15 év börtönt kapott a „Ketaminkirálynő”, aki Matthew Perry haláláért hibáztatnak
Szerdán 15 év börtönre ítélték a 42 éves, „Ketaminkirálynőként” emlegetett Jasveen Sanghát.
A nőt tavaly szeptemberben öt vádpontban vallotta magát bűnösnek, köztük halált okozó kábítószer-terjesztésben – írta a BBC.
Amikor a hatóságok razziáztak nála, több tucat fiola ketamint, valamint metamfetamint, kokaint és Xanaxot találtak.
Bár a színész orvosi felügyelet mellett, terápia keretében kapott ketamint a depressziója ellen,
Az ítélethirdetés előtt a színész mostohaanyja, Debbie Perry szívszorító szavakkal fordult a vádlotthoz a kaliforniai bíróságon.
– mondta, a lehető legszigorúbb büntetést kérve a nőre.
Jasveen Sangha ügyvédei enyhítésért folyamodtak, arra hivatkozva, hogy ügyfelük korábban nem volt büntetve és vállalta a felelősséget. A bíróságot azonban ez nem hatotta meg, mivel kiderült, hogy a nő visszaesőnek tekinthető: 2019-ben egy másik férfinak, Cody McLaurynek is ő adott el ketamint, aki szintén túladagolásban halt meg, alig néhány órával a szer vásárlása után.
A nyomozás során kiderült, hogy nem Jasveen Sangha volt az egyetlen érintett az ügyben, hanem egy másik díler és két orvos is.
Erik Fleming, a másik díler szintén bűnösnek vallotta magát, az ő ítélete április végén várható. Kenneth Iwamasa, Perry személyi asszisztense, aki a ketamint beadta a színésznek, szintén bűnösnek vallotta magát: az ő ügyében április 22-én születik döntés.
A két orvost, Mark Chavezt és Salvador Plasenciat, akik a néhai színész kezelésében vettek részt, szintén elítélték. Mark Chavez nyolc hónapos házi őrizetet kapott, Salvador Plasenciát pedig 30 hónapos börtönbüntetésre ítélték.
