SZTÁR

Na ki a király(abb)? Harry és Meghan így vág vissza a királyi családnak a „kiközösítésükért”

A sussexiek nem adják fel, a szkander folytatódik. Vélemény.
Sassy - sassy.hu
2022. október 04.


Megosztom
Link másolása

Miközben itthon még (tessék-lássék) tartja magát a gondosan felépített narratíva, miszerint Harry herceg és felesége, Meghan Markle a "rasszista, hideg, érzéketlen, ellenséges és róluk hazugságokat terjesztő" brit királyi család, meg a sajtó, meg úgy általában a britek miatt volt "kénytelen" elmenekülni Kaliforniába, a világ nagy részén a sussexi hercegi pár már afféle "lassított vonatszerencsétlenségnek" számít, amelyről nehéz levenni a szemünket.

Tény, hogy 2020 óta, amióta hivatalosan is kiléptek a brit királyi családból, úgy viselkednek, mint a mesebeli okos lány, aki jött is, meg nem is, hozott is magával valamit, meg nem is, fel is volt öltözve, meg nem is. Harry és Meghan egyértelműen úgy képzelte a Nagy Lelépést (amelyet egyébként a tévhittel ellentétben már jóval az esküvőjük előtt elkezdtek előkészíteni, Meghan amerikai PR-cégének segítségével), hogy kint is vannak a királyi családból, meg bent is.

Megtartanak mindent, ami a királykodásból jó, főleg a többmilliós évjáradékot meg az ingyen biztonsági őrizetet, de dolgozni, reprezentálni egy percig se fognak, vagy csak maximum évente néhány napig, a leglátványosabb királyi eseményeken. Meghan hollywoodi karrierről álmodott a hercegnéi címe "hátán", zsíros film- és reklámszerződésekről, no meg a "Királyi Sussex" márkanév kiárusításáról. Bögréket, törölközőket, az égvilágon mindent akartak árusítani a logójukkal, a tervet a királynő állította le.

De az is tény, hogy mindez egyszerűen nem jött be. Az amerikai célközönség - amely Meghan számára a világon a legfontosabb - pár hónapig kuriózumnak tartotta a hercegi párt (egyébként főként azért, mert Harry Diana fia), azután szinte pillanatok alatt rájuk untak. Hollywood dugig van hírnévhajhász celebecskékkel, Meghant és Harryt besorolták oda.

Egyetlen nagy dobásuk volt: a híres Oprah-interjú, amely pár hétig valóban sokkolta a világot. Ám lassan kiderült, hogy Meghanék vádjainak a fele színtiszta hazugság volt, plusz az is leülepedett az emberekben, hogy egy agyonkényeztetett hercegecske mégiscsak nagykéssel százszor hátba szúrta a saját családját ország-világ előtt, miközben a nagyapja haldoklott, ami alapból gáz, rendes ember ilyet nem csinál. Így a sussexiek elindultak lefelé a hírnév-hullámvasúton, és azóta tulajdonképpen nem is álltak meg.

Nem mintha nem költenének vagyonokat PR-ra. Iszonyatos pénzeket felemésztő ügynökségükkel, a Sunshine Sachs-szal épp most bontottak szerződést (bár amerikai sajtóértesülések szerint a cég dobta őket, mert vállalhatatlanok, és a számlákat sem bírják fizetni), de kegyetlenül küzdenek, hogy a világ még mindig áldozatként, egyúttal imádnivaló idolként tekintsen rájuk. A 14 milliós, 16 fürdőszobás, kaliforniai luxusvillájukban.

Igen ám, csakhogy Harrynek és Meghannak egyetlen pénzre váltható "árucikke" van: a királyi család. A hozzájuk tartozás, összekötve az állandó hisztivel, sértődéssel, a "minket mindenki bánt" mentalitással.

Ez addig ment is, amíg az igen nagyvonalú II. Erzsébet ült a trónon, ám az ő halálával nagyot fordult a kocka: Meghanék most már Károly királlyal és az új walesi herceggel, Vilmossal állnak szemben, akik a hírek szerint nem fognak kesztyűs kézzel bánni velük.

Erre utal a pár napja közzétett hivatalos fotó is a brit monarchia minden platformján. A képen (amelyet ide kattintva nézhetsz meg) négyen láthatók, III. Károly, Kamilla királyné, valamint a walesi hercegi pár, Vilmos és Katalin. A fotó a királynő temetésének előestéjén, a világ államfőinek rendezett fogadáson készült a Buckingham-palotában.

Sokak szerint Károly ezzel egyértelműen megüzente a világnak, és persze a család ellen évek óta acsarkodó, fiatalabb fiának és ex-színésznő feleségének: vége az amerikai királykodásnak, a királyi család valódi elitalakulata rajta van ezen a bizonyos fotón.

Meghan és Harry nem késlekedtek a "válaszcsapással". A brit közösségi médiában egyébként már várták ezt, a sussexiek ugyanis híresek arról, hogy mindig, minden PR-lépésüket a hivatalos királyi család valamelyik fontos eseményéhez időzítik, hogy agyoncsapják a palota imidzsét. A Megxitet például Katalin hercegné születésnapjának előestéjén jelentették be, Meghan első terhességének hírét Eugénia hercegnő esküvőjén "szivárogtatták ki", Harry a most készülő "bosszúkönyvét" pedig apja, Károly novemberi születésnapjára időzítve szándékozza kiadni.

Szóval a száműzött pár a királyi család hivatalos fotójára pár nappal később szintén két, "hivatalos" fotóval reagált. A két kép Meghan és Harry szeptember eleji megjelenésén készült Manchesterben, a One Young World alapítvány gyűlésén, ahol Meghan beszédet is mondott.

A képeken a pár a már védjegyükké vált kézszorongatáson kívül olyan "királyian" próbál kinézni, amennyire csak lehet, jelezve, hogy őket nem lehet csak úgy leírni. Amerikában, meg úgy általában a világban akkor is ők a nagyobb sztárok. (A képeket ide kattintva nézheted meg).

A brit és az amerikai kommentszekciókban néhány elbódult rajongón kívül a többség már csak röhög az egészen. "Szóljon már valaki ennek a két bohócnak, hogy ez nem verseny, egyébként meg már rég nincsenek játékban" - írja egy kommentelő. Egy másik: "Jaj, de szomorú ez, két gyűlölködő lúzer, lassan elkezdhetnék már azt a privát életet, amire állítólag annyira vágytak." És egy harmadik: "Megint kapaszkodnak egymásba, és megint Meghan áll az előtérben, mindig és mindenütt. Harry, a világ legnagyobb nárciját vetted el."

Tény, hogy a két "hivatalos" fotó önmagában is furcsa, hiszen Harrynek és Meghannak semmilyen hivatalos minősége nincs, nem reprezentálnak semmit (csak önmagukat), tehát a képek az égvilágon semmi célt nem szolgálnak, csak a magamutogatást, és a saját fontosságuk sértődött hangsúlyozását.

Akárhogy is: egyre világosabb, hogy a pár kétségbeesetten kapkod mindenfelé, mert az óriási terv, hogy a királyi család elhagyásával a világ körülrajongott ikonjai lesznek, valahogy félrecsúszott. Sokak szerint az is szerepet játszhat mindebben, hogy elmérték önmaguk vonzerejét. Dianával ellentétben a sussexi házaspár se nem elég tehetséges, se nem elég okos, se nem elég izgalmas. Egyszerűen unalmasak. Ahogy a kepesztésük és az állandó durcizásuk is.

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Elképesztő! Károly király teljesen egyedül sétált a hegyek között, amikor biciklisekkel találkozott. Ez történt utána
Károly király tele van meglepetéssel!

Megosztom
Link másolása

Egy csapat kerékpáros döbbent meg alaposan, amikor összefutottak a skóciai Balmoral birtokon egyedül túrázó uralkodóval, és szerencsére megörökítették a találkozást egy GoPro videón, amelyet hétfőn osztottak meg a McTrail Rider YouTube-csatornáján.

A videó elején még viccelődtek is azzal, hogy királyi birtokon fognak kerekezni, és megmutatták a szállásukat, ahol ingyen alhat az, akikre ráesteledik arrafelé. A videó későbbi részén az látható, ahogy a három kerékpáros összefut a 74 éves Károllyal a Balmoral kastélynak is otthont adóhatalmas királyi birtokon, egy keskeny ösvényen.

Károly az esős napon sapkában és khakiszínű kabátban volt, kezében a megbízható sétapálcájával. Amikor megkérdezték, hogy nyári vakációján van-e Balmoralban, Károly azt válaszolta: „Igen. Csodálatos itt fent.”

„Ez tipikus” - tette hozzá a videón látható esőre utalva. „A szúnyogok borzalmasak. De ez tipikus.”

A kerékpárosok ezután megjegyezték, hogy a király egyedül sétál.

„Ó, igen, de én szeretek sétálni - nevetett Károly. - Jót tesz a léleknek. És jó pár dolgot meg akarok nézni útközben.”

A trió ezután elmondta az uralkodónak, hogy este a birtokon fognak aludni a Gelder Shiel Bothyban - abban a menedékházban, amelyet a nagyközönség ingyenesen használhat.

„Ó, tényleg? Ez remek - válaszolta Károly. - Annyira örülök, hogy jól működik, mert egy kicsit felújítottuk... próbálok még több fát ültetni körülötte.”

Az egyik kerékpáros ezután megkérdezte Károlyt, hogy szokott-e ő is abban házban aludni.

„Persze, régebben igen - jegyezte meg az uralkodó -, amikor nagyon fiatal voltam, apámmal és a nővéremmel. Alkalmanként, manapság már egy másik generáció használja, akik ilyen dolgokat akarnak csinálni, de mi is szoktunk arrafelé grillen sütögetni.”

A kerékpárosoktól elbúcsúzva, mielőtt folytatta volna a túrát, Charles hozzátette: „Vigyázzanak magukra, nehogy elessenek.”

„Hát, nem mindennap botlik az ember a királyba! - állt a videó leíró részében. - De ezen a biciklitúrán pontosan ez történt. A Balmoral birtokon tekertünk, és néhány Range Rovert és fegyveres őrt láttunk út közben, de egyáltalán nem számítottunk arra, hogy úgy látjuk a királyt, vagy úgy beszélünk vele, ahogyan sikerült.”

A kerékpárosnak ugyan elképesztő meglepetés volt, hogy összefutottak a királlyal, de Richard Griffin, a királyi védelem egykori tisztje elárulta, hogy ilyesmi egyszer II. Erzsébet királynővel és néhány amerikai turistával is megtörtént, miközben Balmoralban sétáltak. Csakhogy annak nagyon más lett a vége.

Két kiránduló jött felénk, és a királynő mindig megállt ilyenkor, hogy köszönjön - mondta. - Már az első pillanatban egyértelmű volt, hogy nem ismerték fel a királynőt.”

Griffin elmondta, hogy az egyik gyalogos elkezdte mesélni Erzsébet királynőnek, honnan jöttek és milyen nevezetességeket láttak az Egyesült Királyságban, majd megkérdezte, hol lakik.

„Azt mondta: 'Nos, Londonban élek, de van egy nyaralóm a hegyek túloldalán. Erre: 'Milyen gyakran járt fel ide?’”

Erzsébet királynő elmondta, hogy több mint 80 éve látogatja a Balmoral kastélyt, amire a kiránduló megkérdezte, hogy találkozott-e már valaha a királynővel. „Hát én nem, de Dick itt rendszeresen találkozik vele” - válaszolta Griffinre utalva.

A turista ezután megkérdezte Griffint, hogy milyen a királynő. „Mivel sokáig voltam vele, és tudtam, hol a határ, ameddig elmehetek, azt mondtam: „Ó, néha nagyon mogorva tud lenni, de nagyon jó humora van” - emlékezett vissza a férfi.

„A következő dolog, amire emlékszem, hogy ez a fickó odajön, átkarolja a vállamat, és mielőtt még láthattam volna, mi történik, a fényképezőgépét odaadja a királynőnek, és azt mondja: Csinálna egy képet kettőnkről?”

És Erzsébet természetesen elkészítette a képet. Arra azért kíváncsaik lennénk, hogy mikor eshetett le a kirándulóknak, hogy ki volt a fotósuk.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Kőgazdag Aurél nem foglalkozik a parkolójegyekkel - legalább 350 bírságot kapott már emiatt
A 19 éves srác nem sajnálja a pénzt, ha tankolásról van szó. Meg akkor sem, ha parkolási bírságokról
Fotó: TV2 - sassy.hu
2023. szeptember 25.


Megosztom
Link másolása

Bárány Aurél imádja a luxusautókat, és nem az alapján válogat közöttük, hogy melyik a leggazdaságosabb, vagy melyik szennyezi legkevésbé a környezetet.

Havonta félmilliót otthagy a benzinkutakon, csak úgy repkednek a százezres bírságok, amikor az autópályán kicsit meghúzatja a kocsit, és hát a parkolójegyek vásárlása is egy olyan apróság, amivel feleslegesnek tartja foglalkozni.

„Sokszor megbüntetnek, minden héten kapok pár parkolási bírságot. Le is van fotózva valahol, 350 darab büntetésem van. Szabályosan parkolok, viszont általában elfelejtek odamenni a parkolóórához. Vagy úgy vagyok vele, hogy úgyis pár perc múlva visszamegyek a kocsihoz, addig minek fizessek? De már rögtön ott állnak az autó mellett és jön a cédula!” - mindezt egyáltalán nem panaszként meséli el. Úgy van vele, hogy ilyen az élet. Azon a napos oldalon, ahol ő jár.

„Mindig kivárom a 15 napos határidőt. Halogató típus vagyok. Beállítok emlékeztetőt a telefonomba, és csak akkor rendezem a számlát, amikor a végső határidőnél jön a jelzés”

- folytatja. Aztán kiderül, milyen összegeket szokott gyorshajtásért fizetni: „Háromszor gyorshajtáson is értek az autópályán, egyszer 350 ezer forint volt a bírság, aztán 200 ezer, és volt egy száz-valahány-ezres csekk is”

Ahogy korábban mesélte, számára a sok pénz alap.

„Ha nem lenne pénz, nem lennék boldog, szóval engem a pénz boldogít.”

Azt sem titkolja, hogy a barátait is ebből a körből válogatja:

„Főként gazdag emberek a barátaim. Ha beülünk egy étterembe, az nálunk úgy működik, hogy egyszer én hívom meg a társaságot, aztán legközelebb más a soros. Jó emberismerő vagyok, kiszúrom, ha valaki folyton csak meghívatja magát. Nem fogok mindig én fizetni helyette. Ki vagyok én, az apja?!”

- mesélte el a Ripostnak.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Igen, együtt vannak – Kylie Jenner mindent megtesz, hogy tudassa a világgal, hogy Timothée Chalamet-vel jár
Itt az idő, hogy mindenki eloszlassa magában a kétségeket, Kylie és Timmy valóban egy pár.

Megosztom
Link másolása

Hiába mutatkoznak együtt, sokan még most is kétlik, hogy a celeb Kylie Jenner és a színész Timothée Chalamet egy párt alkotna. Úgy tűnik azonban, kapcsolatukat elég komolyan gondolják. Annyira, hogy már új fázisba is léptek, közös képre változtatták telefonjuk háttérképét.

Kylie Jennert a milánói divathéten kapták le, miközben telefonjával a kezében épp napszemüvegét tette fel. Az ELLE Mexico szúrta ki, hogy Kylie telefonjának háttérképe nem más, mint egy közös kép, ahol Timmy épp arcon csókolja a lányt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

ELLE MÉXICO (@elle_mexico) által megosztott bejegyzés

„Szerelem van a levegőben” - ezzel a szöveggel posztolta az ELLE a képet Instagram oldalán. A Prada divatbemutatóján szúrták ki az apró részletet, és azt írták, nem tudták megállni, hogy megosszák a nagyvilággal.

Kívülről akármennyire is hihetetlennek tűnik a kapcsolatuk, úgy tűnik, mégis jól működnek együtt. Egy forrás elárulta, hogy kettejük kapcsolata teljesen problémamentes. A 27 éves színésznek is megvan a saját élete és megérti, hogy a 26 éves Kylienak előnyben kell részesítenie gyerekeit.

Itt az ideje tehát, hogy mind elfogadjuk a fiatal pár boldogságát. Persze azért egy egész világ fogja figyelni őket árgus szemekkel, ha mégis változás lépne fel.

Forrás: People


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Hihetetlen összeget keres minden Instagram-posztjával a labdarúgó Alisha Lehmann
Aston Villa sztárja számára a foci csak hobbi lehet nemsokára. Lehmann minden posztjával körülbelül 245 000 fontot, azaz kb. 110 millió forintot keres.

Megosztom
Link másolása

A 24 éves labdarúgó, aki jelenleg Svájc színeiben játszik, jelentős vagyonra tesz szert a pályán kívül is, egy tech cég, a Gracenote Nielsen most pontosan kiszámolta az összeget. Jelenleg Lehmann 323 posztja az Instagram-oldalán 15,2 millió követőt vonzott.

A cég megállapította, hogy Lehmann minden posztjával körülbelül 245 000 fontot, azaz kb. 110 millió forintot keres.

Alisha, aki egyébként rendkívül népszerű TikTok fiókkal is rendelkezik (9,8 millió követővel), virágzó közösségi média oldalait használja arra, hogy népszerűsítse 2024-es naptárát, amelyet éppen múlt héten adott ki.

Az Instagram-posztban a focista ezt írta:

2024-re is itt van. A hivatalos Alisha Lehmann Naptár most előrendelhető!

A naptár ára mérettől függően 49,99 és 65,99 font között mozog (22.000 és 30.000 Ft), míg

a limitált kiadás darabja a bátor 149,99 fontos (67.000 Ft) áron pörög,

ezen rajta van a művésznő - akarom mondani focista - saját kezű aláírása is, és csak 700 példány van belőle. Reméljük, számozott.


Megosztom
Link másolása