„Nem vagyok konteós, de ez nem Jim Carrey” – Valamit nagyon elszúrtak az orvosok a színész arcán, felismerhetetlen lett
Jim Carrey 64 évesen Párizsban vette át a francia filmakadémia életműdíját, és amíg a könnyeivel küszködve emlékezett meg elhunyt édesapjáról, a közösségi médiát már el is árasztotta a kommentcunami a színész új külsejéről. A net népe egy dologban biztos: valami nagyon megváltozott.
A színész pénteken a párizsi Lapérouse étteremben ünnepelte unokája 16. születésnapját, ahová egy csillogó blézerben és egy laza fekete pólóban, rajongók gyűrűjében érkezett – írta a Daily Mail.
A családi este egy érzelmes díjátadót koronázott meg, ahol Carrey átvette a tiszteletbeli César-díjat. A színpadon franciául mondott köszönetet, és külön kiemelte a családját és a párját is. „Köszönet a csodálatos családomnak, a lányomnak, Jane-nek, és az unokámnak, Jacksonnak. Most és mindörökké szeretlek titeket. Köszönet a fenséges társamnak, Min Ahnak” – mondta, majd hozzátette: „Szeretlek, Min Ah.”
Egy, az esemény után rögzített klipben arról is beszélt, miért ajánlotta a díjat az édesapjának.
Carrey a francia gyökereire is kitért a beszédében: „Körülbelül háromszáz évvel ezelőtt az én szép-szép-szép-szépapám, Marc François Carrey elhagyta a franciaországi Saint-Malót Kanadáért. Ma este ezzel a csodálatos díjjal a kör bezárult. Talán a családom is ezt kereste.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
De hiába a megható pillanatok, a netezőket valami egészen más hozta lázba. Percek alatt elárasztották a közösségi médiát a találgatások.
– jegyezte meg egy másik. Volt, aki konkrétabb volt: „Kezd átváltozni Bill Maherré? Olyan… más.” A legkíméletlenebbek Kris Jennert hozták fel példának:
Egy másik kommentelő pedig már a konteók határán egyensúlyozott: „Nem vagyok konteós, de ez nem Jim Carrey.” Persze sokan méltatták a díjat és Carrey életművét, de a beszélgetést egyértelműen a külseje uralta.
Carrey négy év szünet után 2020-ban tért vissza Dr. Robotnik szerepében a Sonic, a sündisznóban, de már akkor is a visszavonulásáról suttogtak. 2022 áprilisában aztán ki is mondta, hogy valószínűleg befejezi. „Nos, visszavonulok. Igen, valószínűleg. Eléggé komolyan gondolom” – nyilatkozta, hozzátéve, hogy hacsak „az angyalok nem hoznak egy aranytintával írt forgatókönyvet”, ő készen áll a csendesebb életre.
Eleget tettem. Elég vagyok.”
Ennek ellenére tavaly mégis visszatért a Sonic 3-ra. Az okot egy interjúban viccesen meg is indokolta: „Szükségem volt a pénzre.”
