SZTÁR

Linda Evangelista, Naomi Campbell és Cindy Crawford élete tele volt tragédiával, őszintén beszéltek a legsötétebb titkaikról

Linda túlélt egy durva bántalmazó kapcsolatot, Naomi maga vált bántalmazóvá, Cindy kiugrott az aranykalitkából.
Fotó: Apple+ - sassy.hu
2023. szeptember 24.


Megosztom
Link másolása

Amikor Cindy Crawford, Naomi Campbell, Christy Turlington és Linda Evangelista újra összeállt az Apple+ új, Szupermodellek című doku-sorozatához, sötét árnyak bújtak elő a homályból.

Ez a négy gyönyörű nő fénysebességgel vált híressé, és az 1980-as évek végén, az 1990-es évek elején minden fontos divatbemutatón és magazinban szerepeltek. Ők voltak a leghíresebb nők a szakmájukban.

Christy Turlington 1988-ban 3 millió dolláros szerződést kötött a Calvin Kleinnel, ami akkoriban rekordnak számított. Cindy Crawfordnak mega-szerződése volt a Revlonnal és a Pepsivel, és saját MTV show-t vezetett. Linda Evangelista, aki bármivé át tudott lényegülni a kamerák előtt, komoly divatszakember volt - írta a PageSix.

Naomi Campbell pedig történelmet írt: ő volt az első fekete nő, aki a Time és a Vogue France címlapján szerepelt.

A modellek Concorde-dal utaztak, ötcsillagos szállodákban szálltak meg, és hírességekkel randiztak. Campbell volt szerelmei közé tartozik Robert de Niro, a U2-s Adam Clayton és Sean Combs.

Turlington Jason Patric és Christian Slater színészekkel járt, mielőtt végül feleségül ment Ed Burnshez. Crawford karrierje csúcsán Richard Gere felesége volt. Linda Evangelista a divatvilágban maradt, és feleségül ment Gérald Marie ügynökhöz - ami rémálomnak bizonyult (erről később).

És rengeteg pénzt kerestek.

Evangelista hírhedt nyilatkozata a Vogue-nak: „Christyvel van ez a mondásunk: napi 10 ezer dollárnál kevesebbért nem kelünk fel”.

Persze 1992-ben Turlington már azt nyilatkozta a New York Magazine-nak: „Soha nem mondanék ilyet.”

Így vallott: „Soha nem hisztiztem; nem mondtam, hogy ezt fel nem veszem; nem tiltottam le a képeket. De a lányok állandóan ezt csinálják. Naomi egy kicsit nehézkes tud lenni. Nagyon szeretem őt, de nehéz vele. A 'nehéz' azt jelenti, hogy szórakoztatni kell őt. Akkor nagyon jól végzi a munkáját. Linda viszont azért nehéz, mert nagyon jól ismeri saját magát. Ismeri az összes hibáját.”

Naomi Campbell a dokusorozatban bevallja, hogy a 90-es években lassan megölte magát a drogokkal.

A londoni születésű modell egy 1999-es fotózáson öt év kokainfüggőség után összeesett, ami miatt elvonóra kellett mennie. 2000 februárjában Campbell bűnösnek vallotta magát, amiért 1998 szeptemberében mobiltelefonnal verte a személyi asszisztensét.

2000 és 2005 között három asszisztense és egy szobalány vádolta meg fizikai bántalmazással. Az ügyeket peren kívül rendezték.

2006-ban Campbell-t letartóztatták Londonban, miután megtámadott egy tanácsadót egy drogteszt során, amelyet azért kellett elvégeznie, hogy az Egyesült Államokban dolgozhasson.

2008-ban bűnösnek vallotta magát, mert egy elveszett táska miatt bántalmazott egy rendőrt a Heathrow repülőtéren.

Volt egy összetűzése egy sofőrrel Manhattan belvárosában 2010-ben.

2015-ben egy szicíliai bíróság hat hónap felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki rá, mert sérülést okozott egy fotós szemében.

Aztán Naomi Campbellnek két éve született egy lánya, és idén májusban egy fia. Soha nem árulta el, hogy ki az apa.

Evangelista saját tragédiáiról beszél a dokumentumfilmben, volt férje, Gerald Marie házasságuk során végig bántalmazta őt.

A most 73 éves férfi „tudta, hogy nem nyúlhat az arcomhoz”, mert az az ő pénzcsinálója. Gerald tagadta az erőszakra vonatkozó minden vádat.

Linda csak akkor merte elmondani az igazságot, amikor 2020-ban több nő, köztük a nagynevű modellek, Carré Otis és Karen Mulder is előállt, azt állítva, hogy Gerald Marie megerőszakolta és szexuálisan zaklatta őket a 80-as és 90-es években.

„Hála annak az erőnek, hogy ezek a nők előálltak, Isten áldja őket, ez adta meg nekem a bátorságot, hogy most beszéljek”

- mondta Evangelista, akinek van egy 16 éves fia egy a francia divatmilliárdostól, aki most Salma Hayek férje.

A sztár a forgatás alatt kemoterápiás kezelésen vett részt kiújuló mellrákja miatt.

Láthatóan a sírás szélén azt mondja:

„Látod Cindyt, Christyt és Naomit, ők virágoznak, gyönyörűek és örökké tudnak dolgozni... Engem annyi csapás ért.”

Az ő példája mutatja meg legjobban, mit tesz egy nővel a bántalmazó kapcsolat.

Cindy Crawford 1995-ben vált el Richard Gere-től, a dokuban azzal magyarázta, hogy nem akarta, hogy egy férfi formálja. „Azt hiszem, 22 évesen még hajlandó voltam arra, hogy azt mondjam: oké, követni foglak, de aztán azt éreztem, hogy nem akarok mindig mást követni. Néha vezetni akarok, és néha szeretnék egymás mellett járni.” Később két gyereke született mostani férjétől.

Turlington főként humanitárius munkára összpontosított, különösen az anyák egészségével foglalkozott, és a Columbián szerzett mesterdiplomát közegészségügyből. Teljesen szakított a divatszakmával, nem véletlenül. Ő is megégette magát.

Tizenéves volt, amikor a híres fotós, Patrick Demarchelier nem mondta el neki, hogy egy topless fotót, amit még 17 éves korában készített róla, eladott címlapfotónak egy lapnak.

Mégis, a doku végén Campbell azt mondja: „Boldog vagyok, hogy ma itt lehetünk, mert van valami a közös az életünkben, amit senki mással nem tudunk megosztani".


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Mi történhetett? Molnár Gusztáv bekerült a kórházba
Sokan aggódtak a színészért, aki hosszú időt töltött el elvonókúrán, és még most sem tekinti magát teljesen gyógyultnak.
Sassy - sassy.hu
2023. december 10.


Megosztom
Link másolása

Molnár Gusztáv nemrég kórházba került, sokan aggódtak a színészért. Molnár Gusztáv korábban

nyilatkozta, hogy nem tartja még magát teljesen gyógyultnak, hiába töltött el közel egy évet a komlói elvonón.

A Blikk megkérdezte, miért volt kórházban, Molnár Gusztáv ezt válaszolta:

– Jól vagyok, csak egy korcsolyabaleset történt, beütöttem a fejem és enyhe agyrázkódásom lett, ami miatt kórházba kellett mennem kivizsgálásra a biztonság kedvéért

– mondta.

Kitért arra is, hol tart az alkoholról való leszokásban:

– Folyamatosan küzdök a démonjaimmal, hol erősebb a késztetés, hol pedig kevésbé, de erre számítottam is. Dolgozom, most éppen Budapesten vagyok, de hamarosan indulok vissza Kecskemétre, mert egy rendezvényen kértek fel beszélni. Mellette a december 27-i saját estemre is készülök, szorgalmasan írom a szövegeket – tette hozzá a színész.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Hoppá? Kulcsár Edina megint terhes?
A gyanús képek láttán követői egyből elkezdtek találgatni.
Földesi Zsóka - sassy.hu
2023. december 10.


Megosztom
Link másolása

Gyakran hangos a média a Kulcsár Edina körüli botrányoktól. Nem is csoda, hiszen a szépségkirálynő elég nyíltan éli életét közönsége felé, családját is sokszor megmutatja.

A botrányokat kedvelők azonban pont ezért árgus szemekkel figyelik Edina minden mozdulatát és egyből elindulnak a találgatások, ha valami gyanús történik körülötte.

Legutóbb egy edzés közbeni poszt kapcsán kapták fel fejüket követői. A celeb egy szűkszabású edzőnadrágot visel, amiben kissé kigömbölyödik pocakja.

A rajongóknak nem is kellett több, egyből elindult a találgatás a Redditen.

Nem mindenki ért azonban egyet a pletykákkal, sokan kiálltak Edina mellett, miszerint G.w.M.-mel közös lánya, Amara alig pár hónapja született meg, így teljesen normális a szépségkirálynő testalkata.

„Két gyerek és ebéd után simán úgy nézek ki én is, mintha jönne a harmadik. Nemrég született Amara, simán maradhatott még pocakja. Azért öt éven belül három gyerek a legjobb genetikával rendelkező nőn is nyomot hagy”

-írta egy együttérző kommentelő.

Forrás: Blikk Rúzs


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Fotó: Tóth Gabi és kislánya szülinapot ünnepeltek
Elárasztották a kommentszekciót a rajongók gratulációi.
Földesi Zsóka - sassy.hu
2023. december 10.


Megosztom
Link másolása

Tóth Gabi énekesnő legújabb Instagram posztjában köszönte meg a sok jókívánságot, amit Krausz Gáborral közös kislányának küldtek születésnapja alkalmából.

„Boldog szombat” -írta a közös képekhez.

Valóban elég boldognak tűnnek, hiszen Gabinak és a kis Hannarózának is nagy mosoly ül az arcán a képeken.

Pár nappal ezelőtt még nagyon aggódtak a követők a kislányért, hiszen Gabi a december 3-i posztjában olyan képeket töltött fel, amin többek közt kórházban is láthatóak.

A komment szekciót egyből elárasztották az együttérző kommentek.

Most azonban Gabi új posztjában mindenkit arról tájékoztatott, hogy a kis Hannika jól van. A képeket itt, az énekesnő Instagram oldalán tudod megnézni.

Forrás: Blikk Rúzs


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Selena Gomez kígyóbőr mintás miniszoknyában jelent meg barátnői körében
Többek közt Taylor Swift és Cara Delevigne is vele volt
Sassy - sassy.hu
2023. december 10.


Megosztom
Link másolása

Ismét bulizni mentek a csajok. Péntek este New York utcáira kilépve kapták le Selena Gomezt barátnői társaságában.

Taylor Swift, Cara Delevigne, Anya Taylor-Joy és Zoë Kravitz is vele voltak. A fotókat a People magazin oldalán láthatod.

A 31 éves énekesnő dögös szerelésben jelent meg. Kígyóbőr mintás miniszoknyát és hozzáillő kabátot viselt, ezt fekete felsővel és térdcsizmával párosította.

Frizurája, amit nem rég egy aranyszőke árnyalattal dobott fel, laza hullámokban hullott a vállára.

Ez volt Selena első megjelenése, mióta látszólagosan bevallotta, hogy együtt vannak Benny Blanco producerrel.

Selena és Benny pár évre visszamenőleg már ismerik egymást, többször dolgoztak már együtt. Az énekesnő legújabb száma, a "Single Soon" is közös munkájuk gyümölcse.

Bár a korábbi Disney sztár azt nyilatkozta, hogy a producer az ő „abszolút mindene”, sok rajongó nincs elragadtatva az új kapcsolattól.

Főleg mivel Benny és az énekesnő exe, Justin Bieber jó barátok.

Az azonban a képekből is jól látszik, hogy bármi történjen is Selenaval, barátnői mindig ott vannak mellette.


Megosztom
Link másolása