Nők százmillióit hagyják még mindig feleslegesen szenvedni menopauza alatt a hormonpótlás démonizálása miatt
A menopauza évszázadokon át volt tabutéma, és még az utóbbi évtizedekben sem kapott annyi figyelmet, mit amennyit megérdemelt volna.
Annak ellenére, hogy
A helyzet súlyosságát csak tetézte, hogy
Csakhogy az azóta eltelt több mint húsz év alatt kiderült: a helyzet jóval árnyaltabb.
A WHI-tanulmány hatására a hormonpótlás évtizedekre stigmatizálttá vált. Vagy egyenesen démonizálják.
Persze azt is elvárják, hogy a nők csendben kínlódjanak, mert a társadalom nemhogy beszélni, de tudni sem akar a változókorról.
A későbbi kutatások azonban kimutatták: a hormonpótlás nem univerzális ártalom, nem mindenkire veszélyes, sőt:
A hormonpótlás valódi, életminőséget javító eszköz. De ehhez elengedhetetlen a személyre szabott orvosi kivizsgálás és tanácsadás.
Könyvében és interjúiban például arról mesélt, milyen nehezen találta meg a hangját, amikor a testében zajló változásokkal kellett szembenéznie.
Felhívta a a figyelmet arra is, hogy annak idején, a 2000-es évek elején olyan pánik tört ki a fent említett tanulmány hatására, hogy nők generációi zárkóztak el a hormonális terápiától, miközben az életminőségük súlyosan romlott. Azt tegyük hozzá, hogy az orvosok egy része sem tartott lépést a fejlődéssel és a kutatásokkal.
Annak pedig, aki allergiás a szójára vagy bizonyos gyógynövényekre, kifejezetten káros is a "természetes" teák, kivonatok, kapszulák fogyasztása.
Ugyanakkor mindig hangsúlyozza: a hormonpótlás nem mindenkinek tesz jót, és megkezdése orvosi döntést igényel.
A nőket arra bátorítja, hogy keressenek olyan orvost, aki az alapos kivizsgálás után többféle megoldást javasol, egyénre szabottan.
Példája azt üzeni: a változókor nem a nőiesség elvesztése, hanem annak újradefiniálása.
Magyarország többek közt Iványi Orsolya foglalkozik a témával, hogy támogassa a nőket a változókorban.