Kristálycsontváz és anatómiai ruha: a sztárok testükkel üzentek a Met-gálán
A „Fashion Is Art” jelszó idén nemcsak egy üres tematika volt a Met-gálán, hanem egy kőkemény állásfoglalás a vörös szőnyegen: kristályokból kirakott csontváz Beyoncé testén, szoborszerű Margiela-építmény Rihannán és egy élő performansszá váló, „anatómiai” átöltözés Naomi Osakától.
a test pedig vászonként, szoborként vagy épp politikai üzenőfalként működött. A május 4-i eseményen a vendégeknek azt a nem túl egyszerű feladatot kellett megoldaniuk, hogy a „Costume Art” című új kiállítás szellemében értelmezzék újra, mit jelent felöltözni. A gála hivatalos társelnökei Beyoncé, Nicole Kidman, Venus Williams és Anna Wintour voltak, de a vörös szőnyegen végül azok vitték el a show-t, akik a legmesszebbre merészkedtek a test és a ruha viszonyának boncolgatásában.
Olivier Rousteing egy olyan áttetsző, testre feszülő ruhát tervezett neki, amelyen egy teljes emberi csontváz rajzolódott ki apró kristályokból. Az egészre egy drámai, tollakkal díszített operakabát és egy napkoronára emlékeztető fejdísz került. „Szürreális érzés, mert a lányom is itt van” – mondta a Vogue élő közvetítésében, miközben a kreációval szó szerint csontig hatolóan értelmezte a „felöltöztetett test” fogalmát. Rihanna sem aprózta el, a Maison Margiela tervezője, Glenn Martens egy kézzel formázott, duchesse selyemből készült oszlopruhát álmodott meg neki, amit újrahasznosított fémfonalakkal és nem kevesebb mint 115 ezer kristálygyönggyel díszítettek. Az art deco fejdísszel kiegészített szett egyszerre volt építészeti mestermunka és anyagszobrászat.
A leglátványosabb performanszot azonban Naomi Osaka teniszező mutatta be. Robert Wun tervezővel egy kettős aktust vittek a vörös szőnyegre:
amely az emberi izomzatot és belső szerveket idézte. A több mint 3200 munkaórával készült ruhával élőben alakult át a szemünk láttára.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„Sokan a tenisz-szettjeimről ismernek, de a Met-gála a divat Grand Slamje” – mondta a Vogue-nak. Janelle Monáe egy élő installációként jelent meg, Christian Siriano ruhája a természet és a technológia összefonódását jelenítette meg élő mohával és kábelekkel, mintha a testét visszahódítaná a természet a digitális kor kellős közepén.
Kim Kardashian unalmas volt: egy hatvanas évekbeli Allen Jones-plasztika alapján készült, üvegszálas mellvértet viselt, amelynek festését egy autófényező műhelyben fejezték be. Ettől még az egész megjelenése semmitmondó és feledhető maradt.
„Üdv az én világomban! Harminc kamera nélkül nem utazom” – kommentálta a felhajtást.
Madonna egy sötét, teátrális Saint Laurent-köpenyben érkezett, de a tekinteteket a fejdísze vonzotta: egy toronymagas, szürrealista kalózhajóra emlékeztető alkotás, amely a művészettörténész-kritikusok szerint a szürrealista festőnő, Leonora Carrington világát idézte. „Szürreálisnak írnám le… ez k*rva Madonna” – nyilatkozta a Vanity Fairnek a paróka készítője, Merria Dearman.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Emma Chamberlain a test mint vászon koncepcióját vitte tökélyre egy kézzel festett Mugler-ruhában, amelyen a vonalak és színek posztimpresszionista ecsetvonásokként futottak végig.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Lauren Sánchez Bezos, az est egyik főszponzora, egy merész művészettörténeti utalással élt: Schiaparelli-ruhájának lecsúszó pántja John Singer Sargent 1884-es, botrányt kavart „Madame X” című festményét idézte meg. „Nem testeket dekorált, hanem testekre készített művészetet” – mondta a tervezőről.
A sort Gwendoline Christie zárta,
Bad Bunny eközben szó szerint megöregítette magát: ősz hajjal, sétapálcával és speciális effektekkel készült sminkkel jelent meg, mintha önmaga múzeumi viaszfigurája lenne,
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
míg Heidi Klum konkrétan egy görög szobrot idéző, de puha szilikonhatású anyagból készült ruhában a klasszikus és a modern testideálokat ütköztette. Most is arról beszélnek, hol kezdődött ő, és hol végződött a ruha:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az idei gála nemcsak a ruhákról szólt, hanem arról is, hogy a divat képes-e még valódi művészeti állítást tenni egy olyan korban, ahol minden pillanat azonnal mém lesz az interneten. A válasz, úgy tűnik, egyértelmű igen.
