SZTÁR
A Rovatból

„Minket mindenből kizárnak, mindenki ellenünk van” – Harry és Meghan végignyafogták a királynő halála utáni napokat, a Palota megunta

Károly király előtt egyre világosabb: fia a halálos ellenségének tekinti őt, döntenie kell, ha meg akarja védeni a trónt.
Sassy - sassy.hu
2022. szeptember 19.


Megosztom
Link másolása

II. Erzsébetet gyászolja a világ. Csak Londonba egymillió megemlékezőt várnak a mai temetésre, ötszáz országvezető (köztük Joe Biden amerikai, és Emmanuel Macron francia elnök), valamint a világ 27 királyi családjából szinte az összes képviselteti magát a szertartáson a Westminster apátságban.

Károly - azaz most már III. Károly király - Anna nővérével egyedüliként volt jelen, amikor édesanyja az utolsó lélegzetét vette. A többiek később értek oda, a királynő állapotának rohamos rosszabbodása az orvosokat is meglepte. Az elmúlt napokban a 73 éves, új uralkodó iszonyatos nyomás alatt állt. Még 24 óra sem telt el azután, hogy elvesztette az anyját, már számos beavatási szertartáson, dokumentum-aláíráson kellett résztvennie feleségével, az új királynéval, Kamillával a világ szeme előtt, hogy hivatalosan is királlyá avassák. Bejárta Skóciát, Észak-Írországot és Wales-t (mind Nagy-Britannia részei, külön parlamenttel, külön kell deklarániuk, hogy elfogadják az új uralkodót).

A királyi család hivatalosan is dolgozó tagjai - Anna hercegnő, a most már walesi herceggé és hercegnévé előlépett Vilmos és Katalin, valamint a wessexi grófi pár, Zsófia és Eduárd szétrajzottak Anglia minden részébe, hogy az utcákon sorakozó, százezres, gyászoló tömegekkel találkozzanak, és megköszönjék a II. Erzsébet felé áradó tiszteletet és szeretetet.

A brit királyi család minden uralkodóház közül a leghíresebb. Az okát senki sem tudja, de Erzsébet és szintén elhunyt férje, Fülöp herceg az elmúlt hét évtized során élen jártak abban, hogy ez így legyen. Hogy a varázsuk miben van, azt talán nem is érdemes boncolgatni. Elég csak végignézni az Angliát elárasztó, vagy az Erzsébet ravatalához jutásért az utcán 16 (!) órás sorokat végididergő, síró, brit zászlókat lengető, egymás ölelgető több százezres, sőt milliós tömegen. És így van ezzel a világ is: a mai temetést becslések szerint 4 milliárd ember fogja követni élőben, tévén vagy neten. A bolygó népességének a fele.

Károlynak és családjának ezt a varázst kell megtartania, ezt az űrt betöltenie. És az elmúlt napokban látszott, hogy zokszó nélkül, sőt, a "rideg" protokolltól eltérően szokatlan melegséggel, az emberek felé forduló szeretettel teszik mindenzt. Miközben nyilván ők is gyászolnak.

Ebben a helyzetben egyvalamire van a legkevésbé szükségük: hisztikre, nyafogókra, panaszkodókra.

És itt lép a színre Károly kisebbik fia, Harry herceg és felesége, Meghan Markle. A pár 2020-ban hivatalosan is bejelentette: nem kívánnak a királyi család dolgozó tagjai lenni, semmilyen kötelezettségből, nyilvános szerepésből nem kérnek. Elköltöztek Kaliforniába, egy 14 millió dolláros, kacsalábon forgó villába, majd adtak egy világraszóló tévéinterjút Oprah Winfrey-nek, az amerikai talkshow-istennőnek. Az interjúban gyakorlatilag minden lehetséges módon legyalázták a királyi családot: Meghan szerint rasszisták, a fiának, Archie-nak a bőrszíne miatt nem adtak hercegi rangot, az öngyilkosságig kergették őt, elkobozták az útlevelét, a kocsikulcsát, bezárták a palotába, nem mehetett sehová, és még a pszichiátert is megtagadták tőle, miközben a brit sajtóban hazugságokat szivárogtattak ki róla. És természetesen előkerült a jó öreg Diana-narratíva is: Harry szerint azért menekültek el, "nehogy Meghan is úgy végezze, mint Diana".

A világ óriási része bevette ezt a szöveget. Bár oknyomozó újságírók hada bizonyította be heteken belül, hogy az interjú legalább fele színtiszta hazugság (bizonyítható hazugság) volt, a közösségi médiát milliószám árasztották el a "szegény, szerencsétlen, áldozat" Meghan sajnálói, és persze a "Diana-gyilkos", minden elvetemültségre képes brit királyi család gyűlölői.

Odáig fajult a dolog, hogy Harry bátyja, Vilmos, és Katalin, akik az egészről ráadásul semmit sem tehettek, naponta kapták a halálos fenyegetéseket: többek között három gyermekük legyilkolásával is rendszeresen megfenyegették őket, meg kellett erősíteni a biztonsági őrizetüket.

Közben Meghan és Harry dollártízmilliós szerződéseket kötöttek többek között a Netflix-szel, a Spotify-jal, és körülbelül mindenkivel, akinek jó pénzért ki tudták árusítani Harry családját. Igen ám, de mivel a fent említett áldozati narratíván kívül az égvilágon semmihez nem értenek, dolgozni meg ugye soha nem akartak, apadni kezdtek a milliók, és az amerikai célközönség kezdett rájuk unni. A végső döfést az angol oknyomozó újságíró, Tom Bower könyve, a Bosszú adta meg idén nyáron. A híresen alapos Bower nyolcvan embert interjúvolt meg Meghan múltjából, és az egykori kábeltévészínésznőről kirajzolódó kép döbbenetesen más volt, mint a bambiszemű, ártatlan Diana-reinkarnáció. Egykori barátai, ügynökei, fotósok, kollégák hada mesélte el Meghan húzásait, a kíméletlen törtetését, a minősíthetetlen hisztijeit. Volt, aki szerint a hercegné "a legszemetebb emberi lény, akivel valaha találkozott."

Meghan megérezte a veszélyt, ezért szervezett egy újabb nagyinterjút az amerikai The Cut magazinban, ahol többek között Nelson Mandelához hasonlította magát (Mandela unokája, jelenleg dél-afrikai parlamenti képviselő ezt hivatalosan is kikérte magának), plusz közölte, hogy a férje, Harry "elvesztette az apját". A sors fintora, hogy a mélyen megsértett apa bő egy héten belül Anglia királya lett.

Erzsébet halála furcsa módon épp Angliában érte Harryt és Meghant, ott turnéztak mindenféle jótékonységi eseményeken, nyomukban egy Netflix-stábbal. Fontos megemlíteni, hogy a királynő és Károly is meghívták őket Balmoralba, de visszautasították. A királynő pár nappal később meghalt.

A királyi család érthetően nem akart balhét, de tudták, hogy Meghanékkal tojéshéjakon lépdelnek. Szinte mindent megadtak Harrynek, hogy ne ugorjon nekik megint. A királynő halála utáni éjszakát együtt töltötte a családdal Balmoralban. Apjával és bátyjával együtt kísérte át nagymamája koporsóját a Westminster Hallba, ahol napokra felravatalozták. Feleségével jelen volt a ravatalozási szertartáson. Részt vett a királynő unokáinak tíz perces "virrasztásán", méghozzá katonai egyenruhában, amely sok britben óriási ellenérzéseket keltett, hiszen minden katonai rangjáról lemondott, és a királynő kifejezetten eltiltotta a díszegyenruha viselésétől. Vilmos és Katalin meghívta őt és Meghant, hogy a windsori kastély előtt gyászoló tömeget együtt üdvözöljék. És természetesen a temetésen is ott lesznek.

Ám Károly hiába reménykedett, hogy legalább a gyászban nyugalom lesz. Meghan amerikai újságíró barátja és hivatalos szócsöve, Omid Scobie (ő írta A szabadság útján című, szintén a Meghan királyi hányattatásairól szóló könyvet), valamint PR ügynöksége szinte azonnal elkezdte megszórni a Twittert és a médiát a sussexi hercegi párral szembeni újabb, állandó "méltánytalanságokkal."

A királynő halálos ágyánál Harry ott lehetett, ám szegény Meghan nem (Katalin sem volt ott). Részt vehettek Vilmossal és Katalinnal a windsori tömegek üdvözlésében, de csak az utolsó pillanatban szóltak nekik. Jó, hordhatta Harry az egyenruháját, de a vállapján nem volt ott a királynő monogramja (ER), és ezzel "összetörték" Harry szívét. Jó, Károly valószínűleg megadja Harryék gyerekeinek, Archie-nak és Lilibetnek a hercegi rangot, de a HRH (őkirályi fensége) megszólítást nem, hogy képzelik? Jó, meghívták őket mindenhová, de hogy lehet, hogy a temetés előtti, tegnapi, hivatalos állami fogadásra nem? Harryt és Meghant "mindenből kizárják, mindenki ellenük van, az egész gépezet ellenük dolgozik" - szólt a panasz. Ez számukra szívfájdító és elképesztő.

A Palota ekkor már kezdett besokallni, és tisztázták: a világ államfőinek és közjogi méltóságainak fogadásán CSAK a dolgozó királyi családtagok vettek részt, rajtuk kívül senki. Erre ma megint jött az összes újságban egy sussexi hiszti: az összes rokon közül DIREKT Harrynek mondták meg legutoljára, hogy a nagymamája meghalt. A Palota megint visszavágott: Károlyon és Annán kívül minden királyi családtagot egyidőben értesítettek a szomorú hírről, Harry viszont épp külön magánrepülőn tartott Balmoralba, ezért csak landolás után tudták közölni vele.

Nagyon úgy tűnik, hogy Harry és Meghan egyáltalán nem akar békét. Már most azzal fenyegetőznek, hogy Harry készülő, "mindent leleplező" memoárját megemlegeti majd a királyi család.

A könyv most novemberben jelent volna meg, de a kiadó kegyeletből elhalasztotta, bár Harryék állítólag ragaszkodtak hozzá, hogy minél előbb hozzák ki. Szinte mindenki biztos benne, hogy a memoár újabb mocskolódásokkal lesz tele Károlyról, Kamilláról, Vilmosról és Katalinról.

A brit közvélemény jelentős része olyan szinten sokallt már be Harrytől és Meghantól, hogy arra a legdurvább kommenszekciókban sincsenek megfelelően erős szavak. Alig várják, hogy a temetés után végre visszahúzzanak Kaliforniába. Sokan vélik úgy, hogy Károly uralkodásának első igazi erőpróbája az lesz: vajon felül tud-e kerekedni benne az apán az uralkodó, és ráncba szedi-e végre a "privát életre" áhítozó fiát és feleségét, akik a tengerentúlon láthatóan egy egész üzleti modellt építenek a brit uralkodói család földig rombolására.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
A Rovatból
Bakács Tibor kitálalt: ennyi pénzért írta meg Csiszár Jenő szakdolgozatát
Havas Henrik története után Bakács Tibor is megszólalt, és megerősítette, hogy ő írta meg Csiszár Jenő diplomamunkáját. A kritikus szerint a ma főkonzulként dolgozó Csiszár a szóbelin alig tudott megszólalni, és ki is kéredzkedett pisilni.

Megosztom
Link másolása

Oldalanként 1500 forint. Nagyjából ennyibe került egy diploma a kilencvenes években, legalábbis ha az embert Csiszár Jenőnek hívták, és épp nem volt ideje vagy kedve megírni a saját szakdolgozatát. A sztori nem új, de most szintet lépett: Bakács Tibor a story.hu-nak nemcsak a konkrét összeget, de egy sor szaftos részletet is elmesélt arról, hogyan lett diplomás ember a tévésből, aki ma Magyarországot képviseli milánói főkonzulként.

Bakács nem köntörfalazott, egyenesen a közepébe vágott.

„Igen, valóban én írtam Csiszár Jenő szakdolgozatát!”

Azt is elárulta, hogy ez egy jól bejáratott üzleti modell volt nála, bár a többi ügyfelét diszkréten nem nevezte meg. A diplomamunka megírása szinte logikus folytatása volt egy korábbi munkakapcsolatnak. Bakács szerint már a tévéműsorok alatt is ő volt a láthatatlan mankó.

„Én egy kis szobában ültem, és ha elakadt, vagy nem tudta, hogy miről van szó, akkor a fülére mondtam a választ, és kisegítettem őt.”

A kritikus komoly munkát fektetett a dolgozatba, amelynek témája Elliot Aronson amerikai pszichológus és a kognitív disszonancia elmélete volt.

Az egész ügyet Havas Henrik robbantotta ki újra, aki egy interjúban idézte fel, hogyan szembesítette őt Bakács az általa adott hármas érdemjeggyel.

A kritikus állítólag a folyosón lépett oda hozzá:

„Ne haragudj, hogy megkérdezem, de Csiszár Jenő hogyhogy csak hármast kapott a szakdolgozatára?”

Havas válasza az volt, hogy Csiszárnak fogalma sem volt az egészről, mire jött a slusszpoén: „Az rendben van, de én írtam a szakdolgozatát!”

Bakács egyébként megerősítette, hogy a szóbeli vizsga nem ment fényesen az ügyfelének. „De abban viszont igaza van Henriknek, hogy

a szóbelin teljesen butus volt a Jenő. Például random kikéredzkedett pisilni, és egyébként is hülyeségeket beszélt”

– emlékezett vissza.

Bakács szerint a megrendelőit egyáltalán nem a tudás érdekelte, csak a papírra hajtottak. „De azt azért mindenkinek megjegyeztem, hogy ugyan a diplomához hozzásegítem őket, viszont a tudásanyag, az nálam marad. Persze ez nem igazán hatott meg senkit.”

A befektetés Csiszár esetében láthatóan megtérült, a kapcsolatuk viszont azóta megszakadt.

„Csiszár például azóta diplomata, milánói főkonzul lett, és már le se sz*rja a fejemet!”


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Bochkor Gábor élő adásban szúrt oda, most Lovász László is megnevezte a távozása valódi okát
Lovász László egy friss interjúban indokolta a távozását.

Megosztom
Link másolása

„Azóta egyszer sem hallgattam Bochkorékat, és Gáborral sem beszéltem” – mondja Lovász László, és ezzel a mondattal nagyjából le is zárja a találgatásokat arról, hogy milyen viszonyban váltak el a Retro Rádió reggeli műsorának egykori társai. A rádiós január 30-án intett búcsút a mikrofonnak, a döntés pedig a jelek szerint nem egy hirtelen ötlet, hanem egy régóta érlelődő folyamat vége volt, aminek a végén nem maradt más, csak a csend.

A konfliktus azonban nem maradt a stúdió falai között. Bochkor Gábor egy élő adásban reagált Lovász korábbi nyilatkozataira, éles kritikákkal és egy elég sokat sejtető megjegyzéssel:

„Ebben a csapatban mindenki tudja, hogy mit művelt itt…”.

Ez a mondat végképp egyértelművé tette, hogy a szakítás mélyebb sebeket hagyott, mint egy sima munkahelyváltás.

A hivatalos sztori persze a karrierváltásról szól, de Lovász a Story magazinnak adott interjújában ennél árnyaltabb képet festett. Úgy érezte, a munkáját egyszerűen nem becsülik meg eléggé, a rádiós közeg és a hajnali kelések pedig egyre inkább leszívták az energiáit. A váltás annyira egyértelmű volt számára, hogy fel sem merült benne, hogy más feltételekkel maradjon.

„Egyébként sem akartak visszatartani. Tudomásul vették a döntésemet, és kész” – fogalmazott Lovász, ami azért elég sokat elárul a belső hangulatról.

Azóta a Dumaszínház kreatív igazgatójaként dolgozik, és a szavaiból süt, hogy megérkezett. A váltás nemcsak munkát, hanem egy teljesen új életminőséget hozott.

„Most lubickolok az életben. Önmagam lehetek. Boldog vagyok. Ráadásul nem kell ébresztőre kelnem” – mesélte, kiemelve, hogy a Dumaszínházban egy olyan közösségre talált, ahol a tagok támogatják és nem leuralni akarják egymást.

Ahol a munka tíz óra után is feltölti, nem pedig kiüresíti. A munka pedig pörög: nemrég fejeztek be egy ötnapos biciklis road movie-t Hadházi Lászlóval a Balaton-felvidéken, miközben Hadházi naponta kétszer színpadra is lépett, novemberre pedig már egy közös estet szerveznek. Miközben a közönség egy része az utcán megállítva siratja vissza a rádióba, ő biztos benne, hogy jól döntött.

Bochkor Gábor idén tavasszal a Megasztár egykori kulisszáiról beszélve „totál manipulációnak” nevezte a műsort, azt állítva, hogy a zsűrit háttérelvárások mentén próbálták irányítani.

A rádiós konfrontatívabb stílusa nem új keletű, korábban a Jáksó Lászlóval folytatott nyilvános rádióháborúja is nagy port kavart.

Via Blikk


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Vákuumcsomagolt latexben jelent meg Kanye West felesége a rapper szülinapján
Bianca Censori egy testszínű, szinte második bőrként funkcionáló latex bodyban ünnepelte férje, Kanye West 49. születésnapját Amszterdamban. A nap folyamán egy g-stringes fotóval is köszöntötte a rappert az Instagramon.

Megosztom
Link másolása

Amszterdamban ünnepelték Kanye West 49. születésnapját, ami a gyakorlatban annyit tett, hogy felesége, Bianca Censori egy olyan testszínű, vákuumcsomagolt latex bodyban jelent meg, ami mellett a meztelenség már-már prűd opciónak tűnik. A napot pedig egy ennél is direktebb vizuális üzenettel indította: egy g-stringben, négykézláb pózolva köszöntötte férjét az Instagramon.

A páros ezzel újra kipipálta a kötelezőt, és célkeresztbe állította a határfeszegető önreprezentációt, ami náluk már rég nem kivétel, hanem a gondosan felépített márka alapszabálya.

Az esti születésnapi bulira Amszterdamban került sor, ahol Bianca a már említett, mélyen dekoltált, hosszú ujjú, feszülős csodában vonult, amit egy pár fehér platformszandállal és két copfba kötött frizurával tett teljessé, ahogy arról a TMZ is beszámolt. A rapper ehhez képest a visszafogottság szobra volt egy egyszerű fekete szettben, világos pólóval. A helyszínre kézen fogva érkeztek, mosolyogtak a kamerákba, majd eltűntek az épületben, mintha csak egy átlagos randiestre indultak volna.

A nappali felvezetés ehhez képest sokkal kevesebbet bízott a fantáziára: a merész fotó mellé Bianca egyértelmű üzenetet is posztolt, amiben szerelméről biztosította a férjét.

„Boldog születésnapot @ye. Mindennél jobban szeretlek” – írta, ezzel tökéletesen illusztrálva a kettős játékot, amiben az extrém vizualitás és a személyes üzenetek kéz a kézben járnak.

A képbe ráadásul egy harmadik, már-már szürreális elem is bekerült, amikor felbukkant a hír, hogy nemrég Kanye egyik fellépésén Bianca Kim Kardashian gyerekeivel, Chicagóval és Psalmmal is együtt volt látható. Ez a furcsa családi dinamika tovább árnyalja a róluk kialakult képet.

Censori korábban már megpróbálta megmagyarázni a saját, sokak szerint bizarr viselkedését. Egy Vanity Fairnek adott interjúban gyakorlatilag a saját művészeti hitvallását vázolta fel, amikor kifejtette, hogy az egész nem minősül pőreségnek, hanem egyfajta alkotói folyamat része, amivel következetesen ugyanazt a képi világot ismétli.

Ahogy fogalmazott: „Élem a művészetemet.”

A 2025-ös Grammy-gála körüli botrányok idején a páros megítélése új szintre lépett: Bianca szinte teljesen meztelen szettje hetekig tematizálta a médiát. Bár a pletykákkal ellentétben a TMZ később tisztázta, hogy a párost nem vezették el a rendőrök, az esetet követően felröppentek ellenőrizhetetlen sajtóhírek több tízmilliós anyagi veszteségről és egy esetleges válásról. Ennél konkrétabb, hogy Censori az év elején a Vanity Fairnek adott interjúban beszélt arról, hogy a meztelenséget nem tartja megbotránkoztatónak, hanem a művészi kifejezés részének tekinti.

Via The Sun


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Négy évvel az eladás után is visszahúz a szíve a régi otthonukba – Balázs Klári őszintén beszélt a fájdalmáról
Balázs Klári őszintén beszélt arról a nehéz érzésről, amit a saját kezűleg épített Korda-villa elengedése okoz. Bár a jelenlegi, csendes lakásukkal elégedettek, a régi otthonuk iránti kötődésük nem múlt el.
Sassy - sassy.hu
2026. június 09.


Megosztom
Link másolása

Balázs Klári a minap összeszedte a bátorságát, és négy évvel a legendás Korda-villa eladása után először autózott a Szikla utcában, ahol egy apró réztábla jelzi már csak, hogy kik is laktak ott 1992 és 2022 között. Az énekesnőnek azonnal megdobbant a szíve – mesélte Story magazinnak egy interjú során.

Az érzés pedig kölcsönös, a régi szomszédok a mai napig írnak nekik, és nemcsak onnan, hanem a következő, Pusztaszeri úti állomásról is, ahol egy rövid ideig laktak. Klári azt a házat is megnézte, amit azóta szépen felújítottak, és ahol ma már a postaládák árulkodnak arról, hogy több család osztozik az egykori otthonon. A kötődés a múlthoz tehát tapintható.

„Vágyunk vissza a Szikla utcába, hiszen az első téglától az utolsóig mi építettük. Az a ház volt a mi kettőnk nagyon nagy alkotása, az volt a bázisunk.”

Ehhez képest a jelen egy sokkal nyugodtabb, második emeleti, Kamaraerdőre néző lakás, ahol a terasz végre rejtve marad a kíváncsi szemek elől. Ez pedig komoly előrelépés ahhoz képest, hogy a Szikla utcában még hálóinges fotó is készült róla. A kérdés már csak az, meddig tart ez a béke, Korda György ugyanis még most is tele van tervekkel, és a felesége szerint bármikor előállhat egy újabb ötlettel.

„Gyuri nagyon jó formában van. Ilyenkor bármi kitelik tőle. Az is, hogy azt mondja, költözzünk még egyszer”

– mondta nevetve, ami egy olyan párnál, akik eddig már tizenhatszor cseréltek otthont, egyáltalán nem elképzelhetetlen költözés.

A mindennapokat most az egymásra figyelés és az egészségmegőrzés határozza meg. Klári elárulta, hogy neki is volt egy kisebb egészségügyi problémája, de szerencsére már jól van, miközben a férjére figyel: „mint a tigris, úgy jár a szemem”. Ha Korda kettőnél több almafröccsöt iszik, vagy a kelleténél több fagyit eszik, másnap már jön is a figyelmeztetés.

A színpadot sem hagyták el teljesen: bár tudatosan kevesebb fellépést vállalnak, meghívást kaptak a Sziget Fesztivál nagyszínpadára, és készülnek az év végi nagykoncertre is.

A szakmai elismerés témája is előkerült, különösen a hiányzó Kossuth-díj kapcsán. Korda György szerint a legnagyobb elismerést már megkapta, amikor idén áprilisban domborművet avattak róluk a reptéren, de azért finoman odaszúrt a döntéshozóknak.

„Szívből remélem, hogy olyan időszak köszönt be a politikába, ahol egy művészeti díjnál újra számítani fog, hogy egy énekes hogyan énekel és milyen a hangja.”

A reptéri dombormű egyébként nem az első nagy dobásuk volt a légikikötőben: 2024-ben, a Liszt Ferenc repülőtér állami visszavásárlásához kapcsolódó promóciós videóban is főszerepet kaptak az ikonikus Reptér című slágerükkel. A közelmúltban a magánéletükről is nyíltan beszéltek, Korda György például a házasságukat próbára tevő súlyos betegségéről, és arról is vallottak, miért nem vállaltak gyermeket.


Megosztom
Link másolása