Tóth Vera beszólt a korábbi politizáló celebeknek: „Nem látnak ki a fenekükből”
Tóth Vera a választások után adott interjút, amelyben nyíltan beszélt arról, amiről eddig hallgatott.
A fordulatot húsvét után egy film hozta el: miután megnézte a Magyar Péterről szóló alkotást, nyíltan jelezte, hogy a Tisza Pártra fog szavazni. Ez a döntése azonban komoly áldozattal járt, ami a családi kapcsolatait is érintette.
– árulta el.
Az énekesnő az interjúban a kérdésekre válaszolva kitért a húgával, Tóth Gabival való viszonyára is.
Arról korábban mi is írtunk, hogy Tóth Vera egy korábbi interjúban bevallotta: már pszichológusnál is járt Tóth Gabi miatt: „Nem tudom őt megállítani, és már nem is akarom, nem lehet meggyőzni semmiről.”
Azt is mondta: „Itt nem csupán Gabi természetére és a megnyilvánulásaira célzok, hanem hogy mint a nővére, hogyan tudom feldolgozni azt, hogy őt bántják. Vagy hogy ő a világban hol foglal helyet. Vagy hogy ő ilyen szinten vállalja a politikai nézeteit. Egy csomó olyan kérdés van, amit fel kellett dolgoznom”
Tóth Vera akkor azt mondta, a családi béke érdekében szigorú szabályt követ otthon: „Én messziről kerülöm vele a politizálást. Szerintem ennek nincs helye a családi vacsoránál, nem találom helyénvalónak ezt a témát”
A két testvér politikai nézetei régóta ismertek: míg Vera a Tisza Párt és a változás mellett állt ki, addig húga, Tóth Gabi a kormánypárti rendezvények rendszeres fellépője, és a Fidesz-frakciónál is dolgozik.
Ez volt az a pont, amikor „nem tudott tovább csendben maradni”, noha tudta, hogy ezzel a húgát is érintő műsorokat bírálja.
– magarázta.
A teljes interjút itt láthatjátok:
