„Megszokták, hogy Vera eddig csöndben volt” – egy ismerős szerint valójában ez áll a Tóth testvérek háborúja mögött
Ahol a politika és a testvéri sérelmek egymásnak feszülnek, ott jön a legkisebb közös nevező, akitől a csodát várják: a gyerek. A Tóth testvérek drámájának legújabb felvonásában családi források szerint Tóth Gabi kislánya, Hannaróza lehet az, aki végül békét hoz, miközben a két énekesnő a nyilvánosság előtt feszül egymásnak. A helyzet annyira elmérgesedett, hogy Gabi saját bevallása szerint lelkileg padlóra került, leginkább a nővérével való konfliktus miatt.
A Best magazinnak egy közeli ismerős festett képet a helyzetről, aki szerint Vera új, szókimondóbb énje zavarhatja a családot. „Az, hogy most picit jobban kilépett a fényre, szerinte zavarja a családját.
Egyébként Verának soha nem állt szándékában senkit sem megbántani, Gabit se.” Az ismerős hozzáteszi, Vera a pszichológiai tanulmányaira alapozva próbálja megérteni a helyzetet, és úgy véli, a nézeteltérések természetes módon válthatnak ki ellenérzéseket.
Vera, aki pszichológus segítségét is kérte a konfliktus feldolgozásához, most a kivárás stratégiáját választotta. Egy barát szerint a testvérek dinamikája mindig is a viharos összecsapásokról és az azt követő békülésről szólt. „Kakasodnak mindig, de végül úgyis mindent megbeszélnek, és túllendülnek a történteken. Vera most úgy van vele, hogy időt ad Gabinak. Kivárja, hogy a húga átgondolja és megértse a dolgokat.”
A béke kulcsa azonban Hannaróza lehet. A kislányt tudatosan óvják a feszültségtől, és a családi kapcsolatok a színfalak mögött továbbra is működnek.
– árulta el a barát.
A mostani mosolyszünetnek komoly előzményei vannak. Tavaly ősszel a Megasztár miatt robbant ki a vita, amikor Vera „borzalmasan károsnak és szégyenteljesnek” nevezte a produkciót. Bár decemberre, Hannaróza születésnapjára átmenetileg elcsitultak a hullámok, a választások előtti időszak újra felszította az ellentéteket. Míg Vera a Tisza Párt mellett állt ki, Gabi a Fidesz kampányának vált oszlopos tagjává.
hogy még véletlenül se kelljen a másik posztjaival szembesülniük.
Via Best magazin
