt években sorra elidegenítette a közönségét.
A Hófehérke körüli balhét pedig a kezdetektől botrányok kísérik. Először a törpék eltüntetése robbantott ki vitát, amikor kiderült, hogy Disney átlagos méretű emberekkel töltené meg a hét törpe helyét. Jason Acuña, a Jackass sztárja egyenesen kiakadt:
Aztán, amikor a Disney látta, hogy ez mekkora visszhangot kapott, inkább CGI-karaktereket használt helyettük – amit persze még többen kritizáltak.
Rachel Zegler: az új Disney-rémálom
Zegler nemcsak Hófehérkéről, hanem a politikáról is elég határozott véleményt formál. Nyíltan támogatja a #FreePalestine mozgalmat, és
„Szeretlek titeket! Köszönöm a 120 millió megtekintést 24 óra alatt! És mindig emlékezzetek: Free Palestine.”
Nemrég ráadásul egy Instagram-posztban arról is írt, hogy Donald Trump és a támogatói „soha ne ismerjenek békét”, ami után kénytelen volt bocsánatot kérni.
A Disney viszont egyre kevésbé tudja kezelni a helyzetet. Egy bennfentes szerint
„A forgatás kezdete óta gond van vele. De az, hogy a politikát ennyire összeköti Hófehérkével, az még nagyobb baj.”
A feszültséget az is fokozza, hogy a filmben a gonosz királynőt Gal Gadot játssza, aki Izrael nyílt támogatója, és az október 7-i Hamász-támadások óta többször is kiállt hazája mellett.
Gadot Oscar-szereplése is felkavarta Hollywoodot: több mint 75 filmes és 21 Akadémiai tag is petícióban kérte, hogy távolítsák el a rendezvényről, mivel „Izrael katonai műveleteit támogatja”. Bár a szervezők végül nem tettek semmit, a hangulat feszült maradt.
A Disney látványosan próbál kihátrálni a Hófehérke-projektből. A pletykák szerint lemondták a londoni premiert, bár hivatalosan azt mondják, soha nem is terveztek vele. Zegler Japánban és Spanyolországban már promózta a filmet, de az amerikai kampányba influenszereket fognak bevonni, hogy kerüljék a kényes kérdéseket.
A stúdió az utóbbi hónapokban visszafogottabb lett, de kérdés, hogy ez a projekt végleg megpecsételi-e stúdió sorsát a mozivásznon. Egy biztos: ez a Hófehérke nem az, amit a rajongók vártak – és lehet, hogy a mese vége egy rendes bukás lesz.
Via Pagesix